Gyerekként fradista volt, mára alapember lett a Lokiban

– Kezdjük a beszélgetést a DVTK elleni legutóbbi bajnokival. Ez különleges mérkőzés lehetett az ön számára, hiszen miskolci születésűként szülővárosa csapata ellen kellett helytállnia. Másrészt remekül ment a játék, hiszen amellett, hogy hátul lezárta a bal szélt – Francisco Gallardo nem „ficánkolhatott” ön mellett –, a támadásokra is maradt ereje, gólpasszt is adott az öt nullás debreceni sikerrel végződő mérkőzésen.
– Ami a felvetés első felét illeti: Miskolchoz annyi közöm van, hogy valóban ott születtem, de amúgy tiszaújvárosi vagyok, tehát ebből a szempontból kevésbé volt különleges a mérkőzés. Ami mégis azzá tette, az a nagyon jó hangulat és az eredmény. Az egész csapat jól futballozott, aminek az lett az eredménye, hogy sikerült lehengerelni a Diósgyőrt. Bevallom, minket is meglepett, hogy ekkora különbséggel tudtunk győzni.

– A felvetés önt, a teljesítményét érintő részét ügyesen kikerülte… De komolyra fordítva a szót, mondhatjuk, hogy eddig ez az ön éve, az ön szezonja?
– Minden azzal kezdődött, hogy télen kölcsönadtak a Kaposvárnak. Rengeteget köszönhetek Sisa Tibornak, a somogyiak vezetőedzőjének, akitől tavasszal megkaptam a lehetőséget, és persze jelenlegi edzőmnek, Kondás Elemérnek is, aki a nyáron visszahívott Debrecenbe. Vele– több mostani csapattársammal együtt – korábban már két és fél évet dolgoztunk a második csapatnál is, és már akkor hangoztatta, hogy az NB I-ben is megállnánk a helyünket. A játékomról csak annyit mondanék, mindent megteszek azért, hogy minél több lehetőséget kapjak.

– Szerencsére a rutinosabb játékosok nagyon segítőkészek, és nemcsak velünk, fiatalokkal, hanem az új légiósokkal szemben is, így jó a légkör, és nincs feszültség. Mindenki teszi a dolgát, és próbál bekerülni a csapatba, bár az igaz, hogy mindegyik posztra többen pályáznak, így nagy harc folyik a helyekért.

– Ön egy olyan poszton játszik, ami itthon relatíve hiányposztnak számít. Mindig is balhátvéd volt?
– Gyerekként persze mindenki gólokat akar szerezni, én sem voltam ezalól kivétel, csatárként kezdtem a pályafutásomat, majd később hátrébb kerültem a középpályára. A hátvédsorba évekkel ezelőtt kényszerből állítottak egy sérülés miatt, de azóta ottragadtam. Most pedig már nagyon jól érzem magam ezen a poszton, amit azért is szeretek, mert a szélen azért támadhatok is, a gólszerzésre is adódhat lehetőségem.

– Nyolc éve kerültem Debrecenbe, és azóta végigjártam a szamárlétrát, az ifi B-től egészen az NB I-ig. Ráadásul, amikor elkezdtem a gimnáziumot, és jelentkeztem, hogy a DVSC-nél szeretném folytatni a labdarúgást, nem tartottak rám igényt. Másfél évig nem is játszottam, csak edzésekre jártam. Később aztán, amikor Gyarmati Bandi bá’ lett az ifi B-nél az edző, megkaptam a lehetőséget, leigazoltak. Ezt követően a klubnál végigjártam az összes létező ranglétrát – beleértve a kaposvári kölcsönjátékot is –, mire eljutottam a DVSC első csapatáig. A külföldi szerződéshez azonban szerintem még két-három stabil NB I-es szezonra szükségem van. Sok fiatal már tizenöt évesen alig várja, hogy külföldre szerződjön, de én nem tartozok közéjük, szeretnék addig még rutint szerezni. Ami a válogatottat illeti: eddig egyetlen nemzeti csapatban sem szerepeltem, csak az NB II-es válogatottban. Varga József két évvel előbb került az első kerethez a DVSC-nél, így ha ezt veszem alapul, két éven belül talán eljuthatok a válogatottig.

– Térjünk rá a Győri ETO elleni szombati mérkőzésre. Mit gondol, mi dönthet a DVSC javára?
– Egyrészt hazai pályán játszunk, márpedig most nagyon egymásra talált a közönség és a csapat. Sok a debreceni kötődésű játékos az együttesben, miattuk a szurkolók egyre nagyobb számban, családostul járnak a meccseinkre, ez pedig ösztönzőleg hat ránk, szeretnénk szép focival kedveskedni nekik. Hogy mi dönthet a mi javunkra? Az, hogy egységesebb, jobb csapat vagyunk.

– Adamo Coulibaly a Nemzeti Sportnak nemrég arról beszélt, hogy a bajnoki címről legkorábban a télen érdemes beszélgetni. Na, de ha a második helyen álló Győrnél is jobbak…
– Mindig a következő feladatra koncentrálunk.

– Ennek a sokat emlegetett jelmondatnak a megtanulása kötelező házi feladat volt Debrecenben? Mert mindenki ezt szajkózza.
– Nézze, ebben a bajnokságban az eddigi eredmények alapján tényleg igaz az a megállapítás, hogy senki egyetlen csapat ellen sem mehet biztosra. A Kaposvár például megverte a bajnok Videotont, mi nem tudtunk győzni a Siófok ellen, de például a hagyományos fővárosi nagy csapatok, a Fradi és az Újpest is, teljesen kiszámíthatatlanul szerepelnek, vagyis nem érdemes még a bajnokság végére gondolni, és teljesen fölösleges hosszú távú jóslatokba bocsátkozni.

– Ha már a fővárosi csapatokat említi: húsz éve a legtöbb gyerek álma az volt, hogy egyszer majd a Ferencvárosban vagy az Újpestben futballozik. A kétezres évektől azonban ez kezd megváltozni. Önnek gyerekkori álma volt, hogy a DVSC-ben játszhasson?
– Gyerekként még én is fradista voltam. Aztán amikor Debrecenbe kerültem, és a Loki elkezdte nyerni a bajnoki címeket, már meg sem fordult a fejemben, hogy hosszú távon máshol futballozzak, az lett a nagy álmom, hogy a DVSC-ben NB I-es játékos legyek, és itthon már nem is szeretnék másik csapatban játszani.