Illés Gyula hároméves szerződést kötött a Lokival

Vágólapra másolva!
2011.01.11. 12:17
null
Illés Gyula ma állapodott meg a debreceniekkel, itt Szilágyi Sándor cégvezetővel fog kezet (Fotó: dvsc.hu)
Címkék
A ZTE labdarúgócsapata már a hétvégén közölte, hogy Illés Gyula a bajnok DVSC-hez szerződik. A debreceniek hivatalosan ma jelentették be, hogy hároméves szerződést kötöttek a középpályással.

 

 AZ NSO AJÁNLJA
 Portré Illés Gyuláról

„Megszületett a megállapodás, Illés Gyula ma délelőtt három évre szóló kontraktust írt alá a Lokival. A 28 éves ballábas középpályás Zalaegerszegről érkezik hozzánk, de nem ismeretlen számára a közeg, hiszen a DVSC-ben nevelkedett. Pályafutását a debreceni ifiben kezdte, ám a felnőttcsapatban akkor még nem mutatkozott be" – számol be hivatalos honlapján a labdarúgó szerződtetéséről a Debrecen.

Illés szerződése december 31-én lejárt Zalaegerszegen, s bár a ZTE szeretett volna hosszabbítani, a játékos nem fogadta el a zalaiak ajánlatát. Ezt követően a hétvégén a zalaegerszegi vezetők már be is jelentették, hogy Illés Debrecenben folytatja, de az átigazolás csak ma vált hivatalossá, miután a futballista aláírt új együtteséhez.

Illés ebben a szezonban eddig 14 meccsen hét gólpasszt adott, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján pedig ő lett az őszi szezon legjobb bal oldali középpályása (az előző idényben 18 bajnokin négy gólt szerzett és négy gólpasszt adott). A labdarúgó két évet játszott Zalaegerszegen, 2009 januárjában az NB II-es Baktalórántházától szerződtette Csank János kérésére a ZTE.

 ILLÉS: KOCKÁZATOT VÁLLALTAM

Illés Gyula elismeri, rizikót vállalt azzal, hogy távozott Zalaegerszegről, ahol biztos helye volt a csapatban, és Debrecenbe szerződött, ahol egy olyan edzővel dolgozik majd a cseh Zdenek Scasny személyében, aki még nem ismeri őt.

 

„Biztos, hogy nagy a kockázat, de a Debrecen mellett szólt, hogy itt mindig komoly célokért küzdenek és állandóan harcban vannak a bajnoki címért. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a DVSC-TEVA hívja. Megtisztelőnek tartottam, úgy éreztem, nem mondhattam nemet. Való igaz, hogy új edzője van a Lokinak, ám éppen ezért mindenki tiszta lappal indul, és ugyanannyi esélyem lesz, mint a többieknek" – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Illés, miután aláírta hároméves szerződését a Debrecenhez.

 

„A DVSC-TEVA csapata jó játékosokból áll. A keret is bővebb, mint Egerszegen, viszont azt gondolom, a lehetőséget biztos megkapom, onnantól kezdve pedig rajtam áll, hogy élek-e vele" – fogalmazott a középpályás, aki azt is elmondta, Csank János szerette volna, ha marad a ZTE-nél, de gratulált neki a debreceni szerződéshez és sok sikert kívánt.

 

NAGY GÓL A DEBRECEN KAPUJÁBA 2:55-TŐL
 
(A Sport Tv felvétele)
BOMBAGÓL A FERENCVÁROSNAK... (2:42-NÉL)
 
(A Sport Tv felvétele) 
... ÉS A GYŐRNEK 0:31-NÉL
 
(A Sport Tv felvétele) 

 

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
18 perce

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
36 perce

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
45 perce

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
47 perce

Szivós Márton a Csupasz pisztolyból idézett, amikor a játékvezetőről kérdezték – videó

Vízilabda
47 perce

Európa első virtuális tékvandóversenyét rendezték Budapesten

Egyéb egyéni
1 órája

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
1 órája

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik