Hatot vágott a PAOK és a Steaua, ötöt a Young Boys

Vágólapra másolva!
2014.09.18. 23:14
null
A Young Boys kitömte a Slovant (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének első fordulójában a papírformát igazolva kapott gól nélkül diadalmaskodott otthon a Fiorentina és a Sevilla, simán hozta a kötelezőt az Everton. A PAOK, a Steaua és a Young Boys pedig jól megszórta ellenfelét, előbbi két gárda hat-hat gólt szerzett, de a svájci csapat is eljutott ötig.

 

G-CSOPORT

Óriási sebességbeli különbség mutatkozott a Sevilla javára a Feyenoord ellen, ennek eredményeként a házigazda spanyolok már a szünetre kétgólos előnyre tettek szert. Mindkét találatuk előtt a bal oldalról érkezett a holland kapu elé a szabadrúgás, a berobbanó hazaiakkal pedig nem tudtak mihez kezdeni a vendégek. A szünet előtt a mezőnyfölényben lévő spanyolok újfent betaláltak a kapuba, ám les miatt – helyesen – érvénytelenítették a találatot. A térfélcserét követően továbbra is nyomott a Sevilla, futószalagon alakította ki a gólveszélyes lehetőségeit, de a helyzetkihasználása pocsék volt.

Az első félidőben még a Standard Liege kapusának, Kavasima Eidzsinek akadt több dolga, a szünet után viszont már kollégájának, a Rijeka kapuját védő Ivan Vargic avatkozott többet játékba. A hajrában a hazaiak mezőnyfölénye aztán góllá is érett, majd a 87. percben második góljuk megpecsételte a horvátok sorsát.

H-CSOPORT

Hiába kezdte bátrabban a meccset a Wolfsburg, az Everton lényegében az első valamirevaló támadásából gólt szerzett. A gól érezhetően megfogta a németeket, akik nehezen találtak vissza kezdeti önmagukhoz. Az Everton viszont akcióban maradt, és elsősorban távoli lövésekkel veszélyeztetett. Szinte úgy tűnt, hogy az első félidő már lecsorog, amikor a kétperces hosszabbítás első percében növelte előnyét az Everton. A második félidőt azzal kezdte a német együttes, hogy összehozott egy tizenegyest az angoloknak. Háromgólos előnye birtokában az Everton átadta a kezdeményezés lehetőségét a Wolfsburgnak, a németek pedig egyre-másra vezették akcióikat, de Tim Howard állta a próbát. Sőt, ahogy az már lenni szokott, a 89. percben az erőteljes támadójáték lett a Wolfsburg veszte. Eto'o indította a leshatáron kilépő Mirallast, aki 16 méterről okosan a jobb sarokba lőtt. A németek szépítő gólja a ráadásban csak összejött, ennél többet nem hoztak ki egy olyan meccsből maguknak, amelyben játékban, mezőnymunkában nem volt ekkora a különbség a felek között.

Komolyabb helyzetek nélküli perceket követően az FK Krasznodar a kolumbiai légiós, Ricardo Laborde révén jutott vezetéshez az első félidő hajrája előtt, és minimális előnyét a 63. percig meg is őrizte, ám akkor egy másik légiós, a Lille-t erősítő dán Simon Kjaer egalizált.

I-CSOPORT

Nem tartalékosan állt ki az erre az idényre Bajnokok Ligája-sikereket tervező Napoli a Sparta Praha ellen odahaza, ehhez képest a csehek hamar vezetést szereztek a bágyadtan futballozó olaszok ellen Josef Husbauer remekül eltalált lövésével. Ezt követően sem futották szét magukat a nápolyiak, de Gonzalo Higuaín értékesítette a Marek Hamsík, José Callejón páros által kiharcolt büntetőt, majd a fordulást követően adott az argentin egy gólpasszt Dries Mertensnek, aki a hajrában egy szép egyéni megmozdulás végén eldöntötte a mérkőzés sorsát is. A csekély érdeklődés mellett megrendezett találkozót félgőzzel is (vagy még azzal sem) besöpörte a Napoli, a csapat vezetőedzője, Rafael Benítez fellélegezhet picit.

A DVSC-t búcsúztató Young Boys villámrajtot vett, már az ötödik percben megszerezte a vezetést a Slovan Bratislava ellen, fél óra után pedig már kettővel ment, amelyet a második félidőben újabb három találattal toldott meg. A svájciak ezzel sorozatban ötödik hazai európai kupameccsüket nyerték meg.

J-CSOPORT

Gól nélküli első félidő után valószínűleg kevesen gondolták volna Bukarestben, hogy a Steaua végül kiütéssel fog nyerni az Aalborg ellen. Márpedig ez lett a vége: a románok Claudio Keserü triplájára építve hatot szórtak ellenfelüknek. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a második hazai találat előtt kiállították a dánok kapusát, Nicolai Larsent, a Steaua pedig 11-eshez jutott.

A csoport másik meccsén a Dinamo Kijev öt percen belül két gólt is lőtt idegenben a Rio Avénak, megalapozva háromgólos sikerét.

K-CSOPORT

Nem sokan számítottak arra, hogy a Dinamo Minszk semmilyen ellenállást sem tud kifejteni a PAOK otthonában. A fehéroroszok egy évvel ezelőtt a Kruoja Pakruojis ellen 4–0-ra vezettek a 17. percben, most azonban ők ismerték meg a kellemetlen érzést – igaz, ahhoz, hogy 4–0-s hátrányba kerüljenek, ezúttal 28 percre volt szükségük. Végül a PAOK 6–1-re nyert a fehéroroszok ellen

A Fiorentina hazai pályán Manuel Vargas góljával a 34. percben megszerezte a vezetés a Guingamp ellen. A franciák nem sokkal később emberhátrányba is kerültek, így nem sok esélyük maradt a győzelemre. Moustapha Diallo gólja után a második félidő közepén a pontszerzés reménye is elszállt a franciák számára. Végül Bernardeschi alakította ki a 3–0-s végeredményt.

Lucjan Brychczy legendának számít – ennél nincs szebb elismerés
Lucjan Brychczy legendának számít – ennél nincs szebb elismerés

L-CSOPORT

A Trabzonspor Kévin Constant fejesével a 25. percben megszerezte a vezetést Harkivban. A guineai középpályás mostanában nem termeli a gólokat, legutóbb 728 napja, a Genoa játékosaként volt eredményes tétmérkőzésen. Úgy tűnt, hogy győzelmet azonban nem ünnepelhet, mert a második félidőben Homenjuk egyenlített. A 95. percben aztán Papadopulosz mégis a Trabzonnak csikarta ki a győzelmet.

A Legia-szurkolók óriási drapériával köszöntötték Lucjan Brychczyt, aki hatvan éve áll szeretett klubja szolgálatában. 1954-ben játékosként mutatkozott be, majd játékos-pályafutása után is mindig a klub kötelékéhez tartozott. Hol vezetőedző, hol segédedző volt, de dolgozott az utánpótlásban is. Összesen 11 bajnoki címnek volt tevékeny részese. Végül a játékosok sem okoztak csalódást: Miroszlav Radovics góljával a lengyelek otthon tartották a három pontot a Lokeren ellen.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

G-CSOPORT
Standard Liege (belga)–Rijeka (horvát) 2–0
(0–0)
G: Ciman (74.), Vinícius Araújo (87.)
Sevilla (spanyol)–Feyenoord (holland) 2–0 (2–0)
G: Krychowiak (8.), Mbia (31.)

H-CSOPORT
Lille (francia)–FK Krasznodar (orosz) 1–1 (0–1)
G: Kjaer (63.), ill. Laborde (35.)
Everton (angol)–Wolfsburg (német) 4–1 (2–0)
G: Naismith (15.), Coleman (45+1.), Baines (47. – 11-esből), Mirallas (89.), ill. R. Rodriguez (94.)

I-CSOPORT
Young Boys (svájci)–Slovan Bratislava (szlovák) 5–0 (2–0)
G: Lecjaks (5.), Steffen (29.), Nuzzolo (63.), Nikci (80.), Hoarau (92.)
Napoli (olasz)–Sparta Praha (cseh) 3–1 (1–1)
G: Higuaín (23. – 11-esből), Mertens (51., 81.), ill. Husbauer (14.)

J-CSOPORT
Steaua Bucuresti (román)–AaB Aalborg (dán) 6–0 (0–0)
G: Sanmartean (51.), Rusescu (59. – 11-esből, 73.), Keserü (61., 65., 72.)
Kiállítva: N. Larsen (57.)
Rio Ave (portugál)–Dinamo Kijev (ukrán) 0–3 (0–2)
G: Jarmolenko (20.), Belhanda (25., 70.)

K-CSOPORT
PAOK (görög)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 6–1 (4–0)
G: N. Nikolics (4. – öngól), Athanasziadisz (11., 16., 28.), D. Papadopulosz (50.), Candarisz (89.), ill. N. Nikolics (80.)
Kiállítva: Simovics (64.)
Fiorentina (olasz)–Guingamp (francia) 3–0 (1–0)
G: Vargas (34.), Cuadrado (67.), Bernardeschi (88.)
Kiállítva: Diallo (38.)

L-CSOPORT
Metaliszt Harkiv (ukrán)–Trabzonspor (török) 1–2 (0–1)
G: Homenjuk (61.), ill. Constant (25.), A. Papadopulosz (94.)
Legia Warszawa (lengyel)–Lokeren (belga) 1–0 (0–0)
G: Radovics (58.)

KORÁBBAN

A-CSOPORT
Mönchengladbach (német)–Villarreal (spanyol) 1–1 (1–0)
G: Herrmann (21.), ill. Uche (68.)
Apollon Limassol (ciprusi)–FC Zürich (svájci) 3–2 (2–0)
G: Papulisz (9.), Gullón (40.), P. Koch (87. – öngól), ill. Rikan (50.), Yapi Yapo (53.)
Kiállítva: Gullón (80.), ill. Sihaui (90.)

B-CSOPORT

FC Bruges (belga)–Torino (olasz) 0–0
FC Köbenhavn (dán)–HJK (finn) 2–0 (0–0)
G: N. Jörgensen (68., 81.)

C-CSOPORT
Partizan Beograd (szerb)–Tottenham (angol) 0–0
Besiktas (török)–Aszterasz Tripolisz (görög) 1–1 (1–0)
G: Gökhan Töre (33.), ill. Parra (88.)

D-CSOPORT
Salzburg (osztrák)–Celtic (skót) 2–2 (1–1)
G: Alan (36.), Jonatan Soriano (78.), ill. Wakaso (14.), S. Brown (60.)
Dinamo Zagreb (horvát)–Astra Giurgiu (román) 5–1 (3–0)
G: Szudani (17., 24., 45+1.), Henríquez (70.), Coric (92.), ill. Chitu (82.)

E-CSOPORT
PSV (holland)–Estoril (portugál) 1–0 (1–0)
G: L. de Jong (26. – 11-esből)
Panathinaikosz (görög)–Dinamo Moszkva (orosz) 1–2 (0–1)
G: Dinasz (63.), ill. Kokorin (40.), Ionov (49.)

F-CSOPORT
Qarabag (azeri)–Saint-Étienne (francia) 0–0
Dnipro (ukrán)–Internazionale (olasz) 0–1 (0–0)
G: D'Ambrosio (71.)
Kiállítva:
Rotan (68.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik