FTC: váratlan látogatókat kapott edzésen a lengyel védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.16. 11:36
Kellemes meglepetés érte Michal Nalepát a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros szerdai edzésén, a Wisla Kraków fiataljai ugyanis különlegessé tették a lengyel védő tréningjét.

A centerpályán zajló tréning alatt körülbelül 10-15 Wisla Kraków-melegítős fiatal jelent meg, kifeszítettek egy zászlót, majd hangos szurkolásba kezdtek. „Michal Nalepa” – zúgott a skandálás, majd érkezett a taps is mellé.

A Wisla U17-es csapata ugyanis a Népligeti Sporttelepen megrendezett Future Talents Cup tornán vett részt. Ha már itt jártak a játékosok, edzőjük vezetésével a Ferencváros tréningjébe is belenéztek, és honfitársukat – a korábbi Wisla-játékos Nalepát – is köszöntötték.

„Nagyon jó, hogy a fiatalok ilyen rangos tornán vehetnek részt – mondta az edzést követően Nalepa a fradi.hu-nak. – Természetesen kiváló érzés volt, hogy a nevemet skandálták. Örülök, hogy a Wislában edződő mostani fiatalok is megismernek még, és nem felejtettek el.”

„Amikor tavaly nyáron ide érkeztem, teljesen új országgal, nyelvvel és társasággal kellett megismerkednem. Eleinte talán a pályán is látszott, hogy még nem szoktam meg teljesen az itteni légkört. Mára azonban természetesen teljesen sikerült beilleszkednem. Ennek köszönhetően a játékom is javult, és hiszek benne, hogy egyre jobbá és jobbá válok. Lengyelországban is elismerték a képességeimet, és örülök, hogy Magyarországon is sikerül egyre többeket meggyőznöm a játékommal.”

Legfrissebb hírek

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
7 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
7 órája

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
8 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
9 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
9 órája

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
11 órája

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
12 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
14 órája