Jelen állás szerint egész tavasszal nem lesz futball Vácon

2013.02.23. 13:00
null
Váci helyzetkép – borús kilátások <a href="http://www.vidi.hu" target="_blank">(Fotó: vidi.hu) </a>
Hivatalosan 14 órától kellett volna kezdődnie a Dunakanyar-Vác–Videoton találkozónak a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, de erre nem került sor, mert kiderült: nem játszanak ma mérkőzést. Ezt a váciak sajtótájékoztatón jelentették be, melyen az is elhangzott, hogy jelen állás szerint tavasszal profi futball sem lesz a városban, nem szerepel a csapat az NB II-ben.

 

A fizetést régóta nem kapó váci játékosok közül többen már jó két órával a 14 órára kiírt kezdés előtt megérkeztek a stadionhoz, de a Nemzeti Sport helyszínen tartózkodó tudósítójának elmondták, nem vállalják a mai meccset a Videoton ellen.

Ekkor még egyetlen érintett sem kívánt részletesen nyilatkozni, ám minden jel arra mutatott, hogy ma nem lesz Magyar Kupa-összecsapás Vácon.

A Dunakanyar-Vác csapatának nem volt érvényes használati engedélye a stadionra, melyben az összecsapást meg kellett volna rendezni, mert azt Pető Tibor alpolgármester csütörtökön visszavonta a klubtól. Amúgy a játéktér sem volt tökéletes állapotban, a pályamunkások ugyanis nem takarították le a havat – más kérdés, hogy az MLSZ képviselője játékra alkalmasnak ítélte a gyepet. A váci futballisták játékengedélyével azonban egyes híresztelések ellenére semmi probléma nem volt.

Fél egy tájban a Videoton tagjai is megérkeztek – az új igazolással, Juhász Rolanddal a soraikban –, de ők is úgy készültek, hogy nem kell ma megküzdeniük a házigazdákkal.

Nem sokkal 14 óra előtt a váciak sajtótájékoztatón is bejelentették, hogy nem lesz ma mérkőzés. Ennek hivatalossá válását követően a fehérváriak szakmai stábja edzést tartott a játékosoknak ott, a stadionban.

A Magyar Labdarúgó-szövetségtől megtudtuk, ilyen esetben a játékvezető a szabályok szerint félórát várakozik, és ha ezt követően sem vállalja a játékot valamelyik csapat, akkor a találkozót nem rendezik meg. A mérkőzés ellenőre ez esetben jelenti a történteket a versenybizottságnak, amely majd megtárgyalja és dönt az ügyben, megállapítva a végeredményt.

Az említett váci sajtótájékoztatón Mózner János, az együttes eddigi vezetőedzője elmondta, a játékosok erkölcsi okokból tavasszal nem hajlandóak együtt dolgozni a klub vezetőjével, Héger Józseffel, ami azt jelenti, hogy a tavaszi szezonra megszűnt a váci futball, az NB II Keleti csoportjában 6. helyen álló csapat jelen állás szerint nem folytatja a szezont. Ezt erősíti az is, hogy a stadionhasználati jog megvonása és az utánpótlás-csapatok hiánya miatt (utóbbit az egyesület nem biztosítja a továbbiakban) az MLSZ a közeljövőben amúgy is kénytelen lesz megvonni a váciak NB II-es licencét. A sajtótájékoztatón a hogyan továbbot firtató kérdésünkre Bodonyi Béla egyesületi elnök azt válaszolta, hogy a nyáron legalább harmadosztályú csapattal próbál visszakerülni a Vác a magyar futball vérkeringésébe.

MAGYAR KUPA, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
14.00: Bp. Honvéd–Győri ETO
14.00: Dunakanyar-Vác–Videoton – elmarad
14.00: Vasas–Siófok

Legfrissebb hírek

Az Esztergom fölényes győzelemmel kezdte a női kézilabda-bajnokságot Vácon

Kézilabda
51 perce

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 12:35

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 17:50

MAGYAR KUPA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 08:40

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21