Honvéd: Batik után újabb játékos hosszabbított

H. K.H. K.
2020.01.22. 16:59
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd meghosszabbította Banó-Szabó Bence szerződését.

A piros-feketék a hivatalos honlapjukon, a honvedfc.hu-n tudatták a megállapodás tényét. Mint írják, a középpályás 2023 nyaráig kötelezte el magát a Budapest Honvédhoz.a honvedfc.hu-n tudatták a megállapodás tényét. Mint írják, a középpályás 2023 nyaráig kötelezte el magát a Budapest Honvédhoz.

Banó-Szabó Bence 2014 nyarán került Kispestre, s 18 évesen, a DVSC elleni találkozón mutatkozott be az NB I-ben, azóta 55 első osztályú találkozón lépett pályára. Tavaly előbb az Európa-ligában, majd az NB I-ben is megszerezte az első gólját.

Nem Banó-Szabó az első, aki a közelmúltban hosszabbított: a Honvéd néhány hete Batik Bencével is megállapodott.

„A hosszabbítás örömteli visszajelzés egy fiatal játékosnak, ami azt mutatja, hogy jó úton jár, de azzal is tisztában kell lenni, hogy rengeteg munka van még előtte– idézi a Budapest Honvéd honlapja Banó-Szabó Bencét. Sokat beszélgettünk már erről a családommal, barátokkal, hogy hol is tartok az utamon, és úgy vélem, nagyon jó, hogy ötvenöt NB I-es meccsem van, amelynek közel a felén kezdőként léptem pályára, viszont, ahogy mondtam, rengeteg munka vár még rám. Bizonyítani akarom mindenkinek, hogy stabil NB I-es játékossá tudok válni, olyan futballistává, akire figyelnek, akit ismernek, akiről a teljesítménye miatt beszélnek az emberek.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Hidi Patrik (Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia, legutóbb kölcsönben Valerenga – Norvégia)
**Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
***Kiszemeltek: Fejes András (Paks), Anel Hadzic (bosnyák, Fehérvár), Nico Olsak (argentin-izraeli, Maccabi Netanya – Izrael)
****Távozók: Enisz Ben-Hatira (tunéziai-német), Hegedűs Márk,Vadócz Krisztián (szabadon igazolhatóként, CA Penarol – Uruguay)
Kölcsönbe távozók: Lukács Dániel (Tiszakécske), Temesvári Attila (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (kaposvári kölcsön után ETO FC Győr)
**Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vladislav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck, onnan Vorszkla Poltava – mindkettő Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Egerszegi Tamás (DVTK, Vasas), Kálnoki-Kis Dávid (Paks), David N'Gog (francia)

Legfrissebb hírek

Kukely Annával hosszabbított a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
17 órája

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:20

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.07. 23:05

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a Szeged szlovén átlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.04.07. 10:26

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13
Ezek is érdekelhetik