Gyász: elhunyt Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke

Vágólapra másolva!

2018.05.30. 16:23

Címkék

Elhunyt Kovács Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton FC tiszteletbeli elnöke, egykori legendás edzője – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Kovács Ferenc 1934. január 7-én született Budapesten. Az MTK saját nevelésű játékosaként 1954-ben mutatkozott be az első osztályban (az MTK neve akkor Bp. Vörös Lobogó volt), és több mint 10 éven keresztül viselte a kék-fehér mezt. A fővárosi csapattal bajnok, KEK-döntős és kétszer a Közép-európai Kupa győztese. Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett a válogatottal.

1965-ben kezdte edzői karrierjét az MTK utánpótlásánál, az 1968-as szezonban már az első csapat kispadján ült. Később dolgozott az Egri Dózsánál, a Vasasnál, a Debreceni MVSC-nél, a spanyol Las Palmasnál, a Szeged SC-nél és az Újpestnél is, az újpestiekkel 1992-ben Magyar Kupa-győztes lett. A Videotont három ciklusban összesen kilenc szezonon keresztül irányította, egy bajnoki ezüst- és két bronzérem mellett legnagyobb sikere az volt, hogy az 1984–1985-ös idényben döntőig (amit összesítésben 3–1-re veszített el a Real Madrid ellen) vezette az UEFA-kupában a csapatot.

„Döbbenten és értetlenül állunk a tragédia előtt. Néhány nappal ezelőtt még felhőtlenül ünnepeltük az aranyérmet, és terveztük a jövőt” – mondta megrendülten a vidi.hu-nak a Videoton FC tulajdonosa, Garancsi István, miután megtudta a hírt.

Kovács Ferenc az elmúlt években is aktívan élt és a labdarúgásnak szentelte mindennapjait, 2008 óta a Videoton FC tiszteletbeli elnökeként és az MLSZ-ben is dolgozott. Számára a titulus nem csak egy üres szólam volt, hiszen szinte nem telt el nélküle Vidi-meccs, edzőmérkőzésekre, valamint idegenbeli bajnoki találkozókra is kísérte a csapatot, természetesen a helyszínen ünnepelte a fehérváriak harmadik bajnoki sikerét is vasárnap a Pancho Arénában – folytatja a fehérvári klubhonlap. Az éremátadást már csak fentről, a többi elhunyt Vidi-legenda társaságából nézheti.

„Amikor a legelső alkalommal megkerestek Fehérvárról, én egy lépcsőfoknak tekintettem a Videotont. Végül, kis túlzással, az életem lett ez a város. Bármelyik korszakra gondolok vissza, ragyogó csapatom volt Sóstón. Volt amikor jól ment, de nem engedték, hogy bajnokok legyünk, volt amikor átalakult a csapat, de ennek ellenére jó volt a közösség. Volt, amikor remekeltünk a nemzetközi színtéren és divat lett a Videotonnak szurkolni. Soha nem felejtem el azokat az embereket, akik a lámpaoszlopokra kapaszkodva nézték a meccseinket: vagy azért, mert nem volt pénzük, vagy azért, mert elfogytak a belépők. Mindig ott voltak velünk, mellettünk álltak. Család volt Sóstón, egy nagy család, amelyhez megtiszteltetés tartozni” – nyilatkozta Kovács Ferenc korábban.

Kovács Ferenc azon kevesek közé tartozik Magyarországon, aki játékosként és edzőként is európai kupadöntőbe jutott.

A legendás mesteredzőt – akit szakmai tudása mellett kiemelkedő emberi tisztesség jellemzett – az MTK Budapest, a Videoton FC és az MLSZ is saját halottjának tekinti.

FERI BÁCSI – SZÖLLŐSI GYÖRGY NEKROLÓGJA
Hatvanévesen elege lett a magyar futballból és visszavonult, hogy aztán hosszú elzárkózás után a Videotont megújító akarat visszahozza őt is a pályákra, a magyar foci mindennapjaiba. Tiszteletbeli elnöke lett a klubnak, amely azelőtt sohasem, azóta viszont háromszor is magyar bajnoki címet nyert, a legújabbat éppen most vasárnapi győzelmével tette biztossá, s ahogyan a csapat minden meccsén, Kovács Ferenc ezúttal is ott volt a lelátón. Avagy az én nemzedékemnek már inkább Feri bácsi, mert noha le sem tagadhatta a szigorú, könyörtelen edzőt, aki egykor ő volt, engem inkább a kedvessége, az eleganciája ragadott meg, és a belőle áradó, egyben őt mindenütt körülvevő szeretet. „Gyönyörű családod van, Gyurika” – szorította meg a kezemet valamelyik kislányom fejét megsimogatva Feri bácsi alig két hete, a Puskás-Suzuki-kupa egyik meccse után a felcsúti Pancho Arénában, és én elszomorodtam, mert tudtam, hogy most a feleségére gondol, akinek halála óta sohasem láttam olyan felhőtlenül jókedvűnek, mint azelőtt sokszor. A feleségére, aki miatt megszegte a már aláírt szerződését a Manchester Uniteddel 1956-ban, maradt inkább itthon, az MTK-ban, hogy akkori menyasszonyával köthesse össze az életét, itthon. A United helyett, amelyet aztán edzőként (is) legyőzött, amikor a Videotonnal csodát tett: úgy lett ezüstérmes az UEFA-kupában, hogy közben csapata megverte többek között a Paris Saint-Germaint, a Partizan Beogradot, a Manchestert és a döntő második meccsén még a Real Madridot is. Azt hiszem, akkor lett „Ferikéből” Kovács Ferenc, a mesteredző. Merthogy az Aranycsapat idején ő volt a „Kovács III”, az MTK fiatal védője, aki egyébként az erzsébeti grundokról és a Hungária körúti öltözőből már régen ismerte a legnagyobbakat, Puskást, Bozsikot, Hidegkutit, Sándort, s persze a legendás mestert, Bukovi Mártont. Az MTK-hoz úgy került, mint a háború utáni, szó szerint „mezítlábas” bajnokság győztes kölyökcsapatának egyik ígérete, aki hamarosan a felnőttek levetett, öt számmal nagyobb edzőcipőiből válogathatott. Az MTK-családot sohasem tagadta meg, sokakkal együtt lett belőle ott nagy sportoló, s edzősködni is ott kezdett, hogy aztán a Videotonnal írjon történelmet. Székesfehérváron minden adott volt ahhoz, hogy a gyakorlatba ültethesse az egyéniségéhez illően tiszta és sallangmentes, éppen ezért sikeres edzői filozófiáját: kemény munkával, az ebből fakadó jó erőnléttel, világos szakmai és erkölcsi szabályokkal, valamint inspirálóan profi feltételekkel (értsd: tisztességes prémiumokkal) nagyon magasra lehet jutni. Így lett döntős a Vidivel az UEFA-kupában, miután játékosként már játszott az MTK-val KEK-döntőt. Ahogyan labdarúgóként is eljutott a válogatottságig, és edzőként is a szövetségi kapitányságig. Mindezt így együtt egyébként csak Puskás Ferenc mondhatta el magáról a magyar futball történetében. És Kovács Ferenc. Akivel találkozni már évtizedek óta mindig olyan élmény volt a futballszurkolónak, mintha egy mesebeli hős, egy nagy történelmi személyiség, egy régi újság címlapsztárja vagy egy festmény ikonikus alakja szállt volna le, lépett volna közénk. Soha többet nem teszi ezt.