Haladás: visszatért korábbi klubjához a belga alapember

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.10. 10:03
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás belga védekező középpályása, Thomas Wils egy év után hazatér, és a másodosztályú Lierse SK-ban folytatja a pályafutását – számolt be a hírről a belga klub hivatalos honlapja.

A 26 éves játékos 2009 és 2015 között – egyszezonnyi kölcsönjátékot leszámítva – a Lierse-ben csaknem száz első osztályú mérkőzésen szerepelt, és egy év légióskodás után visszatér előző csapatához.

A Lierse a várakozásokat alulmúlva a 7. helyen zárta a belga másodosztály 2015–2016-os idényét, így a keret megerősítése után újra megcélozza a feljutást.

Thomas Wils – akinek a testvére, Stef továbbra is a Haladást erősíti – alapember volt a Haladásban (28 mérkőzésen lépett pályára, és egy gólt szerzett), ám már a vasi klub edzőtáborába sem utazott el, így szinte biztos volt, hogy egy év után távozik Szombathelyről.

A Lierse a várakozásokat alulmúlva a 7. helyen zárta a belga másodosztály 2015–2016-os idényét, így a keret megerősítése után újra megcélozza a feljutást.

Thomas Wils – akinek a testvére, Stef továbbra is a Haladást erősíti – alapember volt a Haladásban (28 mérkőzésen lépett pályára, és egy gólt szerzett), ám már a vasi klub edzőtáborába sem utazott el, így szinte biztos volt, hogy egy év után távozik Szombathelyről.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Sjoerd Ars (holland, NAC Breda – Hollandia), Sjoerd Overgoor (holland, SC Cambuur – Hollandia), Polgár Kristóf (Liverpool – Anglia)
Kölcsönbe érkezők: Ezequiel Calvente Criado (spanyol, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Grabant Bence (Sopron, ?), Grabant Péter (Sopron, ?), Hegedűs János (Budaörs), Jancsó András (Sopron, ?), Rácz Barnabás (Sopron, ?), Tihanyi Olivér (Sopron, ?), Tóth Martin (Sopron, ?), Török Milán (Sárvár, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Rácz Barnabás, Szőke Dániel, Tóth Máté
Kiszemeltek:
Lévai Gergő (Eberau – Ausztria), Rangelo Janga (curacaói, FC Dordrecht – Hollandia)
Távozók: Ugrai Roland (DVTK), Thomas Wils (Lierse – Belgium)
Kölcsönbe távozók: Gyürki Gergő (Sopron), Devecseri Szilárd (ismét Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Dudás Ádám (lejár a szerződése), Medgyes Zoltán (Sopron), Nagy Patrik (Sopron), Németh Márió (Basel – Svájc), Szasa Popin (szerb, Sopron)

 

Legfrissebb hírek

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
16 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
21 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:30

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik