PIETSCH TIBOR (SZÖVEG), TUMBÁSZ HÉDI (FOTÓ) 2019.06.07 15:22

Gazdag: Annál a bajnoki címnél többet egy siker sem ad már nekem

„Rójuk a kilométereket, legyőzzük az akadályokat” – így kezdődik a kispesti szurkolók egyik dala. Velük együtt dúdolhatná ezt Gazdag Dániel is: a lassan egy évtizede a Honvéd kötelékébe tartozó középpályás gyerekfejjel több száz kilométerre került a szülői otthontól, hogy aztán számos akadályt leküzdve 23 esztendősen már magyar bajnoknak, válogatott kerettagnak, no és boldog családapának vallhassa magát.

Danikával mindig öröm a foci, a Honvéddal csodálatos a bajnoki cím, sőt, a fiatal kispesti játékos már a szörnyű betegséget is legyőzte

 

– Tényleg gyönyörű a petneházi pálya?
– Az bizony. Erdő öleli körül, ráadásul van egy kicsi, de takaros lelátója is. Petneházán születtem, ott is kezdtem el focizni ötévesen. Igaz, nem sokáig játszottam otthon, mert az első Bozsik-tornámon felfigyeltek rám a Nyírsuli vezetői. Hétéves koromtól naponta bejártam a tőlünk harmincöt kilométerre fekvő Nyíregyházára, jobban mondva a szüleim vittek és hoztak. Így ment ez négy évig, mígnem kollégiumba költöztem.

KISPESTI CSIBÉSZEK

Amikor egyszer elment a kispesti Gábor Áron Általános Iskolába, Gazdag Dániel bevallotta, a testnevelés volt a kedvenc tantárgya. A gyerekeknek fülig ért a szájuk, amikor hozzátette, hogy időnként a csínytevés előbbre való volt, mint a tanulás.

„Volt egy-két stikli, ez igaz – ismerte el lapunknak is a középpályás. – Nyíregyházán és Kispesten is csibészkedtünk, a Honvédnál főleg azt követően, hogy összekerültem Koszta Márkkal. Előfordult, hogy megpróbáltuk ellógni valamelyik órát, a gond csak az volt, hogy mivel az oktatás az akadémia épületében zajlott, a nevelőtanárnak nem kellett messzire mennie ahhoz, hogy megtaláljon minket – elég volt bekopogtatnia a szobánkba.”

– Tizenegy esztendősen elhagyta a szülői házat?!
– Nem volt más választásom. Illetve lett volna: a tanulásra helyezem a hangsúlyt a futball helyett. Mivel jobban szerettem futballozni, mint tanulni, ez a kérdés gyorsan eldőlt. A családunk egyébként is a labdarúgást bűvöle­tében élt és él, édesapám és a bátyám hobbiszinten játszott, nagybátyám ugyanakkor az NB II-ig jutott. Mivel a Nyíregyházát erősítette, gyakran mentünk ki a meccsére.

– Most a család jár az önére.
– A legszebb az egészben, hogy a testvéremmel hivatalból is találkozunk a mérkőzéseken. Mivel olyan cégnél dolgozik, amely a reklám-, illetve az eredményjelző táblákat működteti, gyakran előfordul, hogy amikor indulunk melegíteni, ő a pálya szélén integet nekem.

– Ha nem tévedünk, ahhoz, hogy erről már mosolyogva beszéljen, néhány akadályt le kellett küzdenie.
– Mi tagadás, kisgyerekként nem volt könnyű az otthonomat kollégiumra cserélni. Egyik napról a másikra egyedül találtam magamat, az első hónapok húzósak voltak. Mai fejjel nem biztos, hogy vállalnám.

 

– Miért nem?
– Egyebek mellett azért, mert nyolcan laktunk egy szobában. Jóllehet ez több mint egy évtizede volt, azóta mások a viszonyok. Mindazonáltal eleinte nehezen birkóztam meg a körülményekkel, gyötört a honvágy. Az volt a szerencsém, hogy Nyíregyháza közel volt Petneházához, így apuék időnként beugrottak hozzám. Ha hoztak egy kis hazait, máris jobb lett a kedvem.

HOSSZABBÍTÁS KÖVETKEZETT

Áprilisban jelentették be, hogy George F. Hemingway tizenhárom év után távozik a Honvéd éléről: az üzletember eladta a klubot a Reditus Equity Zrt.-nek. Az új tulajdonosi kör nyomba jelezte, akit csak lehet, szeretne megtartani az alapemberek közül, és tessék, május 21-én bejelentették, hogy Gazdag Dániel szerződést hosszabbított.

„Az új megállapodás értelmében 2022 nyaráig leszek a Honvéd futballistája – újságolta a 121 élvonalbeli fellépésnél járó középpályás. – Megtisztelő volt, hogy a vezetők végig éreztették velem, fontos vagyok a Honvédnak, az általuk felvázolt jövőkép is biztatónak tűnt. Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy sohasem gondoltam a távozásra. Mi több, korábban volt egy-két megkeresés, el is tűnődtem a váltáson, de a szívem mélyén tudtam, az a legjobb nekem, ha Kispesten maradok. Tényleg sokat jelent nekem ez a csapat. Szeretnék még nyerni egy-két trófeát itt.”

– Volt olyan pillanat, amikor úgy volt vele, összecsomagol és hazamegy?
– Az elmondottak fényében talán furcsán hangzik, de nem. Futballista akartam lenni, és ez a vágyam mindent felülírt.

– Mikor érezte azt, hogy teljesülhet az álma?
– Amikor megkeresett a Honvéd. Tizennégy éves voltam. Addig harmincöt kilométerre voltam az otthonomtól, onnantól fogva csaknem háromszázra... Az még nagyobb váltás volt az életemben, mint a három évvel azelőtti. Annyi előnyöm volt, hogy addigra megtapasztaltam, milyen érzés a szeretteimtől távol lenni. Ráadásul Kispesten sokkal jobb körülmények közé csöppentem, mint Nyíregyházán.

– Hírlik, jó ajánlólevele volt.
– A szintén Szabolcsból származó Kapacina Valér már a kispesti akadémián pallérozódott, az intézmény vezetője, Herczeg Vince nála érdeklődött, ismer-e Nyíregyházán olyan fiatalt, aki megüti az itt megkövetelt szintet. Valér engem ajánlott a figyelmébe, Vince bá pedig egyszer-kétszer eljött megnézni. Valószínűleg elégedett lehetett a látottakkal, mert idővel azt javasolta, két-három napot töltsek el a Magyar Futball Akadémián. Több se kellett nekem, és miután már az első napon meggyőződtem arról, hogy ennél jobb helyre nem kerülhetek, hamar eldőlt a jövőm. Tetszett, hogy minden egy helyen van, arról nem szólva, hogy remek szakmai munka folyt már akkor is Kispesten.

– Emlékszik még az első sikerére piros-feketében?
– Hát lehet azt elfelejteni?! Megnyertem az akadémiai pingpongbajnokságot! A döntőben Koszta Márkot győztem le, az én drága barátom lelkének nem tett jót a vereség... Azért a pályán voltak közös élményeink, az U17-es bajnokságban például úgy végeztünk az élen, hogy az aranyéremről határozó utolsó fordulóban kettő egyre legyőztük az MTK-t. Mindkét gólunkat Márk lőtte, a másodikat a kilencvenedik percben. Ezt rögzíti az adatbank, azt viszont nem, hogy mindkét gólpasszt én adtam...

 

– Abból a bajnokcsapatból hányan vallhatják manapság magukat első osztályú labdarúgónak?
– Nem sokan. Bukrán Erik, Márk és én. Attól még, hogy valaki akadémián nevelkedik, sajnos nem törvényszerű, hogy sokra viszi. Ha korosztályonként két-három játékos eljut az élvonalig, már jó. Mindamellett igen erős a kapocs köztük. Ez érezhető az első csapat öltözőjében is. Mint ahogy rám is figyeltek az idősebb akadémisták, amikor felkerültem a felnőttekhez, igyekszem én is támogatni a fiatalokat. Nagy Gergő, Hidi Patrik vagy éppen Vécsei Bálint rengeteget segített nekem, amikor tizenhét évesen felvittek a felnőttekhez, tudom, mennyit számít akár csak egy-két jó szó.

HIDEGRÁZÓS MOTIVÁCIÓ

A kedvenc filmje is lehetne: 2017. május 27-én a Vidi elleni, az aranyérem sorsáról döntő mérkőzés előtt egy órával a hazai öltözőben a kivetítőre szegeződött minden tekintet. A képkockák elkezdtek peregni...

„Még csak nem is sejtettük, hogy motivációs filmet készítenek nekünk – árulta el két évvel később Gazdag Dániel. – Akik összeállították, megkeresték a kerettagok hozzátartozóit, barátait, hogy üzenjenek nekünk. Ugyanígy tettek a Magyar Futball Akadémia edzői és munkatársai, valamint az Északi kanyar vezetői. Elképesztő volt, a hideg rázott mindnyájunkat. Ahogy véget ért az alkotás, tudtuk, hogy ezt a meccset csak mi nyerhetjük meg. Legszívesebben már akkor kirontottunk volna a pályára. Hogy nekem ki üzent? Gréta, aki azt ígérte, ha bajnokok leszünk, egy napig nem szólal meg. Tudni kell róla, hogy szeret beszélni. Nem is bírta ki aztán szó nélkül.”

– Hitte volna, hogy tizennyolc évesen már bemutatkozhat az NB I-ben?
– Egyfelől bíztam magamban, másfelől az edzők is éreztették velem, hogy első osztályú játékos válhat belőlem. Tulajdonképpen elvárták tőlem, hogy az legyek, de én is elvártam magamtól – ha már gyerekfejjel mindent erre tettem fel. Igaz, túlzás lenne azt állítani, hogy berobbantam az élvonalba. Az első meccsemen csereként álltam be a Pécs ellen, kettő egyes vereséget szenvedtünk, a másodikon már kezdő voltam Debrecenben, de négy nullára kikaptunk, a harmadikon aztán végre megszereztem az első pontomat: a Paks ellen nulla nulla lett a vége. A folytatás azonban elmaradt, mert hónapokat kellett kihagynom betegség miatt.

– Nem is rémlik.
– Nem beszéltem róla idáig.

– Ha most sem szeretne, ugorhatunk.
– Végül is majd' öt év eltelt azóta... Heredaganatot találtak nálam. Amikor az orvosok közölték a diagnózist, nagyon megijedtem. Főleg akkor, amikor azt is tudatták velem, hogy a daganat rosszindulatú. Bár eleinte arról volt szó, egy műtét elég lehet, szükség volt még egy beavatkozásra. Azt követően mondta az onkológus, hogy nyugodjak meg, minden reményem megvan a teljes gyógyulásra. Ahogy telt az idő, én is egyre jobban kezeltem a helyzetet, elnevetgéltem a bajomon. Az, hogy kemoterápiára nem kellett járnom, majdnem annyit segített, mint a számomra legfontosabb emberek támogatása. Nem beszélve arról, hogy akkor már Gréta is mellettem volt. Szóval lassacskán minden visszatért a régi kerékvágásba, nekem is volt visszaút a pályára. A mai napig járok kontrollra, hála az égnek, minden rendben van.

– Olyannyira, hogy most egy édesapa ül velünk szemben.
– Danika kétezertizenhat augusztus tizenhetedikén született. Akkor még nem terveztük az érkezését, amikor kiderült, hogy Gréta gyereket hord a szíve alatt, valamelyest megrémültünk, de a párom a kezdetek óta csodálatos édesanyának bizonyul. Természetesen óriási változás állt be az életünkben azzal, hogy fiatalon szülők lettünk, ám ma már cseppet sem bánjuk, hogy így alakult, sőt!

– Vagyis jöhet a kistesó?
– Előbb-utóbb igen. Négyen jól ellenénk itt, a kis dunaharaszti házikónkban.

– Nem sírja vissza a kollégiumi szobáját?
– Már nem. Összesen nyolc évet éltem koliban, szép volt, jó volt, de elég volt. Az is igaz, hogy szép emlékeket őrzök abból az időszakból, ám huszonhárom esztendősen, családapaként jobb itt nekem. Ott és azokkal élek, ahol és akikkel szeretnék, hovatovább itthon nincs akkor szigor, mint Nyíregyházán vagy Kispesten volt.

– Mit jelent önnek a Honvéd?
– Januárban lesz egy évtizede, hogy a klubhoz tartozom. Itt lettem futballista, itt nőttem fel igazán, itt vált belőlem NB I-es játékos, itt akasztották a nyakamba a bajnoki aranyérmet. Noha május huszonhetedikén volt két éve, hogy az első helyen végeztünk, mindmáig sokat beszélünk arról, amin akkor keresztülmentünk. Öt fordulóval a vége előtt már az élen álltunk, a képlet egyszerű volt: ha mind az öt meccsünket megnyerjük, huszonnégy esztendő után újra bajnok a Honvéd. Legyőztük a Gyirmótot, majd a Mezőkövesdet, az MTK-t és a Debrecent is, a Vidi elleni sorsdöntő meccs előtt pedig már éreztük, nincs az az isten, hogy a fehérváriak megverjenek minket. Más lapra tartozik, hogy azóta egyszer sem nyertünk ellenük, de az a győzelem számunkra mindennél többet ér! Egy életre összeköt bennünket. Lehetek és remélem, leszek is még aranyérmes a pályafutásom során, ám afelől nincs kétségem, hogy annál a bajnoki címnél többet egy siker sem ad már nekem.

– Vajon a petneházi pályán futballozik még?
– Arra nem vennék mérget, hogy tétmeccsen játszom ott, de ha hazalátogatok, bármikor kimegyek oda focizni Danikával. Legalább megmutatom neki, honnan indult az apukája.

2019.06.26 17:39:59

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az edzőtáborozó magyar bajnoki címvédő nem bírt Ausztriában ezúttal a Red Bull brazíliai fiókcsapatával.

2019.06.26 17:11:38

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A fehérváriak a második felkészülési mérkőzésükön nyertek a Wolfsberger AC ellen.

2019.06.25 09:41:36

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

A menedzserként dolgozó Schultz Levente az angol megfigyelő munkájáról is beszélt a Nemzeti Sportnak.

2019.06.24 22:03:58

Labdarúgó NB I N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. A szakmai mutatókon túl futballunk azt a tradícióhoz kötődő mentális-morális kiállását, közegét veszítette el ugyanis, ami az ő hozzáállásában fölvillan még.

2019.06.24 22:43:36

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.