Honvéd: Eke Uzoma letette az állampolgársági esküt – kép

H. D.H. D.
2019.09.20. 21:34
null
Eke Uzoma letette az állampolgársági esküt (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Eke Uzoma csütörtökön letette az állampolgársági esküt.

 

A klubhonlap beszámolója szerint a korábban a PMFC-ben és a Balmazújvárosban is megforduló nigériai születésű középpályás magyar felesége és két kislánya jelenlétében tette le az állampolgársági esküt a kispesti városházán.

Uzoma saját bevallása szerint szinte mindent megért magyarul, de a beszédhez még gyűjtenie kell a bátorságot.

„Nagyon különleges élmény volt az eskütétel, nem is tudom igazából kifejezni az érzéseimet. Éjszaka nem is tudtam aludni, annyira boldog vagyok, hogy végre állampolgára lehetek annak az országnak, ahol ennyi szeretetet kaptam! Ki is használom ezt az alkalmat, hogy megköszönjem a klubvezetőségnek, a szurkolóinknak és mindenkinek a csapatban, akik támogattak, hogy átélhessem ezt a csodálatos pillanatot. Nagyon örülök, hogy a családom körében tehettem le az esküt, nem mentünk el sehova, helyette a feleségemmel és a gyerekeimmel töltöttem a napot. De remélem, hogy a szombati meccs után lesz még ok az ünneplésre!” – idézi Eke Uzomát a honvedfc.hu.

Legfrissebb hírek

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:53

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesből szerzett góllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:00

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 18:13

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 19:53

Érdekes kihívás lesz: a Honvéd vagy a ZTE mászik ki a gödörből?

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 09:37

Marokkói középpályással erősített a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.24. 16:55

Távozik a Honvédtól a klub ügyvezetője, Séllei Árpád – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.17. 18:50

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25