Honvéd: műtét vár a válogatott középpályásra, idén már nem játszhat

Vágólapra másolva!
2019.12.02. 08:40
null
Gazdag (a földön) őszi szezonjának véget vetett Hugo Seco (Fotó: Tumbász Hédi)
A Kisvárda ellen nemcsak a bajnoki mérkőzést vesztette el az elmúlt hétvégén a Budapest Honvéd, hanem Gazdag Dánielt is. Az egyszeres válogatott középpályást a szombati mérkőzés második félidejében kellett lecserélni, miután megsérült, egy Hugo Seco elleni összecsapást követően. A mérkőzés másnapján aztán kiderült: a szalagok sérültek Gazdag vállában, és a kulcscsontjának vége ficamodott ki. Utóbbit műtéttel kell helyre rakni, ezért idén már nem léphet pályára.

 

„Nem emlékszem teljesen tisztán a történtekre, az van előttem, hogy ütköztem az ellenfelemmel, és ahogy esett, nem engedett el, hanem húzott magával. Próbáltam kiszabadulni, de nem tudtam, majd amikor elesett, átdobott magán, és mivel nem tudtam kihúzni és letenni a kezem, ezért a vállamra estem – idézte fel a Hugo Secóval történt „cselgáncsmérkőzését” Gazdag Dániel a klub hivatalos honlapjának. – Egyből éreztem, hogy baj van, mondtam is az érkező Lajtaváry Buda fizioterapeutánknak, hogy cseréljenek le, olyan érzés volt, mintha eltörött volna a vállam és csúszkálna benne a csont. Még szombat este megvizsgálták a vállamat, szerencsére nem tört el semmi, a szalagok sérültek, és emiatt áll ki most egy csont.”

A sérülés kapcsán dr. Lestár Péter csapatorvos elmondta a honvedfc.hunak, hogy Gazdag bal oldali kulcscsontjának a vége ficamodott ki és a csont körül lévő szalagok sérültek, ezért a csontot kell majd műtéttel helyretenni. Az egyszeres válogatott középpályásra további vizsgálatok várnak hétfőn a Sportkórházban, s akkor dől el pontosan, hogy mikor műtik, de „csak” az őszi szezonból hátralévő három mérkőzést kell kihagynia, a beavatkozást, illetve a gyógytornát követően a téli felkészülés kezdetén már számíthat rá a kispestiek szakmai stábja.

A Kisvárda 2–0-ra megnyerte a mérkőzést, amely után Hugo Seco elnézést kért Gazdag Dánieltől a közösségi médiában.

„Közben a médiában elterjedtek olyan hírek, hogy Hugo Seco még csak bocsánatot sem kért és nem is érdeklődött a megsérült játékos hogyléte felől. Ezzel szemben az az igazság, hogy portugál szélsőnk amint értesült arról, hogy Gazdagot kórházba kell szállítani, azonnal rákeresett a Honvéd játékosának Facebook-profiljára, és még szombaton, 20.09-kor elnézést kérő és a hogyléte felől érdeklődő üzenetet küldött a számára. Ezt honlapunkon és a nyilvánosságon keresztül ezennel még egyszer megteszi Hugo Seco, aki azt is hozzátette, hogy látja, Gazdag Dániel még nem nézte meg az általa küldött üzenetet” – írja a kisvardafc.hu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik