Honvéd: Lanzafame szurkol a Fradinak, és nem aggódik a kispesti drukkerek miatt

2019.08.13. 17:42
Mint arról beszámoltunk, a Budapest Honvéd hivatalos sajtótájékoztató keretében bemutatta a Ferencvárostól (vissza)igazolt olasz támadót, Davide Lanzafamét. Az NSO Tv stábjának a sajtóeseményt követően volt lehetősége exkluzív interjút is készítenie a csatárral, aki elárulta, szurkolni fog az FTC-nek a kedd esti, Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn.

A Ferencvárostól 13 hónap után távozó támadót először arról kérdeztük, hogy esetleg a több játéklehetőség miatt távozott-e az előző idény bajnokcsapatától, de szerinte ez nem játszott szerepet a váltásában.

„Egyáltalán nem azért jöttem ide, mert itt többet játszanék. A mögöttünk hagyott idényben több mint harminc mérkőzésen léptem pályára, rengeteget játszottam. Ez személyes döntés volt” – nyilatkozta Davide Lanzafame, majd elmondta, erről nem szeretne többet beszélni.

Elárulta, nem beszélt a távozása után Szerhij Rebrovval, akivel egyes hírek szerint nem volt jó a viszonya. Volt csapatának viszont szorít majd a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn.

„A mai mérkőzést természetesen nézni fogom. Szeretnék sok sikert kívánni korábbi csapatomnak, valamint a korábbi játékostársaimnak. Remélem, sikerrel veszik az előttük álló akadályt, és továbbjutnak a következő kőrbe.”

A 32 éves olasz csatárnak más megkeresései is voltak a Honvédon kívül, köztük egy magyar csapat is felvette vele a kapcsolatot. Lanzafame elmondta, nem aggódik amiatt, hogyan fogadják majd a kispesti szurkolók, próbálja a játékával kivívni az elismerésüket. És hogy mi a személyes célja ebben az idényben? Az NSO Tv videójából ez is kiderül.

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
29 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
7 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
10 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
11 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
Tegnap, 17:38

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 16:44