Haladás: Szentes Lázár hét játékost szeretne igazolni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.05. 14:03
A Haladás labdarúgócsapatát irányító Szentes Lázár hét játékost szeretne szerződtetni a téli átigazolási szezonban.

„A játékosok a téli szünet alatt egyéni edzésterv alapján készültek, így nincs szükség rávezető edzésekre, egyből a munka közepébe vágunk – nyilatkozta Szentes Lázár a Haladás hivatalos honlapjának. – Az első héten napi egy tréninget tartok, mellette pedig különböző erőnléti – láb,- és felsőtest-erősítő – edzéseken vesznek részt a labdarúgók. A török edzőtáborig végig műfüvön és tornateremben készülünk. Egyelőre képlékeny a játékoskeret, mindenesetre legkésőbb a törökországi edzőtáborig jó lenne, ha véglegessé válna, kikre számíthatok tavasszal. Hét labdarúgót szeretnék igazolni, de lesznek távozók is.”

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Raffaele Alcibiade és Andrea Mancini fél évre érkezhet hozzájuk, mivel előbbi a Honvéd futballistája, ő kölcsönben szerepelhet Szombathelyen.

„A védekező és támadó középpályásként egyaránt bevethető Nagy Patrik hétfőn a papírjait intézte Németországban, a tervek szerint kedden már velünk edz – vele szóban már megegyeztünk” – tette hozzá Tóth Miklós.

A Haladás hétfőn kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd), Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Mohl Dávid (PMFC), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Dvorschák Gábor (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd), Gyűrű László (lejár a szerződése), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?), Szakály Attila (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd, ZTE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik