Haladás: megvan a szombathelyiek új vezetőedzője!

Vágólapra másolva!
2017.08.30. 17:09
null
Pacsi Bálint, a Haladás új vezetőedzője (Fotó: haladas.hu)
Átmenetileg Pacsi Bálint lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Swietelsky-Haladás vezetőedzője – jelentette be a klub honlapja.

„Pacsi Bálint az előző bajnokságban a Haladás szakmai stábjának tagja volt, jól ismeri tehát a játékosállományt és persze az Illés Akadémiáról a felnőttcsapathoz került fiatalokat – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Ezen kívül az ellenfeleket is feltérképezte az elmúlt szezonban, tehát az NB I-es mezőnyt illetően is képben van. Az biztos, hogy a jövő vasárnapi, Videoton elleni idegenbeli meccsen ő ül a kispadon. Ám megbízatása a jelen állás szerint ideiglenes.”

„Szerda délután kértek fel, és bevallom, egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy elvállaljam-e a feladatot – mondta a 42 éves Pacsi Bálint a honlapnak. – Nem kevesebb mint huszonkét esztendővel ezelőtt kezdtem el edzősködni Jánosházán, akkor az volt az álmom, hogy egyszer majd, persze ha megszerzek minden végzettséget, a Haladás vezetőedzője legyek. Óriási megtiszteltetés, és nagyon boldog vagyok, hogy valóra vált az álmom. Mivel az elmúlt bajokságban Mészöly Géza mellett, akire nagyon pozitívan gondolok vissza, dolgoztam, személyesen is megismerhettem a játékosokat, senkinek sem kell tehát bemutatkoznom. Célom, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük be csapatommal. Mivel teljes erőbedobással a Haladásra koncentrálok, az Illés Akadémia szakmai igazgatói posztját Bakos Roland veszi át tőlem.”

A két pályaedző az eddig az Illés Akadémián dolgozó Desits Szilárd, valamint Noé Dávid lesz, utóbbi videoelemzőként is ténykedik. A kapusedzői teendőket Jakab Csaba és Németh Gábor látja el. Technikai vezetőként a klubikon Vörös Csaba is a stáb tagja.

Mészöly Gézával, a Haladás korábbi vezetőedzőjével kedden bontottak szerződést a 2017–2018-as szezonban eddig mutatott gyengébb teljesítmény miatt.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 4 2 12– 5 +7 14
2. Budapest Honvéd 7 4 2 1 13– 9 +4 14
3. Diósgyőri VTK 7 3 3 1 12–10 +2 12
4. Vasas FC 7 3 1 3 8– 9 –1 10
5. Ferencvárosi TC 7 2 4 1 12– 7 +5 10
6. Újpest FC 7 2 4 1 10– 9 +1 10
7. Debreceni VSC 7 2 2 3 9– 7 +2 8
8. Puskás Akadémia FC 7 2 2 3 11–12 –1 8
9. Mezőkövesd Zsóry FC 7 2 1 4 8–15 –7 7
10. Szombathelyi Haladás 7 2 5 5–15 –10 6
11. Paksi FC 6 1 3 2 9–10 –1 6
12. Balmazújváros 7 1 2 4 9–10 –1 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik