Győri ETO: a szakmai stábból többen is felmondtak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.28. 11:43
A Nemzeti Sport értesülései szerint Miriuta László román segítői benyújtották felmondásukat a Győri ETO-nál.

Mint ismeretes, a Quaestor Csoportnál kialakult válsághelyzet miatt veszélybe került az üzletcsoport tulajdonában lévő Győri ETO FC jövője is, a klubtól folyamatosan távoznak az alkalmazottak.

A héten már lemondott Ökrös András ügyvezető, míg a Nemzeti Sport legfrissebb értesülései szerint a szakmai stábból is többen felmondtak.

Alin Minteuan másodedző, Cristian Dragota erőnléti edző és Carlan Horea kapusedző jelezte távozási szándékát. A nevezett szakemberek Miriuta László vezetőedző hívására érkeztek Győrbe.

Miriuta korábban elmondta, nem készül elhagyni a süllyedő hajót.

A klubbal kapcsolatos friss hír, hogy kétórás tárgyalás után sem döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság a Fővárosi Főügyészség indítványáról, a Győri ETO FC elnöke és a Quaestor Csoport első embere, Tarsoly Csaba előzetes letartóztatásával kapcsolatban. Vasárnap kilenc órától folytatódik a tárgyalás.

A Magyar Labdarúgó-szövetség már korábban jelezte, Tarsoly letartóztatása sem befolyásolná a Győri ETO FC NB I-es licencét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik