Honvéd: Hemingway nem bánja, hogy távozik Marco Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.29. 12:35
null
A fehér mezes kispestiek vasárnap kikaptak Pécsen, Marco Rossi vezetőedző ezután mondott le (Fotó: Veres Viktor)
Mint ismeretes, a Budapest Honvéd olasz vezetőedzője, Marco Rossi tegnap lemondott posztjáról. A szakember döntése hátteréről tegnap már nyilatkozott az NSO-nak, míg a Nemzeti Sportnak George F. Hemingway klubtulajdonos mondta el a véleményét.

– Váratlanul érte Marco Rossi lemondása?
– Nem, nem ért váratlanul – mondja határozottan a Bp. Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway.

– Hogyhogy?
– Nézze, benne volt a levegőben, hogy egy ilyen sikertelen sorozat után, mint a miénk, ez egyszer bekövetkezik.

– Egyedül tehát az edző tehető felelőssé a rossz szereplésért?
– Ezt nem tudom.

– De nem marasztalta, ugye?
– Csakugyan nem marasztaltam. El akart menni, felesleges lett volna győzködnöm. Bejött hozzám, elbeszélgettünk, majd elköszöntünk egymástól.

– Cseppet sem bánja a távozását?
– Nem, nem bánom.

– Olyan kimérten beszél róla. Esetleg nézeteltérésük volt?
– Dehogy volt. Sem személyes, sem pénzügyi eredetű ellentét nem feszült közöttünk, egyetlen hangos, netán rossz szó sem hangzott el a kettőnk beszélgetése során. Normális keretek között váltunk el, sok sikert kívántam neki, megköszöntem a munkáját, azt, hogy az előző szezonban a harmadik helyre vezette a csapatot. Marco Rossi rendes ember volt, illetve még most is az, ugye.

A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN MEGJELENT INTERJÚBAN HEMINGWAY AZT IS ELMONDTA, MIÉRT SIMON MIKLÓS HELYETTESÍTI A SZAKEMBERT, KITÉRT A TÁVOLABBI JÖVŐRE IS.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik