Honvéd: az edzőre vadászó klub Trapattonit is megkereste

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 18:48
null
Trapattoni nem jön a Honvédhoz, válogatottat szeretne irányítani (Fotó: Action Images)
Hihetetlenül hangzik, de komolyan felvetődött az edzőt kereső Budapest Honvédnál Giovanni Trapattoni szerződtetése, sőt George F. Hemingway egyesülete fel is vette a kapcsolatot a 75 éves olasz szakemberrel.

Hogy honnan tudjuk mindezt? Magától a kiszemelttől, aki a szombat esti Olaszország–Írország válogatott mérkőzés előtt adott exkluzív interjút a Sportmediaset csatornának (az apropót az adta, hogy hosszú edzői pályafutása során mindkét csapatot irányította). A riporter utolsó kérdésében a jelenleg munkanélküli tréner tervei felől érdeklődött, megemlítve a Honvéd – váratlannak nevezett – érdeklődését.

„A Honvéd megkeresése meglepett, ugyanakkor megtiszteltetésnek vettem, hogy egy ilyen dicsőséges klubnál gondoltak rám – hangzott a válasz. – Meg kell mondanom azonban, hogy inkább válogatottak érdeklődésére várok. Meglátjuk, mit hoz a jövő."

Információink szerint az olasz vonalat régóta melegen tartó Honvéd vezetői Olaszországban keresték meg Trapattonit, vagyis vele nem jutottak el addig a szintig, mint néhány hete a Videoton Gennaro Gattusóval, aki a székesfehérváriak kiszemeltjeként már helyszíni bejárást is tartott Magyarországon.

A többek között BEK-, KEK-, Világkupa- és háromszoros UEFA-kupa-győztes, valamint hétszeres olasz, illetve német, portugál és osztrák bajnok, Német Kupa- és kétszeres Olasz Kupa-nyertes edző valószínűleg nem köt ki hazánkban, ahol egyébként hivatalos minőségben legutóbb két évvel ezelőtt, a Magyarország–Írország (0–0) barátságos mérkőzésen járt a vendégek szövetségi kapitányaként. Szerződését kölcsönös megegyezéssel 2013 szeptemberében bontották fel, azóta „szabadúszó", igaz, a közelmúltban kis híján rávették a marokkói válogatott irányítására.

Lapunk olaszországi forrásból úgy értesült, ahogyan az elmúlt tíz évben, most is elsősorban külföldön keres munkát a szakember, amiben az is közrejátszik, hogy hazájában az élkluboknál már kissé idősnek tartják a vezetőedzői munkára. Fizetési igénye valószínűleg évi ötszázezer és egymillió euró között mozog, kérdés, a magyar futball és a Honvéd gazdasági helyzetét ismerve reális-e itthon ilyen kategóriában gondolkodni.

Egy biztos: a kapcsolatfelvétel megtörtént. Ezt már csak onnan is tudhatjuk, hogy az említett interjú készítője, a Honvéd-szálat megemlítő tapasztalt riporter, Bruno Longhi régóta baráti viszonyt ápol Trapattonival.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik