Futsal NB I: szűken nyert a címvédő; kikapott az FTC

Vágólapra másolva!
2019.10.04. 22:24
null
Az FTC a hajrában bukta el a győzelmet a DEAC ellen (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/futsal/hirek/ftc-deac" target="_blank">fradi.hu</a>)
A férfi futsal NB I 6. fordulójában a címvédő Berettyóújfalu hazai pályán 2–1-re legyőzte a Veszprémet, amely így hatodik mérkőzésén a hatodik vereségét könyvelhette el. A pénteki játéknapon a Dunaferr 5–2-re nyert a Kecskemét ellen, míg az FTC hazai pályán 6–5-re kikapott a Debreceni EAC-tól.

A címvédő Berettyóújfalu hazai pályán kétgólos előnyt szerzett, majd az előző idényben bronzérmet szerző, a jelenlegi kiírásban azonban gyengélkedő Veszprém ugyan büntetőből szépített, pontot ezúttal sem tudott szerezni, így az MVFC továbbra is veretlenül vezeti a tabellát.

A Dunaferrnek nem okozott gondot a Kecskemét legyőzése, a házigazda két vereség után egymás követő harmadik mérkőzésén maradt veretlen.

A Ferencváros az első félidőben kétgólos előnyt harcolt ki, majd a szünet után nem sokkal ismét bevette az ellenfele kapuját. A folytatásban indult be igazán a gólgyár, a 26. és a 31. perc között a DEAC három, a Fradi két gólt szerzett. Három perccel a vége előtt még kettővel vezetett a zöld-fehér együttes, ám a vendégek a 37. percben két gólt is szereztek, majd Tóth Attila találatának köszönhetően fordítottak, és 6–5-re megnyerték az összecsapást.

Az FTC–DEAC mérkőzés vágatlanul

FÉRFI FUTSAL NB I
6. FORDULÓ
Berettyóújfalu–Veszprém 2–1
(Rábl 13., Rafael Da Silva 23., ill. Gyurcsányi 32. – büntetőből)
Dunaferr–Kecskemét 5–2 (Pál P. 4., 36., Csányi D. 7., Fridrich 25., Szeghy 26., ill. Nagy R. 12., Dobosi 29.)
FTC–Debreceni EAC 5–6 (Fekete R. 7., Rábold 12., 29., Öreglaki 24., 31. – a másodikat büntetőből, ill. Szentes 26., 29., Kántor T. 27., 37., Szabó L. 37., Tóth A. 39.)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
18.30:
Haladás–Nyírgyulaj
19.20: Aramis–Rubeola

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik