Futsal MK: címvédés a nőknél, ismét az Astra örülhetett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.21. 16:56
A címvédő Astra 6–1-re legyőzte a Hajdúböszörményt a Gyöngyösön rendezett női futsal Magyar Kupa négyes döntőjének fináléjában, ezzel sorozatban negyedszer hódította el a trófeát.   

Megismétlődött a tavalyi döntő, ezúttal is a címvédő Astra és a Hajdúböszörmény csapott össze egymással. A két csapat egy héttel ezelőtt a bajnokságban is találkozott, akkor a kiskunfélegyházi együttes 4–3-ra győzött – most 6–1-re.

Az MTK nagypályás játékosaira épülő hajdúböszörményi csapat Sebestyén Györgyi révén előnybe került, de 18 másodperccel később Balázs Eszter egyenlített.

Ezek után egyoldalúvá vált a mérkőzés, a folytatásban már csak az Astra talált be – Nagy Anett kétszer, míg Szabó Boglárka és Gál Tímea egyszer volt eredményes, és még esett egy öngól is –, így Dombó János lányai megvédték címüket, és sorozatban negyedszer hódították el a kupát.

FUTSAL MAGYAR KUPA
NŐI DÖNTŐ
Astra HFC–Hajdúböszörményi TE 6–1 (4–1)
Gólszerző:
Balázs E. (7.), Szabó B. (10.), Gál T. (12.), Nagy A. (20., 29.), Herczeg A. (35. – öngól), ill. Sebestyén (6.)

Az Astra sorozatban negyedszer nyerte meg a Magyar Kupát (Fotó: mlsz.hu)
Az Astra sorozatban negyedszer nyerte meg a Magyar Kupát (Fotó: mlsz.hu)

 

Legfrissebb hírek

Gálázva nyert, vezeti a tabellát az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 21:37

A Nyíregyháza simán nyert Veszprémben a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 22:25

A Nyíregyháza, az Újpest és a Veszprém is hozta a kötelezőt a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 22:37

Esztergomban is döntetlent játszott Szlovákiával a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.04.14. 21:12

Döntetlent játszott Szlovákiában a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.04.12. 20:52

Az Újpest és a Veszprém is háromgólos különbséggel nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.03. 22:37

A Nyíregyháza kiütötte az Aramis SE-t a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 21:37

A Haladás és a Kecskemét is négy gólt lőtt a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.30. 21:57
Ezek is érdekelhetik