Honvéd: Kamber orvosin, Lovric visszatér, Völgyi nem jön

2015.06.24. 08:37
null
Ha régi formájában játszik, Kamber nagy erősítés lehet (Fotó: MTI)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Honvéd szerződteti a horvát Ivan Lovricot és a bosnyák Djordje Kambert. Völgyi Dániel valószínűleg nem lesz a klub alkalmazottja.

„A hír igaz, ha minden jól megy, szerdán az orvosi vizsgálat után alá is írjuk a szükséges papírokat. Több NB II-es csapat keresett, a Gyirmót, a Zalaegerszeg és a Szeged is, de szerettem volna az élvonalban maradni” – mondta a Nemzeti Sportnak Djordje Kamber, aki az NB III-ig süllyedő Győri ETO-tól érkezik a XIX. kerületbe.

„Hamarosan nem gyarapítom már a külföldi játékosok névsorát, hét és fél éve élek itt. Kis idő kérdése, és magyar állampolgárnak vallhatom magam.”

Kambert nem csak a kispestiek szerették volna megszerezni. Osztrák sajtóhírek szerint az SC Ritzing is érdeklődött a játékos iránt, sőt, a fanreport.com tényként írt a futballista érkezéséről.

A 31 esztendős középpályás mellett Ivan Lovric is csatlakozik a kispesti kerethez – pontosabban újra a klubhoz kerül, ugyanis három és fél évet már futballozott a Honvédban. A legutóbb a Kecskeméti TE-ben profiskodó, szélső és belső védőként egyaránt bevethető horvát néhány napja még a Haladásnál járt próbajátékon, úgy tudjuk, a felek meg is egyeztek, de az utolsó pillanatban a játékos visszakozott, mondván, Kispestről is keresték, s mivel a fővárosban vásárolt lakást, inkább Marco Rossi együttesét választotta.

Egyelőre Völgyi Dániel is bizonytalanságban él. A Győri ETO és a Lombard Pápa korábbi bal oldali védője nem tudja, hol folytatja, de valószínűleg nem a Honvédban.

„Pedig tárgyaltunk a kispestiekkel, de jelen állás szerint csekély az esélye, hogy ott folytassam. Az igaz, hogy a Gyirmót szeretne megnyerni, de máshonnan is keresnek. A héten mindenképpen eldöntöm, hová szerződöm” – így Völgyi Dániel.

Márpedig bal oldali hátvédre szüksége lenne Marco Rossi vezetőedzőnek, s ha nem Völgyi Dániel, akkor Laczkó Zsolt lehet a megoldás.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bobál Dávid (Soproni VSE), Bobál Gergely (Gyirmót), Csemer Gyula (Gyirmót), Délczeg Gergely (ZTE FC, ?), Erdélyi László (Soproni VSE),Fejes János (Gyirmót), Kapacina Valér (Soproni VSE), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália)

Az utánpótlásból felkerültek: Erdős Gábor (profi szerződést kapott)

Kiszemeltek: Rasheed Alabi (nigériai, legutóbb Leixoes – Portugália, próbajáték), Andrés Franco Ramírez (chilei, szabadon igazolható, próbajáték), Djordje Kamber (bosnyák, Győri ETO), Laczkó Zsolt (KTE), Ivan Lovric (horvát, KTE), Marek Strestík (cseh, Győri ETO)

Távozók: Francis Koné (elefántcsontparti-togói, szabadon igazolható), Emmanuel Mensah (ghánai, szabadon igazolható), Jesús Meza (venezuelai, szabadon igazolható), Jean-Pierre Morgan (francia, szabadon igazolható), John Jairo Palacios (kolumbiai, szabadon igazolható), Joszip Projics (szerb, szabadon igazolható), Bratiszlav Punosevac (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Békéscsaba), Marko Vidovics (montenegrói, szabadon igazolható)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Josip Elez (horvát, Lazio – Olaszország, onnan Salernitana?), David Izazola (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó), Jevrem Kosznics (szerb, Palermo – Olaszország), Lucas Ontivero (argentin, Galatasaray – Törökország)

 

Legfrissebb hírek

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
21 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:27

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:30

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik