Ismét fricskázhat egyet a Fradi-bosszantó Paks

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.06. 09:30
null
A Paks általában pontot szerez az FTC ellen, augusztusban ikszeltek a Groupama Arénában (Fotó: Földi Imre)
A 27. fordulóra kerül sor a labdarúgó NB I-ben. A Ferencváros a Paksot fogadja – a közelmúltban a tolnaiakkal általában nehéz dolga volt a Groupama Arénában –, míg üldözője, az épp a Fradit a hét közben a Magyar Kupából kiejtő Mol Vidi FC a Budapest Honvédhoz látogat.

 

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA

♦ A két csapat kétszer játszott egymással az NB I-ben, egyszer 1–1-es döntetlen született, egyszer 1–0-ra a Kisvárda nyert.

♦ A Puskás Akadémia a 30 pontjából 26-ot hazai pályán szerzett, mérlege a Pancho Arénában 8–2–3. A Kisvárda idegenbeli mutatója 2 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség.

♦ A Haladással és a Honvéddal holtversenyben a Kisvárda szerezte a legkevesebb gólt idegenben (9) a 2018–2019-es bajnokságban.

♦ December 8. (Puskás Akadémia–Paks 1–1) óta a felcsúti csapat vagy nyer, vagy veszít az NB I-ben, a döntetlenmentes széria kilenc mérkőzés óta tart (4 győzelem, 5 vereség).

♦ A Puskás Akadémia legutóbbi 11 hazai bajnokijából csak egyet veszített el, az Újpest győzte le 1–0-ra.

♦ A Kisvárda két győzelemmel indította tavaszi szezonját, ám február óta nem nyert tétmérkőzést, hat bajnoki találkozón és két kupameccsen maradt nyeretlen. A mostani az abszolút újonc harmadik bajnoki nyeretlenségi szériája ebben az idényben, elérte a hatmeccses határt (a másik kettő: 1–6. forduló és 9–15. forduló).

♦ A Puskás Akadémia támadó középpályása, Josip Knezevic 20 gólt ért el az előző és a mostani idényben – a felcsútiak góljainak 28 százalékát ő szerezte ebben a periódusban. Ha Knezevic betalált bajnoki mérkőzésen ebben az idényben, akkor a PAFC csak egyszer szenvedett vereséget.

FERENCVÁROS–PAKSI FC

♦ 23 élvonalbeli mérkőzést játszott eddig a két csapat egymással, az örökmérleg 10–9–4 a Ferencváros javára.

♦ A Paks a két csapat legutóbbi nyolc találkozója közül hatszor pontokat vett el a Ferencvárostól (kétszer győzött, négyszer ikszelt a Fradival).

♦ Bár a Paks csak egyszer tudott győzni a Ferencváros vendégeként NB I-es mérkőzésen, a 12 találkozóból 8 alkalommal pontot tudott szerezni. A Fradi legutóbbi négy hazai bajnokijából egyszer sem bírt a tolnaiakkal (1–2, 1–1, 2–2, 1–1). Egyetlen más mindenkori NB I-es csapat sincs, amelyet 2016 óta egyszer sem tudott legyőzni pályaválasztóként a Ferencváros.

A FERENCVÁROS MÉRLEGE NB I-ES ELLENFELEKKEL SZEMBEN PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT, 2016 ŐSZ–2019
M GY D V GK P
Haladás 6 6 +11 18
DVTK 6 5 1 +20 16
Mezőkövesd 5 4 1 +11 13
Újpest 4 3 1 +4 10
Bp. Honvéd 3 3 +5 9
DVSC 4 2 2 +3 8
Puskás Akadémia 3 2 1 +6 7
Vidi 3 1 2 +2 5
MTK Budapest 2 1 1 +2 4
Vasas 4 1 1 2 +1 4
Balmazújváros 1 1 +5 3
Gyirmót 1 1 +2 3
Kisvárda 1 1 +2 3
Paksi FC 4 3 1 –1 3

♦ A Ferencváros hazai veretlenségi sorozata immár 33 mérkőzéses. Ha a Fradi a Paks ellen sem szenved vereséget, akkor már biztos, hogy kétévesre tudja nyújtani a sorozatot, hiszen legutóbb 2017. április 15-én kapott ki NB I-es mérkőzésen a Groupama Arénában (Vasas, 1–2), következő találkozója pályaválasztóként pedig április 20-án lesz a Mol Vidi FC ellen.

♦ Az FTC megnyerte legutóbbi hét hazai bajnoki mérkőzését, a hét találkozón 21 gólt ért el, azaz a gólátlaga kereken hármas.

♦ A Paks a tétmérkőzéseket tekintve ötmérkőzéses, a bajnokikon négymérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van. A tolnaiak legutóbb február 23-án nyertek bajnokit (a Debrecen ellen), idegenben február 2-án ünnepelhettek (az MTK ellen).

♦ A paksiak csatára, Hahn János már négyszer betalált a Ferencváros kapujába, ennél csak a Puskás Akadémia ellen eredményesebb az NB I-es csapatok közül. A legutóbbi négy Ferencváros–Paks mérkőzésen háromszor köszönt be.

♦ A Paks legutóbbi három idegenbeli bajnokiján gólképtelen maradt.

♦ A Ferencváros hazai mérlege 10 győzelem, 3 döntetlen, a Fradi az egyetlen csapat ebben az idényben, amely otthon még őrzi a veretlenségét. A Paks idegenbeli mutatója 2 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség.

♦ A Fradi még egyetlen bajnoki mérkőzését sem tudta megnyerni ebben az idényben, amikor hátrányba került (igaz, ez ritkán történik meg). A fővárosi zöld-fehérek ötször találták magukat vesztes szituációban, egyszer tudtak pontot menteni, négy mérkőzést elveszítettek.

ÚJPEST FC–MEZŐKÖVESD

♦ Eddig tízszer mérkőztek meg egymással az NB I-ben, a mérleg újpesti szemszögből 6 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség. Azt az egy vereséget (tavaly tavasszal) az Újpest pont pályaválasztóként szenvedte el (2–3).

♦ A Mezőkövesd NB I-es történelme legcsúnyább vereségét, egy 6–1-es zakót pont Újpesten szenvedte el még 2013 nyarán. A kövesdieknek van több ötgólos vereségük is, ám ez volt az egyetlen alkalom, amikor hat gólt kaptak NB I-es mérkőzésen.

♦ Az Újpest hazai pályán a legutóbbi 12 bajnoki mérkőzésén nem talált legyőzőre (7 győzelem, 5 döntetlen). A 2018–2019-es bajnoki idényben csak az MTK tudott nyerni Újpesten (0–2), s ez volt az egyetlen alkalom, hogy a lila-fehérek egynél több gólt kaptak a Szusza Ferenc Stadionban.

♦ Az Újpest hazai mérlege 7 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség, a kapott 5 gól az NB I-ben a legkevesebb. A Mezőkövesd eddig 11 pontot gyűjtött idegenben, mérlege 2 győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség. Érdekesség, hogy a Mezőkövesdnél (14 szerzett gól) csak a Ferencváros, a Vidi, az MTK és az Újpest gólerősebb vendégként.

♦ Az Újpest legutóbbi tíz hazai mérkőzéséből nyolcszor még gólt sem kapott, csak a Paks és a Ferencváros tudott betalálni neki – és mindkét csapat pontot is szerzett a Megyeri úton.

♦ A Mezőkövesd mérkőzésein átlagban 2.69 gól esik, ez a negyedik legtöbb az NB I-ben. Az Újpest a vonatkozó lista végén áll, még a kettest sem éri el a gólátlag (1.96).

♦ A kövesdiek 14 idegenbeli góljából 11 Molnár Gábor és Sztefan Drazsics nevéhez fűződik. Molnár 6 idegenbeli góljával az NB I „legudvariatlanabb vendégjátékosa”, a Dél-Koreába szerződő Novothny Somával holtversenyben vezeti az idegenbeli gólrangsort.

DIÓSGYŐRI VTK–SZOMBATHELYI HALADÁS

♦ Ez már a 77. élvonalbeli összecsapás lesz a két csapat között. Az eddigi 76 mérlege: 25 diósgyőri győzelem, 22 döntetlen, 29 szombathelyi siker.

♦ A Haladás 37 kísérletből csak ötször tudott NB I-es mérkőzést nyerni a Diósgyőr otthonában. Kétszer az 1950-es években, egyszer 1985-ben, kétszer a 2010-es években (1–3 2010-ben és 1–2 2018 tavaszán).

♦ A DVTK 27 pontjából 19-et szerzett hazai környezetben, mérlege 5 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség. A Haladás csupán 5 pontot szerzett vendégként (1–2–10), ennél csak a Puskás Akadémia szerepel rosszabbul idegenben (4 pont, 1–1–11).

♦ A Diósgyőr megőrizte veretlenségét a legutóbbi hat hazai bajnokiján, a DVTK Stadionban legutóbb tavaly október 27-én, a Ferencvárostól szenvedett vereséget (1–4). Azóta négy győzelmet és két döntetlent tudott felmutatni.

♦ A Haladás legutóbbi 16 idegenbeli bajnokijából tizennégyet elveszített. A Pakssal játszott döntetlent (1–1), a Honvédot tudta legyőzni (3–1).

DEBRECENI VSC–MTK BUDAPEST

♦ Eddig 88 élvonalbeli mérkőzésen találkozott a két csapat. A Debrecen 29-et nyert meg, 18 a döntetlenek száma, 41 az MTK-győzelmeké.

♦ Az MTK 2012 óta nem tudta legyőzni a Debrecent vendégként, az azóta eltelt időben hét mérkőzésen négy Loki-siker és három döntetlen a mérleg. A fővárosiak számára biztató legalább a tendencia, mert a legutóbbi három debreceni bajnokijukon ikszeltek. Tavaly nyáron a 86. percben még 3–1-re vezettek, de innen sem tudtak nyerni.

♦ A Debrecen történetének legcsúnyább hazai pofonjai közül kettőnél is az MTK volt a „tettes”: a fővárosiak 1950-ben 7:0-ra mosták le a Lokit, 1991-ben pedig 7–1-es csapást mértek vendéglátójukra. Utóbbi találkozón a debreceni drukkerek „Istenem, segítsd meg a Lokit!” feliratú transzparense sem segített túl sokat a hazaiakon…

♦ A Debrecen kiválóan szerepel hazai pályán, mérlege 8 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, egyedül a Vidi tudott győzni a Nagyerdei Stadionban (0–1). Az MTK ugyanannyi pontot szerzett idegenben, mint hazai pályán (17-et), vendégként 5 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség a mérlege. A kék-fehéreknél (20 gól idegenben) csak a Ferencváros (22) és a Vidi (21) talált be többször idegen pályán.

♦ A 2019-es naptári évben az MTK szerezte a legkevesebb pontot (7) az egész mezőnyt tekintve.

♦ Ebben a két csapatban szerepel az NB I két legnagyobb „dzsókere”, azaz a legtöbb gólt szerző cserejátékos. A Loki középcsatára, Takács Tamás 4 gólt ért el, amikor csereként lépett pályára; és ugyanez a mutatója az MTK rutinos centerének, Torghelle Sándornak is.

♦ Az MTK legutóbbi hét idegenbeli bajnokijából ötöt elveszített – pedig az újonc kék-fehérek igen jól indítottak vendégként ebben a bajnoki évadban. A Loki veretlen legutóbbi öt hazai bajnokiján, gólt is csak egyszer kapott.

BP. HONVÉD–MOL VIDI FC

♦ Ez lesz a 103. élvonalbeli mérkőzés a két csapat között. Az örökmérleg: 46 kispesti győzelem, 18 döntetlen, 38 Vidi-siker.

♦ Amióta a Honvéd megnyerte a 2017-es „bajnoki döntőt” (1–0, Eppel Márton gólja tette biztossá a kispesti aranyérmet), nem tudta legyőzni a Vidit az NB I-ben. Az ezt követő bajnokin 1–1-es döntetlen született, azóta négy mérkőzésen négy székesfehérvári sikert láthattak a nézők. A Vidi a párharc története során most először tudott egymás után négyszer nyerni.

♦ Ha a Vidi most is győzni tud a Honvéd vendégeként, akkor először győz egymás után háromszor idegenbeli találkozón a párharc történetében (2018-ban 4–1-re és 3–0-ra nyert).

♦ A Honvéd mérlege pályaválasztóként 8 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség. A Vidi mutatója vendégként 6 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség. Csak a Ferencvárosnak és a Vidinek pozitív az idegenbeli mérlege az NB I csapatai közül.

♦ A góllövőlistát vezető Holender Filip a Honvéd góljainak több mint 40 százalékát szerezte a 2018–2019-es bajnokságban (13 gól a 32 kispesti találatból). Egyetlen más NB I-es csapat nem hagyatkozik ilyen mértékben egy játékosa góljaira. Még a harmincszázalékos határt is csak Josip Knezevic érte el a Puskás Akadémiából (9 gól a 30-ból).

♦ A Vidi február 9-én hazai pályán kikapott a Diósgyőrtől a bajnokságban, azóta viszont 10 tétmérkőzésen veretlen, kilencet megnyert. A fehérváriak veretlenek a legutóbbi hat NB I-es mérkőzésükön és a megszerezhető 18 pontból 16 az övék lett.

♦ A Honvéd legutóbbi öt hazai bajnoki mérkőzésén mindig 3 vagy több gól esett.

NB I, 2018–2019, 27. FORDULÓ
ÁPRILIS 6., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
17.00: Puskás Akadémia–Kisvárda
Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
17.00: Ferencváros–Paksi FC
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama ArénaBogár Gergő
17.00: Újpest–MezőkövesdBudapest, Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
17.00: Diósgyőri VTK–HaladásMiskolc, DVTK StadionFarkas Ádám
17.00: Debreceni VSC–MTK Budapest
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
19.30: Bp. Honvéd–Mol Vidi
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionVad II István
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 18 4 4 56–19 +37 58
2. Mol Vidi FC 26 15 5 6 42–26 +16 50
3. Újpest FC 26 11 10 5 33–18 +15 43
4. Debreceni VSC 26 11 7 8 31–29 +2 40
5. Budapest Honvéd 26 11 6 9 32–27 +5 39
6. Mezőkövesd Zsóry FC 26 9 8 9 37–33 +4 35
7. MTK Budapest 26 10 4 12 38–41 –3 34
8. Paksi FC 26 7 10 9 29–37 –8 31
9. Puskás Akadémia FC 26 9 3 14 30–37 –7 30
10. Diósgyőri VTK 26 7 6 13 25–47 –22 27
11. Kisvárda 26 6 7 13 24–42 –18 25
12. Szombathelyi Haladás 26 5 4 17 24–45 –21 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik