Honvéd: a Vasasban nevelkedő jobbhátvéd aláírt – hivatalos

2017.02.01. 12:09
A labdarúgó NB I-ben második helyen telelő Budapest Honvéd bejelentette Villám Balázs szerződtetését.

A ZTE-től érkező játékos másfél éves szerződést kötött a kispesti klubbal. Villám Kalocsáról származik, 2006-tól négy évig volt a Vasas labdarúgója, majd Baján, Dunaújvárosban és Szolnokon futballozott. Pályafutása során 39 mérkőzésen játszott a honi élvonalban.

A 27 éves jobb oldali védő az ősszel a másodosztályú Zalaegerszeg színeiben 11 bajnokin lépett pályára, kétszer kiállították.

A 27 éves jobb oldali védő az ősszel a másodosztályú Zalaegerszeg színeiben 11 bajnokin lépett pályára, kétszer kiállították.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Villám Balázs (ZTE)
Kölcsönbe érkezők: Laczkó Zsolt (Paksi FC),
Kölcsönből visszatérők: Vereckei Dániel (Cigánd SE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Vladimir Jevtics (szerb, próbajáték)
Távozók: Botka Endre (Ferencváros), Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Prosser Dániel (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe távozók: Hajdú Ádám (Paksi FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08