A szünetben vezetett, majd négyet kapott az ETO a Bayern ellen

Vágólapra másolva!
2013.08.11. 15:56
null
Az ETO nagyot küzdött, de a végén a Bayern örülhetett a győzelemnek (Fotó: Szabó Miklós)
A Bayern München megismételte kilenc évvel ezelőtti teljesítményét, azaz 2004 után 2013 nyarán is 4–1-re győzte le a Győri ETO FC-t az ETO Parkban rendezett gálamérkőzésen. Az ETO gólját az első játékrészben Martínez szerezte, a második félidőben aztán beindultak a cserék és a Bayern-henger is: Shaqiri és Götze osztoztak a gólokon, utóbbi a magyar bajnokcsapat ellen lépett pályára és volt eredményes első alkalommal a Bayern München mezében.


A mérkőzés előtt mindenki arra volt kíváncsi, vajon Mario Götze, a Bayern München nyári sztárigazolása bemutatkozik-e végre új csapatában. Nos, Pep Guradiola kezdőcsapatában nem kapott helyet a sérüléséből felépült Götze, ellenben több fiatal, köztük Weiser, Derflinger és Kirchhoff is. Az első csapat állandó tagjai közül mindössze Javi Martinez és Thomas Müller volt a pályán a kezdő sípszó pillanatában.

A Ferencvárostól szombaton 2–1-es vereséget szenvedő ETO is felforgatott kezdővel futott ki a gyepre, a szombaton fejsérülést szenvedett Sztevanovics kapust viszont már az első percben lecserélte Pintér Attila, minden bizonnyal csak tisztelete jeléül nevezte a kezdőbe a mester, helyét Kamenár vette át. Az ETO elöl a Andrics, Strestík, Martínez hármassal rohamozta Starke kapuját.

Mint ismert, mindkét együttes bajnokit játszott a hétvégén, ennek megfelelő tempóban is kezdődött és csordogált a mérkőzés. A hangulat tökéletesen passzolt egy napsütéses gálamérkőzéshez, a telt házas ETO Park közönsége minden átlagosnál szebb megmozdulást tapssal hálált meg.

A Bayern leginkább Weiser és Shaqiri révén veszélyeztetett, de Kamenár biztos kesztyűkkel állta a sarat. A mérkőzés legnagyobb helyzete a bal oldalon végig igen aktív Andrics előtt adódott, aki két elfutás között a Bayern durva védelmi hibáját kihasználva került ziccerbe, de Starke kapust találta telibe. Akárcsak Nicorec közvetlen közeli fejese, a már dicsért Andrics beadását követően.

A 35. perc környékén Shaqiri és Derflinger egy pengés kényszerítővel, majd egy életerős lövéssel jelezte, hogy bizony a pályán van, de Kamenár ekkor is védeni tudott, nem úgy mint kollégája a másik térfélen percekkel később. Andrics ugratta ki a saját térfeléről induló Martínezt, a Kispesttől érkezett támadó pedig köszönte szépen, bevezette a labdát egészen a vendégek tizenhatosáig, ott egy csellel elfektette Starke kapust, majd a kapu közepébe bombázott. Vezetett az ETO, öröm járta át az ETO Parkba kilátogatott nagyjából 15 ezer néző lelkét.

A második félidőben aztán beindultak a cserék, de a Bayern is. Pintér Attila már az első játékrészben és a szünetben is változtatott (a fiatal Kalmár nagyon jó benyomást tett), de a második félidőben szinte ötpercenként érkeztek a pályára az újabb arcok, a szakvezető próbált minden egészséges játékosának lehetőséget biztosítani.

A szünetet követően alig negyedóra elteltével Shaqiri fejjel egyenlített a Bayernnek, majd Mario Götze – percekkel pályára lépése után – megszerezte a vezetést a bajoroknak. Az utolsó fél órában csak kapkodtuk a fejünket, olyan sebességgel pörögtek a győri cserék és a német helyzetek. Húsz perccel a meccs vége előtt már Ribéry is a pályán volt, ami szemmel látható klasszistúltengést okozott, és teljesen felborult a pálya, az ETO szinte csak másodpercekre tudta megtartani a labdát.

A 70. percben az alacsony termetű Shaqiri ismét fejjel volt eredményes, de Götze sem akart lemaradni, ő az utolsó pillanatokban vette be az addigra Kamenár váltó Nagy Gergely kapuját, beállítva ezzel a 4˜–1-es végeredményt.

EDZŐI NYILATKOZATOK

Pintér Attila és Josep Guardiola is elégedetten nyilatkozott a gálamérkőzés után.

„Először is gratulálok a Bayernnek és Pepnek a sikerért – nyilatkozta a találkozót követő sajtótájékoztatón Pintér Attila, a győriek vezetőedzője. – Szeretném egy finom borral megajándékozni, hogy ne csak a 4–1-es győzelemre emlékezzen. Nagy megtiszteltetés volt, hogy egy ilyen csapatot tudtunk fogadni. 15-20 éve nem volt Magyarországon ennyi sztár egy csapatban. Becsülettel játszottunk, mindkét csapat bebizonyította, hogy 1-2 nappal a bajnoki mérkőzés után fantasztikus találkozót tud produkálni."

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettünk – mondta Josep Guardiola. – Tudjuk, hogy az Audi fontos szerepet játszik a klub életében, ezért is fogadtuk el a meghívást. Az első félidőben nehezen találtuk a játékot, de szerencsére a második félidőben már jobban teljesítettünk. Jó teszt volt ez számunkra, örülök a játékosaim teljesítményének."

Guardiola: Van potenciál a győri támadójátékban

GÁLAMÉRKŐZÉS
GYŐRI ETO FC–BAYERN MÜNCHEN 1–4
(1–0)
Győr, ETO Park, 15 000 néző. Vezette: Fábián
Gólszerző: Martínez (40.), ill. Shaqiri (59., 71.), Götze (62., 90.)
Győri ETO: Sztevanovics (Kamenár, 1.; Nagy G. 72.) – Wolfe, Lipták (Sztanisics 46.), Lang (Völgyi 65.), Dinjar (Pátkai 65.) – Kamber (Svec 46.; Tokody 80.), Mevoungou (Kalmár 31.), Nicorec (Burgos 52.; Kiss M. 80.) – Martínez (Varga R. 46.), Strestík (Koltai 73.), Andrics (Kronaveter 52.; Lázok 75.). Cserék: Trajkovics
Bayern München: Starke – Contento, Van Buyten, Kirchhoff, Rafinha – Thiago, Weiser (Götze 60.), J. Martinez – Shaqiri, Th. Müller (T. Schweinsteiger 73.), Derflinger (Ribéry 64.). Cserék: Neuer, Lahm, Strider, Alaba, B. Schweinsteiger, Schmitz, Fischer

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

90. perc: Véget ért a találkozó!
90. perc:4–1 a BAYERN MÜNCHENNEK! Mario Götze duplázni tudott: a fiatal támadó egy megkerülős csellel verte át győri védelmet, a kimozduló Nagy fölött elpöccintette a labdát, a gólt a gólvonalról menteni igyekvő Wolfe sem tudta megakadályozni.
88. perc:
Götze-sortűz az elmúlt percekben, Nagy egyelőre állja a sarat.
85. perc:
a Bayern München a meccs utolsó harmadában gyakorlatilag azt csinál, amit csak akar, a csereként pályára küldött Ribéry és Götze minden megmozdulásával igazi klasszist képvisel.
80. perc: Burgos és Svec helyett Kiss Máté és Tokody a pályán.

A második félidőben egyértelműen érzékelhető a tudásbeli különbség a két csapat között, még akkor is, ha a koncentráció lankadásában a rengeteg csere is vastagon szerepet játszik.

78. perc: Hatalmas Bayern-lehetőség maradt ki! Contento távoli lövését még védte Nagy, a kipattanót Shaqiri szedte össze, egy hidegvérű cselt követően azonban jó öt méterről csúnyán kapu fölé emelt.

75. perc: A csere cseréje: Kronaveter helyett Lázok a pályán.
73. perc: Csere a Győrnél: Strestík le, Koltai be, de a Bayern is cserél. Thomas Müller helyén Schweinsteiger folytatja, azonban nem Bastian, hanem az öccse, Tobias lép pályára.
70. perc: NÖVELTE ELŐNYÉT A BAYERN! Shaqiri ismét fejjel volt eredményes, ismét Contento beadását követően. A svájci ezúttal 9-10 méterről bólintott Kamenár kapujába, akit a gólt követően le is cserélt Pintér Attila, a helyén Nagy Gergely véd tovább. 1–3!
69. perc:
Kispályás jelenetek az ETO kapuja előtt, a Bayern-játékosok cicáztak a tizenhatoson belül, a végén Ribéry lőtt mellé.
65. perc: Újabb cserék. A Bayernben Ribéry lépett pályára Derflinger helyett, a Győrben Pátkai és Völgyi jött be, Lang, illetve Dinjar pedig le.
62. perc: FORDÍTOTT A BAYERN! Az imént pályára lépett Götze góljával négy percen belül másodszor eredményes a BL-címvédő, így már vezet az ETO ellen. A német elsőre a jobb kapufát találta telibe tíz méterről, de az ismétlésnél már nem hibázott. 1–2
60. perc: MARIO GÖTZE A PÁLYÁN! Sokak örömére a Dortmundtól igazolt támadó ma délután debütál a Bayern Münchenben. Götze Weiser helyére állt be.
58. perc: EGYENLÍTETT A BAYERN MÜNCHEN! Contento erősen centerezett középre a jobb oldalról, beadásába az egyébként alacsony Shaqiri tette bele a homlokát, így a labda védhetetlenül Kamenár kapujába vágódott. 1–1

57. perc: NÖVELHETTE VOLNA ELŐNYÉT A GYŐR! Varga Roland kapott nagyszerű kiugratást, 13 méterről, belsővel próbált a kapu hosszú oldalába tekerni, de kísérletét hárította a Bayern kapusa.

52. perc: Újabb két győri változtatást: Nicorec és Andrics jön le, Burgos, illetve Kronaveter a pályán.

Mario Götze ellenben (társaival együtt) már a pálya szélén melegít.

46. perc: A Bayern München indította útjára a labdát, Pep Guardiola a szünetben sem cserélt. Az ETO cseréi: Martínez, Kamber, Lipták le, Varga, Svec és Sztanisics be.

1. FÉLIDŐ

45. perc: Véget ért az első játékrész, a hajrában szerzett góllal vezet a Győri ETO FC.
43. perc:
A csereként beállt Kalmárt négy müncheni sem tudta leszerelni, végül Javi Martínez lökte fel, ígéretes helyről jöhet szabadrúgással a Győr.
40. perc: VEZET A GYŐR A BAYERN MÜNCHEN ELLEN! A Kispestről a nyáron igazolt Leandro Martínez indult meg Andrics indításával a jobb oldalon, a tizenhatoson belül okosan kicselezett egy Bayern-védőt, majd jó 12 méterről, nagy erővel a kapu közepébe bombázott, Starke tehetetlen volt. 1–0!!!
38. perc:
Derflinger és Shaqiri kényszerítőjét követően utóbbi lőhetett közvetlen közelről, Kamenár hatalmasat védett, marad a 0–0.
35. perc:
Shaqiri tette ki okosan a bal szélre az üresen érkező Contentónak a labdát, aki azonban nem tudta eldönteni, hogy a lövést vagy a beadást válassza, végül egyik sem sikerült, kirúgással jöhet az ETO.
31. perc:
Cserélt Pintér Attila: Mevoungou jött le, helyén a fiatal Kalmár Zsolt a pályán.
25. perc:
Mevoungou adta el a labdát, Shaqiri indult meg vele a kapu irányába, majd a tizenhatos vonaláról lapos lövéssel a hosszú alsót vette célba, lövése centikkel gurult el a kapufa mellett.
24. perc: ÚJABB GYŐRI LEHETŐSÉG!
Andrics egy szép csel után adott középre az alapvonal közeléből, a berobbanó Nicorec tette bele a fejét, de pechjére pont Starke kapust találta telibe.
21. perc:
A mérkőzés tempója elég lagymatag, a játékosok érthető módon kímélik egymást, jobbára a pálya középső harmadában járatják a labdát.
A győri közönség nagyon hálás eddig a csapatoknak, minden értékelhető megmozdulást tapssal üdvözöl.
16. perc:
A második ETO-szögletet is Dinjar ívelte középre, nem sok sikerrel.
12. perc: NAGY GYŐRI HELYZET!
Andrics szerzett labdát szemfülesen a Bayern tizenhatosánál az elbambuló Rafinha mellett, de a győri támadó ajtó-ablak ziccerben a Bayern kapusát lőtte telibe. Strestík ismételt, de lövése a jobb kapufa mellé vágódott.
10. perc:
Javi Martínez mentett szögletre Andrics elől a jobb szélen, a sarokrúgást Dinjar tekerte középre, elsőre a védők tisztáztak, az ismétlést Starke fogta.
8. perc:
Ismét Weiser lőtt, Kamenár a levegőben úszva védett – a közönség tapsolt.
6. perc:
Kamenárnak akadt védeni valója, Weiser tört be a jobb szélről középre, ballal lőtt, a győri kapus hárított.
3. perc:
Az ETO végzett el szabadrúgást harminc méterre a Bayern kapujától, Dinjar túl mély tekerését Starke könnyedén ölelte magához.

1. perc: Sztevanovics helyére Kamenár állt be a győri kapuba.
1. perc: A fehérben játszó Győr kezdte a találkozót, a Bayern tiszta pirosban.Elkezdődött a találkozó.

ELŐZMÉNYEK

A Bayern München pénteken, a Bundesliga 2013–2014-es idényének nyitó mérkőzésén hazai pályán 3–1-re legyőzte a Borussia Mönchengladbachot, míg a Győri ETO FC szombat este egy lüktető összecsapáson 2–1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól, így három fordulót követően továbbra is nyeretlen a 2013–2014-es bajnokságban, ráadásul kevesebb mint 24 óra állt rendelkezésre Pintér Attila csapatának a regenerálódásra a Bayern elleni megmérettetés előtt.

A győriek hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a nyáron kinevezett sikeredző, Pep Guardiola által dirigált Bayern nem spórol a sztárokkal, azaz teljes kerettel érkezett Győrbe. Ha hinni lehet a katalán mesternek, az eddig lovaglóizom-sérülés miatt nélkülözött Mario Götze is biztosan kap pár percet a két szakvezetőnek korlátlan cserelehetőséget biztosító mérkőzésen.

A bajor klub repülőgépe a délután folyamán, körülbelül fél kettőkor landolt a péri reptéren, majd másfél órával később már az ETO Parkban lépnek pályára a müncheniek. Horváth Cs. Attila, a győriek klubmenedzsere az m2 televíziónak szombaton elmondta, a tervek szerint a mérkőzés és az azt követő sajtótájékoztató után a két klub egy közös vacsora keretein belül is találkozik, majd a Bayern legénysége este nyolckor repül vissza Münchenbe.

A kezdő sípszó előtt fél órával két Bajnokok Ligája-győztes együttes közösen pózolt a fotósoknak: a Győri Audi ETO KC női kézilabdázói és a Bayern München labdarúgói álltak össze egy különleges képre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik