NAGY-PÁL TAMÁS
NAGY-PÁL TAMÁS
2017.09.20 17:43 Frissítve: 2017.09.22 02:10

Honvéd: Hemingway nem tudja elképzelni, hogy ne adjanak nekik új stadiont

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa az NSO kérdésére elmondta: nem tudja elképzelni, hogy a kormányzat a Ferencvárosnak, a Vasasnak, az Újpestnek, a Videotonnak, a Balmazújvárosnak és a Kisvárdának ad stadiont, a Honvédnak pedig nem.

Egyelőre nem tudni, mikor kap új stadiont a Bp. Honvéd (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Eredménytelen lett a Budapest Honvéd új stadionjának beruházására kiírt közbeszerzési eljárás – derült ki kedden az uniós közbeszerzési hirdetményből. A beszámoló szerint a „rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlattal jelentkező ajánlattevővel”.

Vagyis az ajánlat meghaladja a 4.98 milliárd forintos keretösszeget. Az ajánlatkérő egyébként nem a kispesti klub, hanem a Nemzeti Sportközpontok, ahonnan a cikk megjelenéséig a stadionberuházással kapcsolatos kérdéseinkre nem kaptunk választ.

Tudtunk viszont beszélni – a Pécs–Honvéd kupamérkőzés szünetében – a kispesti tulajdonossal, George F. Hemingwayjel, aki elárulta: az új terv alapján új költségvetés készül majd, amelyet előbb jóvá kell hagyatni a kormányzattal, ezután írhatják ki újra a közbeszerzési eljárást.

„Ha a sportkormányzat úgy gondolja, hogy a Honvéd megérdemli azt a stadiont, amit kér, akkor meg fogja adni. Ennél többet én sem tudok. Mivel nem én vagyok a megrendelő, nem látom a pályázatokat, azok csak az állam nevében elbírálók számára nyilvánosak. Az információkat ezzel kapcsolatban ugyanúgy az újságokból olvasom, mint önök.”

Hemingway szerint azonban a szurkolóknak nincs okuk aggodalomra, mert Magyarország egyik legpatinásabb csapatáról van szó.

„El nem tudom képzelni, hogy a kormányzat a Ferencvárosnak, a Vasasnak, az Újpestnek, a Videotonnak, a Balmazújvárosnak és a Kisvárdának ad stadiont, nekünk pedig nem. Egyáltalán nem furcsa, hogy ennyi ideje húzódik az egész, mert mi egyébként sem akartunk stadiont építeni, amíg az utánpótlásközpont el nem készül. Minden rendben halad, a központot a jövő év első negyedében átadhatják.”

Ennyit sikerült kiderítenünk, a tulajdonos ugyanis sietett, hiszen a játékvezető sípszavára elkezdődött a kupameccs második félideje is. A Honvéd egyébként 1–0-s győzelmet aratott.

AZ ÚJ STADION

Az uniós közbeszerzési hirdetmény szerint az új arénát UEFA 4. kategóriásnak tervezik (vagyis Bajnokok Ligája- és Európa-liga-csoportmérkőzéseknek is otthont adhat). Minimum 8000 néző befogadására lesz alkalmas, fedett lelátóval, VIP-helyiségekkel. A létesítmény 70 ezer négyzetméteres telken több mint 8 ezer négyzetméter alapterületen épülhet fel.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.01.22 09:24:56

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

„Ötleteket átvehetünk külföldről, de egy az egyben nem másolhatjuk. A két kultúrát közelíteni kell egymáshoz.”

2018.01.22 09:59:26

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

„Husztival alig beszéltem az anyagiakról. Magyarországon az értékgondozás terén is elmaradunk.”

2018.01.22 00:11:00

Labdarúgó NB I DLUSZTUS IMRE

ALAPVONAL.A labdarúgás hazai átfogó modernizációjához szükséges a magas szintű szakmaiság, az európai infrastruktúra, a minőségi utánpótlás-nevelés, a törekvéseket értőn honoráló közvélemény.

2018.01.19 23:34:31

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az NB III-as Szekszárd már a 3. percben hátrányban volt. Az NB I éllovasa még négy lesgólt is szerzett.

2018.01.16 13:54:16

Labdarúgó NB I HARMATH ÁKOS, PÓR KÁROLY

Az őszi produkciókat összefoglaló számok alapján megnéztük, mely csapatnak milyen poszton lenne szüksége erősítésre.