Honvéd: a Fulhamet megjáró kapus érkezett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.15. 10:59
A labdarúgó NB I-ben második helyen álló Budapest Honvéd bejelentette Somogyi Csaba és Gál Benedek érkezését.

A 31 éves kapus, Somogyi Csaba 2017. június 30-ig szóló megállapodást kötött a kispestiekkel. A szabadon igazolható játékos 2016-ban a Szolnok játékosa volt, idén január elején közös megegyezéssel szerződést bontott a Tisza-partiakkal, miután az ősszel csak két bajnokin kapott lehetőséget. Somogyi korábban védett a Győri ETO-ban és Gyirmóton is, míg 2011 júliusában a REAC-tól a Fulhamhez szerződött, de az angoloknál tétmeccsen csak a tartalékcsapatban lépett pályára, az első keretnél csupán a kispadig jutott.Somogyi Csaba 2017. június 30-ig szóló megállapodást kötött a kispestiekkel. A szabadon igazolható játékos 2016-ban a Szolnok játékosa volt, idén január elején közös megegyezéssel szerződést bontott a Tisza-partiakkal, miután az ősszel csak két bajnokin kapott lehetőséget. Somogyi korábban védett a Győri ETO-ban és Gyirmóton is, míg 2011 júliusában a REAC-tól a Fulhamhez szerződött, de az angoloknál tétmeccsen csak a tartalékcsapatban lépett pályára, az első keretnél csupán a kispadig jutott.

A 18 éves Gál Benedek az NB III-as együttes keretéhez érkezett, a középpályás korábban az MTK-ban és a Haladásban játszott.

A Honvéd továbbá azt is közölte, Vajda Dániel a Budaörshöz, Fehér Imre pedig a SZEOL-hoz került kölcsönbe az idény végéig.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Gál Benedek* (?), Somogyi Csaba (Szolnok, szabadon igazolható), Villám Balázs (ZTE FC)
Kölcsönbe érkezők: Laczkó Zsolt
(Paksi FC)
Kölcsönből visszatérők: Csábi Mihály (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Botka Endre (Ferencváros), Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Prosser Dániel (Puskás Akadémia FC), Schön Szabolcs (AFC Ajax – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: Fehér Imre (SZEOL), Hajdú Ádám (Paksi FC), Vajda Dániel (Budaörs)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

* Gál Benedek az NB III-es kerethez érkezett.

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik