Gyanúsítottként kihallgatja a rendőrség T. Sándort, az Újpest FC tulajdonosát

2011.08.02. 13:02
null
Képünk illusztráció
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a rendőrség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás és más bűntettek gyanújával kihallgatja T. Sándort, az Újpest FC tulajdonosát.

APestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője, Kállai Gábor arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy T. Sándort, az Újpest FC tulajdonosát ma reggel előállította a rendőrség.

Az üzletembert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás és más bűntettek gyanújával hallgatják ki gyanúsítottként, míg egyik üzlettársát már őrizetbe is vették.

T. Sándor kihallgatása folyamatban van, és úgy tudjuk, az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően zárolhatják a gyanúsított számláit is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az ügy bármilyen szempontból kapcsolódik-e T. Sándor újpesti szerepvállalásához.

Kállai Gábor az MTI érdeklődésére 19 óra előtt azt közölte, hogy a gyanúsított részletes, mindenre kiterjedő vallomást tett, de nem ismerte be a bűncselekmények elkövetését. Hozzátette, hogy a meghallgatás végén T. Sándor őrizetbe vételét fogják elrendelni, és az ügyészség kezdeményezi az előzetes letartóztatásba helyezését is.

Az ügyről részleteket a Nemzeti Sport holnapi számában olvashat!

Legfrissebb hírek

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Egyéb egyéni
5 perce

Lukács Norbert távozik a Nyizsnyij Novgorod kosárcsapatától

Kosárlabda
14 perce

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
33 perce

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
40 perce

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvédot – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
49 perce

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szumó: a fiúk voltak jobbak

Utánpótlássport
1 órája

La Liga: a Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
1 órája