Haladás: a 19 éves tehetség nem ijed meg a saját árnyékától

Vágólapra másolva!
2011.09.19. 16:35
Címkék
A Haladás labdarúgócsapatának 19 éves középpályása, Kovács István a hétvégén a Pápa elleni bajnokin már kilencedik alkalommal lépett pályára ebben a bajnoki szezonban (összesen 12 NB I-es meccsnél tart), és megszerezte első élvonalbeli gólját. A szombathelyi futballista klubja hivatalos honlapjának értékelte a találkozót. 

„A szombati meccs után családtagjaimon, hozzátartozóimonkívül is rengetegen gratuláltak, ami, mondanom sem kell, roppant jólesett – fogalmazott a haladas.hu-nak a Pápa ellen első NB I-es gólját szerző Kovács István. – Ugyanakkor tudom, hogy a sikert ugyanúgy helyén kell kezelnem, mint a kudarcot vagy esetleg a sérülést.”

„Ami a meccset illeti: az első félidő első felét megnyomtuk, hozzá kell tennem, hogy a pápaiak hozzánk hasonlóan szimpatikus, támadófutballt játszottak, nem álltak be bekkelni. A második félidőben nem tudom mi történt velünk, a Pápa átvette az irányítását, majd jöttek a cserék, én is beálltam. Aczél Zoltán a bal oldalra tett, azt kérte, hogy bátran futballozzak, cselezzek, egy az egyben vezessem rá a labdát a bal oldali emberemre. Nos, bevallom, ez nem igazán sikerült… A hajrát viszont megnyomtuk, és sikerült is fordítanunk” – mondta Kovács, aki a góljára is kitért.

„Kenesei Krisztián jobb oldali szöglete visszapattant, Kenő ismételt, mélységből érkeztem, és közelről a hálóba bólintottam. Annak ellenére, hogy ez volt az első NB I-es gólom, nem ünnepeltem túl, hiszen rohantunk vissza a középkezdéshez, nyerni akartunk. Jó, utólag belegondolva azért fantasztikus érzés volt… A hosszabbításban egy pápai szöglet után azt hiszem Iszlai Bencétől kaptam a labdát, 15-20 métert vezettem, aztán átíveltem Keneseihez, akit buktattak, Kenő pedig biztosan értékesítette a tizenegyest” – fogalmazott a középpályás.

„Van még tanulnivalóm bőven, például a rúgótechnikámon lehet még csiszolni és a felnőttbajnokság eredménycentrikus, racionális futballt kíván, ezt még szoknom kell. Erősségem, hogy gyors vagyok, és miután nem vagyok égimeszelő, jól is cselezek. Nem nőttem nagyra, ezért többet is kell úgymond betennem a futballba, nem ijedek meg a saját árnyékomtól, ha kell, keményen odateszem magam. Elsődleges célom, hogy mielőbb stabilizáljam a helyem a Haladásban, aztán persze szeretnék válogatott lennem, és mint minden magyar játékos, a későbbiekben szívesen kipróbálnám magam külföldön is. A mediterrán stílus áll a legközelebb a szívemhez, ha rajtam múlna, Spanyolországot választanám. De mondom, egyelő re a Haladás az első” – mondta Kovács a távolabbi jövőről a haladas.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik