Haladás: már nem Artner a szombathelyiek edzője - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 12:40
null
Már nem Artner Tamás a szombathelyiek vezetőedzője (Fotó: NS-archív)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján bejelentette, hogy felmentette Artner Tamást a munkavégzés alól.

 

 

„Kedd délelőtt rendkívüli taggyűlést tartott a Szombathelyi Haladás tulajdonosi köre, amelyen egyhangú döntés alapján felmentették a munkavégzés alól a csapat vezetőedzőjét, Artner Tamást. A tulajdonosi kör megbízta Tóth Miklós ügyvezető igazgatót, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a leendő vezetőedzővel” – áll a zöld-fehérek közleményében.

A klub megköszönte Artner Tamás eddigi munkáját és további sok sikert kíván számára.

Az NB I-es tabellán tizenegy forduló után kieső helyen áll a nyolc pontot szerző Haladás – bár csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a Nyíregyháza mögé, amely tegnap edzőt váltott –, két győzelme és két döntetlenje mellett hétszer szenvedett vereséget, gólkülönbsége 5–14.

A haladasfc.nyugat.hu tudni véli, hogy ki – Szentes Lázár vagy Egervári Sándor – lehet a menesztett Artner Tamás vezetőedző utódjelöltje.

A honlap információi szerint a többségi tulajdonos önkormányzat azzal bízta meg Tóth Miklóst, hogy kezdje meg a tárgyalásokat Szentes Lázárral és Egervári Sándorral. A kisebbségi tulajdonosok részéről felvetődött a korábban Kispesten dolgozó Marco Rossi neve is, ezt azonban Koczka Tibor ellenezte.

Tóth Miklós, a Hali ügyvezető igazgatója elmondta, Egervári Sándor köszönettel, de visszautasította a felkérést. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak megerősítette, hogy beszélt a szombathelyiekkel, de idény közben nem szerette volna átvenni a csapat irányítását.

Artner 2011. december 19-én váltotta Aczél Zoltánt a szombathelyiek kispadján, a vasiakkal két nyolcadik és egy hatodik helyet ért el a bajnokságban. 84 NB I-es mérkőzésen ült a Haladás kispadján.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2014–2015-ÖS SZEZONBAN
2014. szeptember 4.
Mátyus János (Lombard Pápa) lemondott – ideiglenesen Kovács László kapusedző irányít
2014. október 6. Pietro Vierchowod (Budapest Honvéd) – ideiglenesen Jasper Adrianus de Muijnck és Simon Miklós
2014. október 20.
Csábi József (Nyíregyháza) – Mátyus János
2014. október 21.
Artner Tamás (Haladás) – ?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik