Honvéd: válogatott kerettagot igazoltak Fehérvárról

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.07.15. 10:29
null
Tamás Krisztián a ZTE mezében (Fotó: Török Attila)
Tamás Krisztián, a Mol Fehérvár FC labdarúgója a Bp. Honvédban folytatja a pályafutását – adta hírül szerda délelőtt a két NB I-es klub a hivatalos honlapján.

A bal oldali védő – aki a magyar válogatott keretének is tagja volt már – az előző idényben a feljutó Zalaegerszegben játszott. A Budapest Honvéd 2+1 éves szerződést kötött a Mol Fehérvártól igazolt játékossal.

„Amikor véget ért a bajnokság, több megkeresésem is volt, amelyek közül a Honvédot választottam, mert egy dobogóért küzdő, nemzetközi porondon is szereplő csapathoz igazolhattam – idézi a kispestiek hivatalos honlapja Tamás Krisztiánt. – Nagyon jó érzés egy ilyen patinás, tizennégyszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes klubhoz szerződni, ahol legendás játékosok futballoztak korábban. Örülök, hogy itt lehetek.”

A 25 éves védő eddig 42 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, légiósként Olasz- és Csehországban is próbára tehette magát, a Milan színeiben az ifjúsági Bajnokok Ligájában is szerepelt. Magyarországra visszatérve Gyirmóton, Székesfehérváron és Zalaegerszegen játszott, a Fehérvárral bajnok és kupagyőztes volt.

„Krisztián az előző idényben nyújtott teljesítménye alapján teljesen megérdemelten került be a Nemzeti Sport osztályzatai alapján az év csapatába – fogalmazott Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója. – Véleményünk szerint még ennél is jobb teljesítményre képes, ezért is vásároltuk meg a Mol Fehérvár FC-től. Nagy munkabírású, az egész bal oldalt bejátszó válogatott kerettag játékosról beszélünk, aki a védekezés mellett a támadásokat is hatékonyan tudja segíteni. Reméljük, a nálunk mutatott játékkal hamarosan a magyar válogatottban is be tud mutatkozni.”

(Érdekesség, hogy ebben az átigazolási időszakban már a harmadik olyan játékos írt alá a kispestiekhez, aki korábban Újpesten futballozott. Zsótér Donát közvetlenül a lila-fehérektől igazolt át a Honvédhoz, míg Baráth Botond és Tamás Krisztián az újpesti utánpótlásban kezdte pályafutását, mind a ketten 2008-ban távoztak az UTE-től – a szerk.)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Kesztyűs Barna (Paks – kölcsön után végleg), Davide Lanzafame (olasz, FTC – kölcsön után végleg), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, legutóbb kölcsönben ZTE), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás), Zsótér Donát (Újpest FC – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Herjeczki Kristóf (Gyirmót, ?), Lukács Dániel (Tiszakécske), Májer Milán (Gyirmót, ?), Temesvári Attila (Tiszakécske, ?), Kovács Nikolasz (FC Ajka)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bobál Gergely (ZTE), Futács Márkó (Mol Fehérvár), David Mateos (spanyol, Hapoel Ra’anana – Izrael)
Távozók: Tonci Kukoc (horvát, szabadon igazolható), Macdonald Niba (kameruni), Levkovich Robi (magyar-izraeli)
Kölcsönbe távozók: Tömösvári Bálint
(győri kölcsön után BFC Siófok), Kovács Nikolasz (FC Ajka), Tóth Péter (FC Ajka), Irimiás Gergő (FC Ajka), Zvara Levente (FC Ajka)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mayron George (Costa Rica-i, Midtjylland – Dánia), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Davide Lanzafame (olasz)

Legfrissebb hírek

Az NB II-es Budafoknál folytatja a korábbi U-válogatott szélső

Labdarúgó NB II
5 órája

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:14

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:19

DVTK: Elton Acolatse a Ferencvárost választhatja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:22

Az Újpest bejelentette Patrizio Stronati szerződtetését

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:49

NB II: a Csíkszeredáról távozó védő szülővárosában kötött ki; új fiatalok Mislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:11

NS-infó: Acolatsén múlik, marad-e a DVTK-nál – ez az NB I-es klub viheti

Labdarúgó NB I
2026.01.16. 22:13

Óbudáról érkezett az NB II-es Soroksár második téli igazolása

Labdarúgó NB II
2026.01.16. 16:37
Ezek is érdekelhetik