Haladás: megvannak a stadion új látványtervei – KÉPEK!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.13. 15:29
null
(Fotók: szombathelyi7.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás sajtótájékoztató keretében mutatta be új stadionjának látványterveit.

 


Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a városházán tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az új sportkomplexum nem a labdarúgóknak, hanem a Haladás mind a tizenkét szakosztályának – köztük természetesen a labdarúgóknak is –, valamint a sportot kedvelő és művelő szombathelyi embereknek épül. Hozzátette, az egyesület szakosztályaiban jelenleg 550 igazolt versenyző és több száz utánpótlás korú gyermek sportol.

Hende Csaba szólt arról is, hogy az épülő M86-os autóút és az új sportkomplexum együttesen lehetővé teszi, hogy a város a jövőben európai vagy akár világszintű sportversenyeknek is otthont adjon,
ezáltal fellendítve a turizmust, a gazdaságot.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki a csaknem tízmilliárd forintnyi kormányzati támogatásért, ami szavai szerint ötven évre meghatározza annak a városrésznek a képét, ahol majd az új sportkomplexum áll.

Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi Rohonci úti Haladás stadion 1975-ben épült, az avató annak idején egy labdarúgó Európa-bajnoki-selejtező volt, amelyen a magyar válogatott 8–1-re legyőzte a luxemburgi csapatot.

Puskás Tivadar elmondta, a – várhatóan 2016 végére elkészülő – sportkomplexum a 2024-es olimpián, amennyiben Budapest elnyeri a rendezés jogát, információi szerint a női labdarúgó-selejtezők és a gyeplabda-mérkőzések egyik helyszíne lehet.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPEKRE!

(Fotók: szombathelyi7.hu)
(Fotók: szombathelyi7.hu)

(Fotók: szombathelyi7.hu)
(Fotók: szombathelyi7.hu)

(Fotók: szombathelyi7.hu)
(Fotók: szombathelyi7.hu)
(Fotók: szombathelyi7.hu)
(Fotók: szombathelyi7.hu)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik