Honvéd: végre megműtötték a fiatal középpályás térdét

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.21. 08:25
null
Banó-Szabó Bencére több hónapos rehabilitáció vár (Fotó: Török Attila)
Sikeres operáción esett át Banó-Szabó Bence, a Budapest Honvéd NB I-es csapatának 20 esztendős labdarúgója – számolt be róla a kispesti klub hivatalos honlapja.

Mint ismert, a Kecskemétről származó középpályásnak márciusban – alig két hónappal azután, hogy szerződést hosszabbított a Honvéddal – elszakadt a keresztszalagja.

Banó-Szabó eredetileg márciusban feküdt volna kés alá, ám a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a beavatkozást.

A honvedfc.hu tájékoztatása szerint a korosztályos válogatott futballistát szerdán Székesfehérváron megműtötte Dr. Abkarovits Géza.

„Sikeres volt a műtét. Egyelőre azért még komoly fájdalmaim vannak, kapok fájdalomcsillapítót, az első két nap fájdalmasabb, ez normális ilyenkor – mondta a kispestiek honlapjának Banó-Szabó Bence. Reggel volt a műtét, aztán visszatoltak a szobámba, pihentem, illetve a családtagjaimmal, szeretteimmel beszéltem. A koronavírus miatt nem fogadhatok látogatókat, de a barátnőm eljött Székesfehérvárra, és küldött be nekem egy kis csomagot, nagyon jólesett.”

„Ha minden igaz, akkor hétvégén mehetek haza, és utána szépen lassan, fokozatosan jöhet a rehabilitáció. Pozitívan látom a helyzetet, örülök, hogy túlvagyok a műtéten. Figyelem majd a meccseinket, nagyon szurkolok a srácoknak, remélem, a Magyar Kupában és a bajnokságban is jól teljesítünk majd!” – tette hozzá a 15 éves kora óta a Honvédban szerepelő játékos.

Egyelőre nem tudni, Banó-Szabó mikor térhet vissza, várhatóan féléves kihagyás vár rá. A mostani idényben tizennyolc NB I-es és öt Magyar Kupa-mérkőzésen, valamint négyszer az Európa-liga selejtezőjében lépett pályára, mindhárom sorozatban egy-egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 10:31

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:10

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54

Banó-Szabó Bence végre futballozna

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 11:30
Ezek is érdekelhetik