Haladás: Illés megmagyarázta a Koman-féle félreértést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.03. 08:25
Illés Béla szerint szerencsétlen félreértés okozta a Haladás szurkolótábora és Koman Vladimir szombati afférját.

„Ha nem tisztelnek, én sem tisztelem a szombathelyieket” – fakadt ki az NSO Tv-nek adott nyilatkozatában Koman Vladimir a szombati Haladás–DVTK (1–1) bajnokit követően. Az NB I-ben harminchat válogatottsággal a lábában bemutatkozó középpályás nem tagadta, rendkívül rosszul esett neki, hogy a helyi szurkolók kifütyülték a beállását követően, hiszen annak idején mégiscsak onnan indult a pályafutása.az NSO Tv-nek adott nyilatkozatában Koman Vladimir a szombati Haladás–DVTK (1–1) bajnokit követően. Az NB I-ben harminchat válogatottsággal a lábában bemutatkozó középpályás nem tagadta, rendkívül rosszul esett neki, hogy a helyi szurkolók kifütyülték a beállását követően, hiszen annak idején mégiscsak onnan indult a pályafutása.

A 25 esztendős futballista fájlalta a sportszerűtlen drukkerek viselkedését, és jelezte, a jövőben ő is hasonlóképpen viszonyul majd a Haladáshoz. A szombathelyiek – hivatalosan – nem kívánnak foglalkozni Koman Vladimir kirohanásával.

„Eszünk ágában sincs foglalkozni a szombaton történtekkel – mondta Illés Béla sportigazgató, aki nemrég szurkolói ankéton beszélt Komanról, de mint kiderült, csak viccelni próbált. – Sajnos Koman Vladimir balszerencsés szituáció áldozata lett, hiszen a Haladás szurkolói ankétján elhangzott a neve, hogy miért nem csábítottuk haza, a Diósgyőr helyett miért nem mi szereztük meg, mire némileg viccesen mondtam, hogy jóformán szóba sem állt velünk. Amikor mi tárgyaltunk Koman Vladimirral, még külföldre vágyott, ezt nem is titkolta. A média azt a főcímet adta, hogy a játékos szóba sem áll velünk, pedig ez nem így hangzott el… A Haladás szurkolói alighanem emiatt haragudtak meg Koman Vladimirra. Szerencsétlen szituáció, holott a játékos csupán annyit mondott, amikor megkerestük, hogy egyelőre nem a Haladásban képzeli el a jövőjét.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik