FTC: Varga Roland aláírt, a Fradiban folytatja - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.15. 12:59
null
A Fradi bejelentette Varga Roland érkezését (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu" target="_blank">fradi.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján bejelentette Varga Roland szerződtetését.

A válogatott, magyar bajnok szélső a Ferencvárosban folytatja a pályafutását – adta hírül a fradi.hu csütörtök délután. A fővárosi klub a közleményében nem közölte az átigazolás, illetve Varga szerződésének részleteit.

Hétfőn a Nemzeti Sport Online elsőként adta hírül, hogy a Győrből távozni készülő Varga Roland a Ferencvárosnál kezdi meg a felkészülést, és immár hivatalos, hogy a Fradiban játszik ezután.

A 24 éves játékos olaszországi légióskodását követően 2012-ben szerződött az ETO-hoz (korábban kölcsönben szerepelt az Újpestben is), amellyel 2013-ban bajnoki címet ünnepelt. A nemzeti csapatban tavaly májusban, Pintér Attila kapitánysága alatt debütált a Dánia elleni 2–2-es felkészülési mérkőzésen, amelyen csereként beállva gólt fejelt. Később júniusban az albánok és a kazahok ellen is játszott, sőt Kazahsztán ellen megint gólt szerzett.

Varga a 97-es mezszámot választotta új együttesénél. Mint azt a Fradi honlapjának elmondta, azért döntött e szám mellett, mert nagyapja – akinek sokat köszönhet – 1997-ben hunyt el, s megígérte neki, hogy egyszer a Ferencvárosban fog futballozni.

A Nemzeti Sport Online klubközeli forrásból úgy értesült, hogy az U20-as vb-bronzérmes támadó három és fél éves szerződést kötött a Fradival.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Hajnal Tamás (szabadon igazolható), Varga Roland (Győri ETO)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
Popov Patrik, Haris Attila
Kiszemeltek: Marcos Júnior (brazil, Fluminense, legutóbb kölcsönben Vitória – Brazília)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, kölcsönbe, Nyíregyháza?), Holman Dávid (érdeklődnek iránta: Lech Poznan – Lengyelország), David Mateos (spanyol, érdeklődnek iránta: Betis – Spanyolország)
Legfrissebb hírek

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
5 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
11 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
12 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
14 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
17 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
2026.10.15. 23:22

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 22:53