Győri ETO: Rudolf Gergely három évre aláírt a bajnokhoz!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.02. 22:50
Ahogy azt a Nemzeti Sport a hétvégén elsőként hírül adta, a Győri ETO FC NB I-es labdarúgócsapatának érdeklődése komoly volt Rudolf Gergely iránt, a bajnoki címvédő szerződtette a Diósgyőrrel közben szerződést bontó csatárt.

A 28 éves, 24-szeres válogatott csatár nem sokkal ezelőtt bontott szerződést a Diósgyőrrel, majd három évre elkötelezte magát a bajnoki címvédőhöz, a szerződése 2016. június 30-ig szól.nem sokkal ezelőtt bontott szerződést a Diósgyőrrel, majd három évre elkötelezte magát a bajnoki címvédőhöz, a szerződése 2016. június 30-ig szól.

Klement Tibor ügyvezető igazgató az eto.hu-nak elmondta, a csatárnak a holnap délutáni edzésen kell először jelentkeznie Pintér Attila vezetőedzőnél, és akár már a szerdai Ligakupa-mérkőzésen bemutatkozhat győri mezben.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megegyezni, hiszen Magyarország egyik legjobb csapatához igazoltam. Tudom, hogy jó társaságba kerülök, szeretnék hasznos tagja lenni az együttesnek, és segíteni az ETO-t abban, hogy elérje a céljait” – nyilatkozta az aláírást követően Rudolf Gergely az eto.hu-nak.

Rudolf 2012 őszén szerződött előző állomáshelyére, Diósgyőrbe, a piros-fehéreknél 18 bajnoki mérkőzésen 1 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08