Honvéd: „Hét sárgát kaptunk, úgy gondolom, ez vicces”

2019.04.13. 20:55
A labdarúgó NB I. 28. fordulójának szombati játéknapján a Budapest Honvéd hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Debrecen ellen. A mérkőzés után a két szakvezető, a Supka Attilát helyettesítő Híres Gábor, valamint a vendégek trénere, Herczeg András nyilatkozott.

„Úgy gondolom, nagyon jó mérkőzést játszottunk a felkészült, jó Debrecen ellen – kezdte nyilatkozatát Híres Gábor. – Emberhátrányban látszódott, hogy fizikailag és mentálisan is felkészültünk. Akár nyerhettünk is volna, sajnálom, hogy ez nem sikerült.”„Úgy gondolom, nagyon jó mérkőzést játszottunk a felkészült, jó Debrecen ellen – kezdte nyilatkozatát Híres Gábor. – Emberhátrányban látszódott, hogy fizikailag és mentálisan is felkészültünk. Akár nyerhettünk is volna, sajnálom, hogy ez nem sikerült.”

A tizenegyes szerinte jogos volt, viszont a piros és a sárga lapokat túlzónak találta a Honvéd másodedzője. „Megítélésem szerint nagyon sok olyan sárgát adott a játékvezető, amit nem kellett volna, hiszen nem volt durva mérkőzés. Mi hetet kaptunk, úgy gondolom, hogy ez vicces.”

Herczeg András szerint igazságos döntetlen született a mérkőzésen. „Sajnos, a mérkőzés elején megítéltek ellenünk egy büntetőt, de a csapat felállt, és egyenlített. A kiállítás után még nagyobb erőket próbáltunk elöl mozgósítani, ami sajnos nem sikerült, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.”

A debreceniek vezetőedzője nem nézte vissza a büntető előtti szabálytalanságot, de szigorúnak találta az ítéletet.

NB I
28. FORDULÓ
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–1 (Holender 5. – 11-esből, ill. Csősz 32.)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion,2128néző.Vezette: Karakó Ferenc
Kiállítva: Nagy G. (59.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 13., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
2128
Mezőkövesd–Ferencváros 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
4030
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 0–0 Paks, Városi StadionKassai Viktor
600
Kisvárda–Diósgyőri VTK 1–1
Kisvárda, Várkerti SporttelepVad II István
2850
Haladás–MTK Budapest 1–0
Szombathely, Haladás StadionSzőts Gergely
3440
Mol Vidi FC–Újpest FC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóIványi Zoltán
4457
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 20 4 4 61–20 +41 64
2. Mol Vidi FC 28 17 5 6 45–27 +18 56
3. Újpest FC 28 12 10 6 36–21 +15 46
4. Debreceni VSC 28 12 8 8 35–31 +4 44
5. Budapest Honvéd 28 11 7 10 33–29 +4 40
6. Mezőkövesd Zsóry FC 28 9 8 11 39–37 +2 35
7. MTK Budapest 28 10 4 14 39–45 –6 34
8. Paksi FC 28 7 11 10 29–40 –11 32
9. Puskás Akadémia FC 28 9 4 15 30–41 –11 31
10. Kisvárda 28 7 8 13 29–43 –14 29
11. Diósgyőri VTK 28 7 7 14 26–49 –23 28
12. Szombathelyi Haladás 28 7 4 17 26–45 –19 25

 

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
11 órája

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
11 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
11 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
13 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
19 órája

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
21 órája

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08