Halmosi a tavasszal a Haladás játékosa lesz

Vágólapra másolva!
2010.02.01. 16:30
null
Halmosi Péter 2002-ben igazolt el a Haladásból, nyolc év után térhet vissza Szombathelyre (Fotó: Action Images)
Címkék
A tavasszal a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatát erősíti Halmosi Péter, miután a magyar klub képviselői egy hónapos tárgyalás végén megegyeztek az angol Hull Cityvel. A hírt hétfő délután sajtótájékoztatón erősítették meg a szombathelyi klubvezetők.

„December végén kezdődtek meg a tárgyalások a Haladás és a Hull City, valamint a Haladás és Halmosi Péter között – mondta a Nemzeti Sport Online-nak a klub képviseletében Czeglédy Csaba, a szombathelyi klubban 51 százalékkal többségi tulajdonos önkormányzat sportért felelős alpolgármestere. – Amikor nekifutottunk az átigazolásnak, úgy voltunk vele: merjünk nagyot álmodni, próbáljuk meg legalább a tavaszi idényre hazahozni a játékost. Hittük is meg nem is, hogy létrejöhet, de bízhattunk abban, hogy Halmosi Péternek is tetszett az ötlet, akit a szíve csak hazahúzott. A játékos jelenleg még Angliában van, de a napokban megérkezik Szombathelyre, és a jövő héten bekapcsolódik az együttes felkészülésébe."

A sportvezető megerősítette a Nemzeti Sport Online korábbi információját, mely szerint Halmosi egyelőre a tavaszi idényben erősíti a Haladást, a kölcsönadási szerződés május 31-ig szól. A szombathelyieknek nem kellett fizetniük a Hull Citynak Halmosiért, aki fizetésének nagyobb részét változatlanul az angoloktól kapja.

A Hull 2008-ban klubrerkordnak számító összeget, kétmillió fontot fizetett Halmosiért. Hogy ezek után mi a jó az angoloknak abban, hogy ingyen kölcsönadják a középpályást egy magyar élvonalbeli csapatnak, nem nehéz kitalálni.

Halmosi az angoloknál kikerült a csapatból, majd a keretből is, így korábbi értékét elveszítette. Félő volt, hogy a válogatottból is kikerül. Az angol és a magyar élvonal színvonalát össze sem érdemes hasonlítani, viszont Halmosinak – akinek szintén elege volt már a mellőzöttségből, és családjával együtt hazajött volna – jó esélye marad arra, hogy egyrészt ismét játékba lendüljön, másrészt a válogatott keretben számításba vegyék. Csak így van esélye annak, hogy a nyári átigazolási szezonra ismét eladható értéket képezzen.  

Halmosit 2011. júniusáig köti szerződés a Hull Cityhez. A középpályás 2007-ben a Debrecenből igazolt előbb kölcsönbe, majd végleg a Plymouth Argyle csapatához, a Hull 2008-ban vásárolta meg. Az első szezonban még játéklehetőséghez jutott, a 2009–2010-es idényben azonban már csak két Ligakupa-mérkőzésen jutott szóhoz, majd a közelmúltban az első csapat keretéből is kikerült.

AZ NSO AJÁNLJA
Ma este véget ér a 2010-es téli átigazolási időszak, legalábbis a legtöbb európai bajnokságban. Folyamatosan frissülő cikkünk segítségével nyomon követheti a téli „bolond szezon” hajrájának történéseit!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik