Honvéd: a DAC-ba szerződhet a válogatott játékos – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.31. 10:31
null
Holender Filip Dunaszerdahelyre igazolhat (Fotó: Török Attila)
Sajtóértesülés szerint a dunaszerdahelyi DAC Holender Filippel, a Budapest Honvéd magyar válogatott labdarúgójával erősítené meg keretét – tudta meg a ma7.sk.

 

A Szerbiában született futballistának a nyáron lejár a szerződése a Honvédnál – akárcsak Gróf Dávidnak és Danilónak.

A magyar válogatottban novemberben bemutatkozó 24 éves középpályás 2009 óta futballozik a Honvéd színeiben, a felnőttcsapatban 2013-ban mutatkozott be, s több mint 160 tétmérkőzésen lépett pályára.

A DAC a második helyen áll a szlovák első osztályban, hátránya nyolc pont az éllovas Slovan Bratislavával szemben. A dunaszerdahelyieknél futballozik Csóka Dániel, Kalmár Zsolt, Vida Kristopher és Vida Máté is.

Holender az ősszel mind a 18 NB I-es fordulóban kezdő volt, összesen hat gólt szerzett.

A Honvéd csütörtöki sajtótájékoztatóján George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa elmondta, még nem érkezett hivatalos megkeresés Holender kapcsán, de megfelelő ajánlat esetén nem kizárt, hogy távozhat. Ugyanez igaz Gróf Dávid ügyében is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Mohamed Mezgrani (algériai, USM Alger – Algéria)
Kölcsönbe érkezők:
Zakaria Beglarisvili (grúz, Flora Tallinn – Észtország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok, szabadon igazolhatóként), Deák István (szerbiai, Napredak Krusevac – szabadon igazolhatóként), Hidi Patrik (Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Holdampf Gergő (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Tomás Pilík (cseh, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: 1. FK Príbram – Csehország)
Kölcsönbe távozók: Kovács Nikolasz (Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gróf Dávid, Holender Filip (érdeklődik iránta: DAC – Szlovákia), Májer Milán (Dorogi FC), Pölöskei Zsolt (átadólistán)

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Dunaszerdahelyi gála Nagymihályban

Minden más foci
2026.10.10. 21:02

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

A DAC legyőzte a Puskás Akadémiát felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 18:04