Gellei Imrét Kis Károly váltja a Paksi FC-nél

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 15:26
null
Gellei Imre átadja helyét a Paks kispadján (Fotó: NS-archív)
A Nemzeti Sport információi szerint a Soproni Ligában szereplő Paksi FC labdarúgócsapatánál „hátralép" posztjáról Gellei Imre, a zöld-fehérek vezetőedzője. Utódja a kispadon a korábban többek között a Nyíregyházánál, a PMFC-nél, a Salgótarjáni BTC-nél és a Vácnál is edzősködő Kis Károly – Gellei eddigi segítője – lesz.

Gellei kora délután jelentette be leköszönési szándékát a vezetőknek.

 

A PAKS TAVASZI EREDMÉNYEI
ZTE FC 1–2 (o)
Nyíregyháza 1–1 (i)
Vasas 2–2 (o)
FTC 1–2 (o)
Kaposvár 1–1 (i)
MTK 0–2 (o)
DVSC 1–3 (i)

A rutinos szakember 2007 óta irányította a Paks edzéseit, a 2007–2008-as és a 2008–2009-es idényben is a 11. helyen végzett együttesével.

A lemondás ellenére Gellei marad a klub alkalmazásában. A szakember a Nemzeti Sportnak elmondta: úgy érzi, új impulzusokra van szüksége együttesének. A klubvezetők szakmailag és emberileg is elégedettek Gellei tevékenységével, és hosszú távon szeretnék a Pakshoz kötni – az egykori szövetségi kapitány pontos titulusát és feladatkörét később határozzák meg. Gellei minden bizonnyal megfigyelőként kap szerepet, illetve a fiatalokkal is külön foglalkozhat.

A paksiak a tavaszi idényben gyengén szerepelnek, az együttes még nyeretlen bajnokin, és visszacsúszott a tabellán a 14. helyre – bár bejutott közben Ligakupa döntőjébe.

EDZŐVÁLTÁSOK A SOPRONI LIGA 2009–2010-ES SZEZONJÁBAN
szeptember 15., Szombathelyi Haladás: Csertői Aurél helyett Róth Antal
október 21./28., Kecskeméti TE-Ereco: Tomiszlav Szivics (szerb) helyett Csertői Aurél
október 23./27., Budapest Honvéd: Sisa Tibor helyett Massimo Morales (olasz)
október 29., Ferencváros: Bobby Davison (brit) helyett Craig Short (brit)
december 21., Vasas: Mészöly Géza helyett Giovanni Dellacasa (olasz)
január 1., Diósgyőr: Aczél Zoltán helyett Tornyi Barnabás
április 4., Újpest: William McStay (brit) helyett Mészöly Géza
április 7., Diósgyőr: Tornyi Barnabás helyett Tóth László
április 8., KTE-Ereco: Csertői Aurél helyett Urbányi István
április 12., Paksi FC: Gellei Imre helyett Kis Károly
A SOPRONI LIGA ÁLLÁSA
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2009/22,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik