Ha az Isten ezt az erőpróbát szánta nekem, akkor ezen túl kell esnem!

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2012.07.05. 08:26
null
A társak támogatása is erőt ad – Rakaczki Bencére hosszú harc vár
Már-már jókedvűen beszél. A hangjából erő, optimizmus, életszeretet árad. Látni rajta az elszántságot, a mindenáron győzni akarást – ahogyan korábban a pályán, úgy most a betegséggel szemben. Rakaczki Bence a Diósgyőr tizenkilenc esztendős, már az NB I-ben is bemutatkozó tehetséges kapusa súlyos beteg. Majd egy hónapja leukémiával kezelik a miskolci kórházban...

 

– Erősnek kell lennie.
– Az vagyok – sóhajt nagyot Rakaczki Bence.– A közérzetem jó, a hangulatom hullámzó, a fizikai állapotommal sincs gond, és bizony isten mondom, ott edzenék legszívesebben a többiekkel a pályán a kánikulában és bírnám – naná, hogy bírnám!

– Egy pillanatra sem tört meg, nem félt?
– Olyasmit éltem át, amit eddig csak filmekben láttam. Tudja, tizenkilenc évesen nagyon távol van az embertől a betegség gondolata. Olykor jön a nátha, influenza, ilyen-olyan sérülés, de ez benne van. Azt viszont már nehéz felfogni, feldolgozni, amikor az orvos, az amúgy szimpatikus, rokonszenves ember azt mondja: üljön le egy pillanatra fiatalember, ezt most meg kell beszélnünk...

ÍGY SEGÍTHETNEK!
A Semmelweis Kórháznál (Miskolc, Bottyán u. 3) található Miskolci Vérellátó Állomáson adhatnak vért a szurkolók szerdánként 9 és 18 óra között. A klub arra kéri a szurkolókat, a vérvételnél jelezzék, hogy azt – úgynevezett irányított véradás formájában – Rakaczki Bencének szánják. A vérellátó gondoskodik arról, hogy a vérkészítmény Bencéhez kerüljön. Vért 18 év fölötti egészséges emberek adhatnak, ehhez fényképes igazolvány és a véradó TAJ száma is szükséges. Bence vércsoportja 0 Rh+, de várnak minden szurkolót, mert lehet, éppen Bence valamelyik sorstársának tudnak segíteni.

– Mikor kezdődött ez a rémálom?
– Jól mondja, valóban olyan ez az egész, mint egy rémálom. Mondtam is egyszer anyunak a vizsgálatok közepette, csípjen meg, pofozzon fel, hogy felébredjek, és elfelejtsem ezt a szörnyűséget. De ez a valóság... Nekem most meg kell küzdenem a betegséggel, amely egyébkéntjúnius közepén kezdődött, és egyik pillanatról a másikra megváltoztatta, felkavarta az életemet.

– Mi a pontos diagnózis?
– Várjon, elő kell vennem a papírt. Akut mieloid leukémia.

– Fájt valamije, rosszul volt?
– Állandó hőemelkedéssel küszködtem, egyszerűen nem értettem, hogy nyáron mitől megy fel a lázam, gondoltam a klímától, a hideg üdítőtől, aztán fájt a lábam is. De úgy ám, hogy orvoshoz kellett mennem, a doki pedig azt mondta: Bence fiam, menjél be a kórházba, vizsgáltasd ki magad, az a legbiztosabb. Bementem... Június nyolcadikán vért vettek tőlem, és az eredmény már rögtön mutatta az eltérést, és azt, hogy valami baj van. Akkor még fogalmam sem volt arról, mi vár rám. Az orvosok mondták, vissza kell jönnöm újabb vizsgálatra, vérvételre. Néhány nap múlva megint a kórházban voltam, s akkor már volt bennem nem kevés rossz érzés, mit keresek itt, amikor odakint tombol a nyár, mindenki bulizik, a csapat pedig hamarosan megkezdi a felkészülést. Ilyesmin jártak a gondolataim, amikor vérkenetet és csontvelőmintát vettek tőlem. Ezek a vizsgálatok már előrevetítették a rám váró drámát.

– Kerek perec a szemébe mondták, hogy leukémiás?
– Valahogy így.

– Meg tudott szólalni?
– Nem igazán. Néztem magam elé, figyeltem az orvost, hátha elneveti magát, s azt mondja, fiam, csak vicceltem, maga menjen csak szépen a pályára edzeni, mert ott a helye. De nem... Ehelyett azt hallottam: tessék bemenni abba a szobába, innen már haza sem megy. Három és fél hete vagyok itt.

– A hangján nem érződik, hogy micsoda csatát vív a betegséggel.
– Ha az Isten ezt az erőpróbát szánta nekem, akkor ezen túl kell esnem. Én pedig erős vagyok, nem adom fel... Hiszek Istenben, és biztos vagyok benne, hogy ez majd segít nekem túlélni a legnehezebb pillanatokat is. Elsősorban ez ad nekem erőt, no meg a családom szeretete, a csapattársak és a barátaim figyelmessége. Meglehetősen elzártan élek ebben a kórházi szobában, ide nem lehet csak úgy bejönni, nehogy valami fertőzést kapjak.

– Milyen kezeléseken esett túl?
– A kemoterápián. Kicsit tartottam tőle, de jól megúsztam, semmi rosszullét, semmi hányinger, semmi émelygés. Ezt majd megismétlik, aztán jön az újabb vérkép, és akkor lehet beszélni a további kezelésekről. Most azzal is biztatnak, hogy esetleg néhány napra hazaengednek. Jó lenne. Sok minden függ majd a kromoszóma- és a csontvelővizsgálat eredményeitől.

– Az Európa-bajnoki meccseket nézte? Egyáltalán volt kedve vagy lehetősége a tévét nézni?
– Egyedül vagyok a szobában, kaptam egy tévékészüléket, és ha éppen ráértem, minden meccset végignéztem. Barcelona-drukker vagyok, így a spanyoloknak szorítottam. Egyébként Víctor Valdés és a német Manuel Neuer a kedvenc kapusom. Remélem, egyszer megközelíthetem majd a teljesítményüket.

– Így van, egy pillanatra sem szabad elhagynia magát, erősnek kell lennie.
– Azt, hogy néha sírok, legbelül zokogok, senki sem látja, ez csak pillanatokig tart, aztán felállok, kinézek az ablakon, nézem az embereket, ahogy sietnek, élnek, nevetnek, és tudom, hogy mindaz, ami most történik velem, rövidke rossz, és azt is tudom, hogy sok, nagyon sok felejthetetlen emlék vár még rám a pályán és az életben egyaránt.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN TALÁLJA MEG – MEGSZÓLAL A SÚLYOS DAGANATOS BETEGSÉGEN ÁTESETT KAPUS, SZEILER JÓZSEF, AKINEK A VÉRADÓK AZ ÉLETÉT MENTETTÉK MEG. MINDENKI EGYÉRT, EGY MINDENKIÉRT! – ÜZENIK A DVTK SZURKOLÓI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik