Videoton: Nem azért jöttem ide, hogy válogatott legyek – Huszti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.12. 18:04
null
Huszti Szabolcs a család miatt tért haza (Fotó: Szabó Miklós)
Huszti Szabolcs 12 és fél év után tért haza a labdarúgó NB I-be, s bár tavaly nyári térdműtétje után még nincs bevethető állapotban, a Videotonnál mindent megtettek azért, hogy szerződtessék az 51-szeres válogatott középpályást. A klub pénteken tartott sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt, miért tér haza Kínából, kereste-e más hazai első osztályú csapat, valamint szóba hozta a válogatottságot is. Marko Nikolics vezetőedző és Kovács Zoltán sportigazgató a játékos méltatása mellett a téli igazolásokról is szót ejtett. 

„Jól telt az első néhány nap, de eléggé fárasztó volt – mondta Huszti Szabolcs a pénteki sajtótájékoztató elején. – Átestem az orvosi vizsgálaton, és már az első pályaedzésen is túl vagyok. Ma délelőtt kondiban voltam, délután pedig újabb pályaedzés szerepel a programban. Van némi lemaradásom, amit minél előbb szeretnék pótolni, hogy a csapattal edzhessek."

Ezután arról beszélt, legfőképpen a család miatt döntött úgy, hogy 12 és fél év után hazatért. Mint mondta, két kisgyerekkel nem olyan egyszerű Kínában élni és ide-oda költözni.

AZ FTC-NÉL NEM ÉRTIK, MIÉRT A VIDIHEZ ÍRT ALÁ HUSZTI
A Ferencvárosnál csodálkozva fogadták, hogy Huszti Szabolcs nem hozzájuk, hanem a Videotonhoz csatlakozott.
„Előfordul olyan, hogy egy már jómódú labdarúgó hazatér, és tegyük fel, a szeretett klubját választja. Én nem feltételezem azt Huszti Szabolcsról, hogy ne lenne jómódú, s azt sem tudom elképzelni, hogy ne a Fradi lenne a szeretett klubja. Gondolom, megvan a saját magyarázata arra, hogy az előbb említettek ellenére miért mégis a Videotont választotta" – mondta Orosz Pál a csakfoci.hu-nak.

„Sokszor beszéltünk a hazaköltözésről a feleségemmel, de nem gondoltam arra, hogy itthon játsszak, inkább a pályafutásom befejeztével terveztük ezt. Aztán megkeresett a Videoton, látszott, hogy komolyak a szándékaik, hiszen Garancsi István tulajdonossal is leültünk tárgyalni. Miután beszéltünk az elképzeléseikről, meggyőztek. A döntésemhez az is hozzájárult persze, hogy Juhász Roland itt játszik, ráadásul szerződést is hosszabbított, valamint Danko Lazovics is az együttes labdarúgója, akivel korábban három évet futballoztam együtt a Zenitben. Remélem, hogy bajnok leszek a Videotonnal, más nem is lehet a cél."

Elmondta, más NB I-es klub is megkereste, köztük a Ferencváros, de sosem ült le a zöld-fehérekkel tárgyalni. Majd szóba hoztaa 2010-ben a válogatott kapcsán írt nyílt levelét:

„Kicsit elébe mennék a dolgoknak. Az ember olvasgatja a sajtót, és bár ez nem válogatott téma, annak idején a levelemben megemlítettem a Videotont is. Szeretném leszögezni: amit akkor írtam, azt a mai napig tartom, minden egyes szavát. Igazából sosem mondtam, hogy nekem derogál az NB I-ben játszani, csak javasoltam, hogy akinek van lehetősége a Bundesligában vagy Angliában, esetleg olyan csapatban szerepelni, mint a Zenit, akkor menjen külföldre. Biztos, hogy fejlődött a magyar futball, de annyit nem, hogy egy Bundesliga-szintre eljusson. A válogatott válogatási elveivel kapcsolatban pedig azt mondtam, hogy az NB I-ből könnyebb bekerülni, játékosai előnyt élveznek azokkal szemben, akik külföldön légióskodtak. Én akkor azt mondtam, nem igazolok a Videotonba azért, hogy válogatott lehessek, s ez a mai napig így van. Nem azért szerződtem ide, hogy válogatott legyek, hanem bajnok az NB I-ben, hogy induljunk az európai kupasorozatban. A válogatott kijutott az Eb-re, ami jól sikerült, a következő lépcső az, hogy klubszinten is letegyünk valamit az asztalra."


Marko Nikolics vezetőedző így beszélt Huszti Szabolcsról, illetve a téli átigazolási időszakról:

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen kvalitású labdarúgó csatlakozott a csapathoz, a klubban mindenki sokat dolgozott azért, hogy itt lehessen velünk. Jó üzenet ez az esetleges érkező játékosoknak is, hogy ő a Videotonban folytatja a pályafutását. Folyamatosan folynak a tárgyalások, bízunk benne, hogy a következő napokban akár két-három új igazolásról is beszámolhatunk. Kicsit kicseréljük a levegőt az öltözőben: hat játékos nem az első kerettel kezdte meg a felkészülést, illetve Horváth Tamás távozott is."

Leszögezte, a Videoton célja a bajnoki cím megnyerése, ami nem lesz egyszerű, hiszen az NB I-ben nem könnyű játszani, a csapatok szervezetten lépnek pályára és bárki megverhet bárkit. Erre példának a Haladás őszi szezon végén mutatott teljesítményét hozta fel. Miután azonban már csak 14 mérkőzés van hátra, úgy gondolja, a bajnoki cím sorsa a Videoton és a Ferencváros között fog eldőlni.

Kovács Zoltán, a klub sportigazgatójaelőször arról beszélt, mekkora fegyvertény a korábbi válogatott futballista leigazolása. Hozzátette, azon dolgoznak, hogy a tavaszi szezonra még inkább megerősítsék a keretet, bővítsék a variációs lehetőségeket. Ezzel kapcsolatban folynak a tárgyalások, és bíznak benne, hogy hamarosan újabb neveket jelenthetnek be. Ezek között magyar labdarúgók is lehetnek, de konkrétumokkal nem kívánt szolgálni.

A sajtótájékoztatón Huszti fizetése is szóba került, ezzel kapcsolatban Kovács elmondta, a 34 éves középpályás a kvalitásainak megfelelő összeget kap, amely sokkal csekélyebb annál, mint amit pályafutása alatt külföldön keresett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd), Huszti Szabolcs (Csangcsun Jataj – Kína)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
Távozók: Horváth Tamás (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Barczi Dávid (?), Fejes András (?), Ezekiel Henty (nigériai, Slovan Bratislava – Szlovákia, Göztepe – Törökország), Asmir Suljic (bosnyák, ?), Szolnoki Roland (?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik