Gyász: 89 éves korában elhunyt a Videoton volt elnöke

Vágólapra másolva!
2018.06.04. 12:12
null
Bencsik István 89 évet élt (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu//index.php" target="_blank">vidi.hu</a>)
Elhunyt Bencsik István, a Videoton történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő egykori elnöke – számolt be a szomorú hírről a klub hivatalos honlapja. A korábbi sportvezető 89 éves volt.

 

Bencsik István az elmúlt heteket kórházban töltötte, de sokadik szívinfarktusa után már nem tudott megerősödni, és hétfő délelőtt elhunyt.

„Bencsik István Székesfehérváron született 1928. október 27-én. 1943-tól a székesfehérvári ARAK igazolt labdarúgója, 1948 és 1951 között a péti Nitrogénművek csapatának tagja. 1951-től 1958-ig a székesfehérvári VT Vasas (a Videoton SC jogelődje) játékosa. 1958 és 1965 között a VT Vasas labdarúgó szakosztályának vezetője. 1965 és 1983 között a VT Vasas, majd a névváltozás után a Videoton Sport Club elnöke. 1983-tól 1992-ig az elnökség, később a Felügyelő Bizottság tagja.

Szerepvállalása alatt lett NB I-es csapat a Vidiből, javaslatára vette fel a klub a Videoton SC nevet, és ő jelölte ki Sóstót is mint a klub új otthonát. 1974-ben közreműködésével válogatott tétmérkőzést rendeztek Sóstón, 1976-ban bajnoki ezüstérmes lett a csapat. 1978-ban felavatták a Sóstói Stadion új világítását és eredményjelző tábláját. Irányítása alatt kialakult az 1984–1985-ös UEFA-kupa-döntős csapat gerince. Tevékenységét ellenszolgáltatás nélkül, társadalmi munkában végezte, hiszen mellette a Videoton gyár pénzügyi osztályának vezetője volt.

A sportban végzett tevékenységéért a legmagasabb, sportért járó állami kitüntetéseket is megkapta, úgy mint a Testnevelési Egyetem Sport érdemérem arany és ezüst fokozatát” – írja a vidi.hu.

Bencsik Istvánt a Videoton saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik