Honvéd: közleményben cáfolták a fiatal játékos távozását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.07. 16:46
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján cáfolta azt a sajtóban felröppent pletykát, hogy tárgyalást folytatnak a Videotonnal a fiatal játékos, Gazdag Dániel klubváltásáról.

Íme, a klub közleménye tartalmi változtatás nélkül!Íme, a klub közleménye tartalmi változtatás nélkül!

„Tegnap az egyik internetes portál tényként közölte, hogy a Videoton labdarúgócsapata tárgyalásokat folytat klubunkkal Gazdag Dániel játékosunk megszerzése ügyében. Az internetes oldal azt is tudni vélte, hogy az átigazolás egyetlen akadálya a magas vételár, amit klubunk követel.

A fentiekkel szemben az igazság az, hogy a Videoton labdarúgócsapata klubunkkal semmilyen tárgyalást nem folytatott vagy folytat, semmilyen ajánlatot nem tett, és semmilyen érdeklődést nem mutatott a fent említett játékos kapcsán. A székesfehérvári klub még a játékossal sem beszélhetett, hiszen egy szerződésben álló játékossal klubja beleegyezése nélkül kommunikálni súlyos etikai és fegyelmi vétség mind a játékos, mind a kommunikáló klub részéről. Semmi arra utaló jel nincs, hogy a Videoton akármilyen módon megszegte volna ezeket az előírásokat.

Mint minden más klub, természetesen a Budapest Honvéd is részt vesz a játékospiac történéseiben. De kérjük szurkolóinkat és a labdarúgó-közösséget, hogy klubunkat és játékosainkat érintő kérdésekben csak honlapunk – mint autentikus forrás – tájékoztatását fogadják el. Ne engedjük, hogy rosszindulatú pletykák gyengítsék csapatunk egységét! Hajrá Honvéd, csak a Kispest!”

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2026.08.12. 07:34

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 06:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54