Haladás: újabb játékost adtak kölcsön a másodosztályba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.11. 12:13
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján jelentette be, hogy Nagy Patrikot egy évre kölcsönadja a másodosztályú Sopronnak.

A 25 éves középpályás a 2015–2016-os szezonban tizenhét bajnokin és három Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára a szombathelyi együttesben, és mindkét sorozatban egy-egy gólt jegyzett.

Gyürki Gergő után Nagy Patrik a második Haladás-játékos, aki kölcsönben Sopronba került a nyári átigazolási időszakban.

Mint arról beszámoltunk, Thomas Wils egy év után visszatér Belgiumba, és a korábbi klubjában, a Lierse-ben folytatja pályafutását – ezt most a Haladás klubhonlapja is megerősítette.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:Sjoerd Ars(holland, NAC Breda – Hollandia),Sjoerd Overgoor(holland, SC Cambuur – Hollandia),Polgár Kristóf (Liverpool – Anglia)
Kölcsönbe érkezők: Ezequiel Calvente Criado(spanyol, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Grabant Bence(Sopron, ?),Grabant Péter (Sopron, ?),Hegedűs János(Budaörs),Jancsó András(Sopron, ?), Rácz Barnabás(Sopron, ?),Tihanyi Olivér(Sopron, ?),Tóth Martin (Sopron, ?),Török Milán(Sárvár, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Rácz Barnabás, Szőke Dániel, Tóth Máté
Kiszemeltek:
Lévai Gergő(Eberau – Ausztria)
Távozók:Ugrai Roland(DVTK),Thomas Wils(Lierse – Belgium)
Kölcsönbe távozók:Gyürki Gergő(Sopron),Devecseri Szilárd(ismét Mezőkövesd), Nagy Patrik(Sopron)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Dudás Ádám(lejár a szerződése),Medgyes Zoltán (Sopron),Németh Márió(Basel – Svájc),Szasa Popin(szerb, Sopron)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik