„Futballozni úgy érdemes, ha az ember képes meghalni a pályán”

– Tíz hárompontos kísérletből hányszor találna be?
– Sokszor biztosan nem, ugyanis életemben nem kosárlabdáztam – indította a Nemzeti Sportnak adott interjúját Tonci Kukoc, a Bp. Honvédhoz két és fél évre szóló szerződést aláíró horvát balhátvéd.

– Csupán azért kérdeztem, mert két hete, amikor megérkezett Kispestre, az első információ az volt önről, hogy a korábbi NBA-sztár, Toni Kukoc unokaöccse, és ha nem tévedek, korábbi állomáshelyein is erről szóltak a hírek eleinte. Zavarja, ha a nagybátyja kapcsán írnak önről?
– Cseppet sem. Toni nagy bajnok volt, ráadásul családtag, nincs bajom azzal, ha róla cikkeznek. Sajnos ritkán találkozunk, de amikor mindketten Splitben, azaz otthon vagyunk, jókat beszélgetünk. Remek fickó!

– Ha a bácsikája afelől érdeklődne, hogyan került Magyarországra, mit felelne?
– Az őszi szezont a bosnyák Zrinjski Mostarnál töltöttem, de mivel nem kaptam elég játéklehetőséget, elvágyódtam onnan. Éppen egy másik csapat ajánlatára vártam, amikor a menedzserem jelezte, hogy a kispestiek szeretnének tesztelni, a szakmai stáb kíváncsi arra, milyen fizikai állapotban vagyok. Hogy felvetődött a nevem, abban Sandro Tomicnak (a Debrecen és a Honvéd volt kapusának – a szerk.) is volt része, amikor rólam kérdezték, csupa szépet mondott, ezt ezúton is köszönöm neki. Azzal tisztában voltam, hogy neves klub a Honvéd, amiként azzal is, hogy az előző bajnokságot megnyerte. Több se kellett nekem, másnap már edzésre jelentkeztem.

– Hallottam, mindjárt az első foglalkozáson vérben forgó szemekkel zakatolt fel és alá...
– Ilyen a mentalitásom. Nem száz, de még csak nem is kétszáz, hanem háromszáz százalékot próbálok kiadni magamból! Vallom, futballozni kizárólag úgy érdemes, ha az ember képes meghalni a pályán a csapatáért és a társaiért. Bízom magamban, és bízom abban, hogy a Honvéddal sikereket érhetek el.

– Mire fel ennyire derűlátó?
– Ha én nem hiszek magamban, akkor senki!

– A magabiztosság a legerősebb pontja?
– Nem, az őszinteségem. Soha nem hazudok. Tisztelet és becsület – ez a két fogalom mindennél többet ér számomra. Nem az az ember vagyok, aki szemtől szemben hízeleg neked, a hátad mögött viszont elhord mindennek. Ha van közölnivalóm, a szemedbe nézek, úgy mondom el. Mindenkit respektálok, ugyanakkor senkitől nem félek! Egy életem van, és azt úgy élem le, ahogy én akarom.

– Támadt gondja valaha az egyenességéből?
– Soha.

– Miután eljött Comóból, alaposan kiosztotta volt klubját. Azt sem bánta meg?
– Hogy mindenki értse, miről van szó: kétezer-tizenhat tavaszát írtuk, a csapatom a Serie B-ben a kiesés elkerüléséért küzdött. Tény, a dolgunkat anyagi problémák nehezítették, de engem akkor is felháborított a vezetőedző és néhány játékos hozzáállása. Szombaton vívtuk a bennmaradás szempontjából létfontosságú Cesena elleni meccset, a pénteki tréningről mégis távolmaradt az edző és tíz futballista. Amikor ezzel szembesültem, úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó ebben a klubban játszani. Mondok önnek valamit! Egy futballista lehet ideges amiatt, hogy nem kapja meg a pénzét időben, csakhogy egy futballista soha nem takarózhat azzal, hogy rossz napja van. És tudja, miért nem? Azért mert például a hazámban, Horvátországban sokan havi háromszáz euróért dolgoznak, és gyakran fogalmuk sincs arról, hogyan húzzák ki a hónap végéig. Na, ezeknek az embereknek lehetnek rossz napjaik, nem a labdarúgóknak.

– Valóban nem adódott soha kellemetlensége az őszinteségéből?
– Higgye már el, hogy nem! Klubelnökkel és edzővel éppúgy nem, mint játékossal vagy szurkolóval. Bárhol futballoztam eddig, mindenki szeretett.

– „Egy vagy közülünk!” – üzenték önnek a Zrinjski hívei. Ennyire szoros volt a kapcsolatuk?
– Nemcsak velük. A drukkerek mindenhol imádtak, mert azt látták, hogy megfeszülök a csapatukért. Arról már értesültem, hogy a Honvédnak is hatalmas szívvel megáldott szurkolói vannak, nincs kétségem afelől, hogy odaleszünk egymásért. Azt azonban szögezzük le, nem azért igyekszem háromszáz százalékot nyújtani, hogy megkedveltessem magam a fanatikusokkal, sokkal inkább azért, mert szerintem az a normális, ha valaki kiköpi a tüdejét a játéktéren.

– Viselte már a Hajduk, a Brescia, a Livorno és a CSZKA Szófia mezét is. Elnézve a múltját, némelyek úgy vélik, az NB I-nél színvonalasabb bajnokságban is megállná a helyét. Egyetért velük?
– Huszonhét múltam, a legjobb korban vagyok. És jelen pillanatban a legjobb helyen: mint mondtam, a Honvéd nagy klub, és meggyőződésem, hogy bőven lesz részem sikerélményben. Azt pedig, hogy túl jó lennék a magyar bajnoksághoz, a pályán kell bizonyítanom, nem újságcikkekben.

– Akad gyenge pontja?
– A vérmérsékletem...

– Feltehetőleg lesz, aki lenyugtassa: a csapatkapitány Djordje Kamber vagy honfitársa, Ivan Lovric szavaira Kispesten illik odafigyelni.
– Erről már megbizonyosodtam. Ivan ugyanúgy spliti születésű, mint én, az első perctől fogva segítségemre van, amiért roppant hálás vagyok neki. Ahogy a tulajdonostól kezdve a vezetőedzőn át a játékosokig mindenkinek, megtisztelő, hogy bíznak bennem. Ezt érzem abból, ahogy viszonyulnak hozzám. Több nyelven beszélek, kommunikációs gondjaim nincsenek, de nem vagyok az a szószátyár típus. Ha valamit mondani akarok, könnyedén megértetem magam, ám jobbnak látom, ha nem az öltözőben hangoskodom, hanem a gyepen – a játékom beszéljen helyettem!

– A teljesítménye korábban elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a horvát U21-es válogatottban pályára lépjen. Arról nem ábrándozik, hogy az A-válogatottban is megmutassa magát?
– Amíg a mostani vezetők irányítanak, nem érdekel a válogatott! Horvátországban senki nem szereti őket. Ha eltűnnek onnan, talán változhat a helyzet, de ez még odébb van. Szóval, ha valamiről ábrándozom, az nem a válogatottság. Legyen mindenki egészséges, én meg futballozzak jól és élvezzem az életet, ennyi a kívánságom.

– Ha egyszer továbbáll Kispestről, milyen élményekkel távozna?
– Nagyon nem szaladnék előre, de mindent elkövetek azért, hogy ha eljön a váltás ideje, a Honvéd jó pénzt kapjon értem. Addig csak az lehet a célom, hogy minden héten győztes csapatban szerepeljek. Ha együtt vagyunk, senki nem lehet jobb nálunk, mindent megnyerhetünk! Én legalábbis szentül hiszek ebben.