Haladás: Rajos szerint hiba lenne lebecsülni a ZTE-t, de sikert vár

2012.03.15. 15:40
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás középpályása, Rajos Gábor szerint nagy hiba lenne lebecsülni a nagy rivális zalaegerszegieket, csak azért, mert a kék-fehérek az utolsó helyen állnak a bajnokságban, ám ha tippelni kéne 2–0-s szombathelyi sikert jósolna – adta hírül a zöld-fehérek hivatalos honlapja.
„A mai edzésen mindenesetre alaposan kielemeztük a ZTE játékát, Artner Tamás minden tudnivalóval ellátott bennünk, és megnéztük a Honvéd–ZTE összecsapást is – nyilatkozta Rajos Gábor a haladas.hu-nak. – Nagy hiba lenne, ha abból indulnánk ki, hogy a zalaegerszegi csapat úgyis utolsó, simán leverjük őket. A kispesti meccsüket látva meggyőződésem, hogy az eddig megszerzett hét pontnál jóval többet kellett volna gyűjteniük. Van jónéhány olyan futballistájuk, akit bizony nem szabad szabadon hagynunk. Különösen az előrejátékban jók, ezért fontos, hogy Balázs, Szakály, Panikvar, Ganugrava, Máté és különösen a hosszú sérülése után visszatérő Pavicsevicset ne hagyjuk fickándozni. Utóbbira nagyon oda kell figyelnünk, mert hiába hagyott ki rengetet időt, még így is képes eldönteni egy meccset. Hátul viszont nagyon is sebezhetőek, a hátvédsoruk zavarba hozható, persze az is lehet, hogy Kocsáridék ellenünk játsszák majd életük meccsét. Nem tudjuk azt sem, hogy Prukner László milyen hadrendben küldi pályára csapatát, de akármilyen felállást is talál ki, valamennyi lehetőségre felkészültünk. Egyébként úgy hallottam, hogy a zalai szurkolók a kiesést is megbocsátanánk csapatuknak, csak most verjenek meg minket.”

„Szoros meccs lesz, az egygólos sikernek is örülnék, de ha tippelnem kell, akkor 2–0-s Hali-sikerre voksolnék– bocsátkozott esélylatolgatásba Rajos. – Olvasom, hogy jól fogynak a vendégjegyek, ennek örülök, mert remek érzés úgy kijönni melegíteni, hogy látom, már szépen telik a mi szektorunk, morajlik a tábor.”
Legfrissebb hírek

Bartucz is betalált – egyre jobban játszunk Ferizajban

Kézilabda
1 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
7 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
17 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
21 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
22 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
32 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
46 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
53 perce