Haladás: megkezdődött a felkészülés, Ivancsics Gellért érkezhet

Vágólapra másolva!
2011.01.03. 14:04
Címkék
A labdarúgó NB I mezőnyéből elsőként (a Honvéddal együtt) a Haladás kezdte meg a téli felkészülést. A mai első szombathelyi tréningen már ott volt a napokban szerződtetett Totka Dániel is.

„Ma délelőtt rövid beszélgetés után már edzést vezényelt a Szombathelyi Haladás labdarúgóinak Aczél Zoltán. A tréner az Illés Akadémia műfüves pályáján mozgatta át a fiúkat. Az edzésen nem vett rész Simon Attila, aki a múlt heti pécsi teremtornán megsérült, és Kenesei Krisztián, aki extra pihenőt kapott a szakmai stábtól. Ott volt viszont a sérüléséből, műtét után lábadozó Molnár Balázs és az őszt kölcsönben Bükön töltő Kovács Zsolt is, és természetesen a csapattal gyakorolt a Szép Tamás helyettesítésére igazolt Totka Dániel is" – olvasható az első edzésről szóló beszámoló a klub hivatalos honlapján. Simon Attilával kapcsolatos hír, hogy a támadónak eltörött a jobb térdkalácsa, így hosszú ideig nem számíthatnak rá Szombathelyen.

Tóth Miklós menedzserigazgató a Haladás honlapjának elmondta, hamarosan próbajátékosok is érkezhetnek a csapathoz, de ezzel kapcsolatban még nincsenek konkrétumok.

A vasnepe.hu beszámolója szerint az egyik érkező Ivancsics Gellért lehet, aki jelenleg a ZTE kölcsönjátékosaként Siófokon futballozik, de korábban már többször is együtt dolgozott Aczél Zoltánnal, aki Szombathelyen is szívesen látná a középpályást. A szakvezető elismerte, hogy szóba került a játékos szerződtetése, de elmondása szerint még „minden képlékeny".

Arról már korábban hírt adtunk, hogy a Ciprusról hazatérő Nagy Gábor és az angol másodosztályú Hull együttesével szerződést bontó Halmosi Péter is szerepel a Haladás kívánságlistáján.

A HALADÁS MÉRKŐZÉSEI JANUÁRBAN ÉS FEBRUÁRBAN
Január 15.: Hartberg (osztrák)–Haladás
Január 23.: Teremlabdarúgó-bajnokság, selejtező, Szombathely
Január 26.: Haladás–Illés Akadémia
Január 29.: Haladás–Hartberg (osztrák), Teremlabdarúgó-bajnokság, döntő, Debrecen
Február 2.: Haladás–Ajka
Február 5.: Lienz (osztrák)–Haladás
Február 9.: Haladás–Oberwart (osztrák)
Február 12.: Haladás–Ferencváros (Ligakupa)
Február 16.: Haladás–Videoton (Magyar Kupa, 2. mérkőzés)
Február 19.: Ligakupa, negyeddöntő
Február 26.: ZTE–Haladás (Labdarúgó NB I, 17. forduló)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik