Száguld a Paks, egy potya gól pecsételte meg a Haladás sorsát

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 18:52
null
A paksi Bertus Lajos (26) blokkolja a szombathelyi kísérletet (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 6. fordulójában a Szombathelyi Haladás az MVM Paksot fogadta. A vendégek fél óra elteltével Fiola Attila találatával szereztek vezetést, ám a hazaiak a félidő hajrájában Gaál Bálint góljával egyenlíteni tudtak. A második félidő elején aztán egy potyagóllal, Könyves Norbert révén megint vezettek a paksiak, s ugyanő állította be az 1–3-as végeredményt a 77. percben.


Az előzmények alapján nem várhattunk gólgazdag találkozót, hiszen a két csapat legutóbbi három bajnokiján mindössze két gól esett, de míg a paksiak a legutóbbi tizenkét meccsükön mindössze háromszor kaptak gólt, addig a szombathelyiek a legutóbbi tizenegy meccsükön nem szereztek egynél többet.

Persze az is kérdés volt, hogy a tabella negyedik helyén álló vendégeket megzavarta-e, hogy csapatkapitányuk, Heffler Tibor a Videotonhoz igazolt. A meccs elején úgy tűnt, hogy semennyire, mert a paksiak tűntek aktívabbnak, igaz, a védelmek jól működtek, mert gyakorlatilag az első fél órában nem forogtak veszélyben a kapuk. A vendégek mezőnyfölénye aztán az első helyzetből gólt eredményezett: Kovács Gábor jobb oldali éles beadása után Fiola Attila jobb combjáról pattant négy méterről a kapuba a labda (0–1).

A szombathelyiek próbáltak felpörögni, de ez nem nagyon sikerült nekik, sőt aztán a 38. percben Rózsa Dánielnek kellett nagyot védenie Kovács közeli lövése után. A 42. percben mégis összejött az egyenlítés: egy bal oldali nagy bedobás után Schimmer Szabolcs kanalazta vissza középre a labdát, ahol Gaál Bálint levette azt, majd 10 méterről, ballal, nagy erővel a kapu bal oldalába lőtt, megszerezve első NB I-es találatát (1–1).

Az 51. percben aztán egy potya góllal megint a vendégek szereztek vezetést. Egy gyorsan elvégzett, előreívelt szabadrúgás után (annyira gyorsan, hogy a labda még mozgott, ami elvben ugye szabálytalan) Rózsa futott ki messze a kapujából, de ahelyett, hogy elrúgta volna a labdát, levette azt, ráadásul rosszul. Így aztán Bartha László el tudta venni tőle a labdát, s Könyves Norbert elé passzolt, aki 19 méterről, jobbal az üres kapuba gurított (1–2).

Öt perccel később aztán újabb gólt szerezhettek volna a vendégek, miután egy kontra végén Bertus Lajos bal oldali beadása teljesen egyedül találta Fiolát, aki azonban 13 méterről a bal felső mellé lőtt. Bár ezután Dvorschák Gábor és a csereként beállt Németh Márió révén veszélyeztettek a hazaiak is, a 77. percben megint az ő kapujukban táncolt a labda, miután Bertus jobb oldali beívelését csak nézték a védők és Rózsa is, a hosszún érkező Könyves pedig négy méterről a jobb alsóba gurított (1–3).

A Haladásnak Dvorschák és Halmosi Péter lövése révén még volt szépítési lehetősége, ám ezek kimaradtak, így győzelmével a második helyre lépett előre a paksi csapat a tabellán. A jelentősen meggyengült Haladásnak nagyon nehéz szezonja lehet, ha ilyen teljesítményt nyújt a továbbiakban is...

NB I
6. FORDULÓ

Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC 1–3 (Gaál 42., ill. Fiola 30., Könyves 51., 77.)

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

„Nem lehetek elégedett. Az első félidőben lefutballozott minket a Paks, majd találtunk egy gólt is visszajöttünk a mérkőzésbe. Úgy érzem, hogy a jól kezdtük a második félidőt, viszont az az óriási hiba eldöntötte a találkozó végkimenetelét., majd után megint kaptunk egy szerencsétlen gólt. Három olyan találata volt a Paksnak, amelyeket serdülő szinte sem lehet kapni. Ezeket az egyéni kvalitások, az összeszokatlanság hiánya okozhatta. A tavaly játszatott négy védőmből egy sem volt a pályán, nem egyszerű dolog ezt megoldani és jelen pillanatban ezek a hibák még benne vannak a játékunkban. Jól jön nekünk a válogatott szünet,egy-két játékost be kell még építeni” – értékelte a mérkőzést Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője a Duna Televíziónak.

Az MVM Paks mestere, Csertői Aurél érhetően boldogabb volt.

„Megérdemelten nyertünk, mert egész végig kézben tartottuk a mérkőzést, jól futballoztunk, dicséret illeti az összes játékost. Fegyelmezettek voltunk, helyenként kreatívak, sok helyzetet dolgoztunk ki. Nagyot javult a játékunk, de minden meccs más. Amikor egyenlített a Haladás, akkor is mi játszottunk jobban, de hát a fociban van ilyen. Minden pont élet halál kérdése, akikkel eddig játszottunk, gondolom, hogy komolyan vettek minket, mert a három pontért küzdenek”

LABDARÚGÓ NB I, 6. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., péntek
19.00
Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC 1–3Solymosi Péter
Augusztus 30., szombat
16.30
Újpest FC–Budapest Honvéd (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Kecskeméti TEFábián Mihály
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Lombard Pápa (Sport1)Iványi Zoltán
20.30
Videoton FC–Puskás Akadémia (Sport1)Kassai Viktor
Augusztus 31., vasárnap
16.30
MTK Budapest–Ferencváros (M1)Bognár Tamás
18.30
Győri ETO–Dunaújváros PASE (Sport2)Farkas Ádám
20.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Sport2)Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 5 5 16–2 +14 15
2. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
3. Diósgyőri VTK 5 4 1 10–4 +6 13
4. Ferencvárosi TC 5 4 1 9–3 +6 12
5. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
6. Újpest FC 5 2 3 4–2 +2 9
7. Lombard Pápa FC 5 2 2 1 5–6 –1 8
8. DVSC-Teva 5 2 1 2 4–3 +1 7
9. Budapest Honvéd 5 2 3 5–6 –1 6
10. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
11. Nyíregyháza Spartacus FC 5 1 1 3 3–9 –6 4
11. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 3–9 –6 4
13. Pécsi MFC 5 3 2 5–10 –5 3
14. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–8 –4 2
15. Dunaújváros PASE 5 2 3 1–9 –8 2
16. Kecskeméti TE 5 1 4 4–9 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik