Ismét Marijan Vlak irányítja a Vasast

Vágólapra másolva!
2012.04.10. 17:41
null
Ismét Vlak (balra) irányítja a Vasast (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Ismét Marijan Vlak az élvonalban szereplő Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután az angyalföldi klubvezetők megköszönték Urbán Flórián munkáját. Ezt a klub hivatalos honlapján, a vasasc.hu oldalon jelentették be.

Újabb edzőváltás az NB I-ben, avagy – ha az utóbbi hetek formáját (15. hely a bajnokságban) vesszük figyelembe – mostantól Vlak vezet világtalant...

De hagyjuk is a szóvicceket! Ami a lényeg, hogy az angyalföldi klub ma bejelentette, hogy Urbán Flórián helyett mostantól ismét Marian Vlak irányítja a Vasas labdarúgócsapatát. A stáb többi tagja változatlanul folytatja munkáját a kerettel. A horvát szakembernek az lesz a feladata, hogy az élvonalban tartsa a piros-kék csapatot.

„A Vasas elsődleges célja, hogy a jelenleg az NB I-es bajnokság tizenötödik helyén álló csapat a hajrában kiharcolja a bennmaradást. Az elmúlt napokban több egyeztetésen vagyunk túl, és minden szempontot megvizsgálva arra a következtetésre jutottunk, hogy a bajnokságban hátralévő hét fordulóra a jelenlegi keretet korábban már felkészítő Marian Vlakot kérjük fel vezetőedzőnek" – áll a vasassc.hu-n megjelent közleményben.

A hivatalos közleményből megtudhatjuk, hogy a stáb többi tagja folytatja a munkát, szerdán még Tóth András pályaedző tartja a foglalkozást, Vlak csütörtöktől kapcsolódik be a munkába.

„A Vasas ezúton is köszöni Urbán Flórián munkáját és azt, hogy az elmúlt hónapokban a nehéz körülmények ellenére kitartott a csapat mellett."

Angyalföldön harmadszor cseréltek vezetőedzőt a most zajló szezonban. A 2011–2012-es idényben még Komjáti Andrással vágott neki a Vasas, majd augusztus közepén érkezett Vlak, hogy január közepén átadja a helyét Urbánnak.

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2011–2012-ES SZEZONJÁBAN
2011. augusztus 10.: Újpest, Mészöly Géza helyett Zoran Szpisljak
2011. augusztus 15.: Vasas, Komjáti András helyett Marijan Vlak
2011. augusztus 16.: Ferencváros, Prukner László helyett Nagy Tamás
2011. augusztus 30.: Ferencváros, Nagy Tamás helyett Détári Lajos
2011. augusztus 27./szeptember 1.: ZTE, Csank János helyett Prukner László
2011. október 24./26.: Lombard FC, Véber György helyett Bene Ferenc
2011. november 23./december 13.: Kecskemét, Tomiszlav Szivics helyett Török László (szakmai igazgató)
2011. december 14./19.: Haladás, Aczél Zoltán helyett Artner Tamás
2012. január 16./17.: Vasas, Marijan Vlak helyett Urbán Flórián
2012. március 5./6.: Győri ETO, Csertői Aurél helyett Pintér Attila
2012. április 2: Diósgyőri VTK, Benczés Miklós helyett Szentes Lázár (ideiglenesen)
2012. április 2: Pécsi MFC, Mészáros Ferenc helyett Mink Olivér
2012. április 20.: Vasas, Urbán Flórián helyett Marijan Vlak

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik