FTC-Újpest: Nem volt esélye az Újpestnek - Véber György

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.13. 08:03
null
Nego (lilában) jól játszott, de hibája megpecsételte az Újpest sorsát (Fotó: Hegedüs Gábor)
Véber György, az Újpest korábbi labdarúgója a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége volt. A pillanatnyilag csapat nélküli edző szerint az Üllői úton 2–0-s vereséget szenvedő liláknak esélyük sem volt a pontszerzésre a mérkőzés összképét tekintve. De talán, ha Dibusz Dénes a Fradi kapujában nem mutat be három bravúrt, illetve amennyiben Nebojsa Vignjevics újpesti vezetőedző amúgy jó elképzelései mellé vérbeli támadót is pályára tud küldeni, akkor minden másképp is alakulhatott volna.




„A mérkőzés egészét nézve nem volt esélye a pontszerzése az Újpestnek – jelentette ki határozottan Véber György, aki edzői karrierjének folytatására készül, jelenleg játékos-megfigyelőként kamatoztatja szakértelmét. – Az első félidőben a semmiből, pontosabban két Fradi-hibából kerültek helyzetbe a kinevezett újpesti támadók – és ez a legnagyobb problémájuk, hogy nincs vérbeli csatár –, és ha gólra váltják a százszázalékos ziccert, máshogy alakulhatott volna az egész meccs. Játékos-pályafutásom során volt olyan mérkőzés, hogy támadott, nyomott a Fradi, de egy kontrából mi szereztünk gólt, ami aztán teljesen megfordította a mérkőzés képét, és nyertünk az Üllői úton. Visszatérve az újpestiek csatárhiányára, én ezt tartom az együttes legnagyobb gondjának. Sokszor láttam őket játszani az elmúlt hetekben. A mezőnyben jól futballoztak, de minta nem lenne kapu a pályán. Az Újpestnek nincs egy darab csatára sem, mindenki kinevezett támadó. Látszik, hogy Vignjevics jó munkát végez, és mit akar játszatni az Újpesttel. De, ha nincs olyan csatár, aki lezárja góllal az akciókat, akkor az ő edzői munkája halálra van ítélve.”

„Az elmúlt hetekben látottakhoz képest az Újpest vasárnap négy négy kettőre változtatta az alapfelállását, ami főként az első félidőben volt érezhető. A Fradira jellemző gyors, agresszív támadójátékot az első tíz perc után sikerült is kontroll alatt tartaniuk. A Fradi nem tudott olyan akciókat vezetni, aminek köszönhetően az elmúlt mérkőzéseken eredményes volt. Vignjevics elképzelése jól nézett ki, egészen a kapott gólig. Nyilván nem azt kérte az újpesti edző a játékosaitól, hogy ne vezessenek támadásokat, és a helyzeteiket ne rúgják be. A mérkőzés összképe alapján látható volt, hogy a Fradi előbb-utóbb mégiscsak gólt szerez, ami döntőnek is bizonyult. A második hazai gólt már a hangulat hozta, Varga Roland nagyon eltalálta a labdát. Ezt Balajcza Szabolcs is így érezhette, hiszen már el sem vetődött a labdára. A második gól után egy kicsit támadóbb szelleművé vált az Újpest játéka, de akkor már késő volt. Miért vártak vele eddig?”

„Ha Dibusz Dénesnek nincs három nagy védése, lehet, hogy most teljesen másról beszélünk. Balajcza Szabinak is megvoltak a bravúrjai, kiegyensúlyozott volt. Az Újpest jobbhátvédje, Nego is jól, látványosan játszott, hozta a formáját, aztán az első Fradi-gólnál mégis nagyot hibázott, amin tulajdonképpen el is ment a meccs. Az újpesti belső védők is sokat hibáztak, az előre játékban többnyire a saját térfelén ment a passzolgatás, de azzal semmit nem lehet elérni. Gólt biztosan nem. A Fradiban voltak jó teljesítmények, de kiugrót ott sem tudok mondani. Játékban nőttek fölé az Újpestnek. Azzal nyertek, hogy megállás nélkül mentek előre, és ha nem tudtak támadást vezetni, felívelték a labdát Böde Dánielnek, így tartva folyamatos nyomás alatt az újpesti védelmet.”

„Szakmailag jó erős közepes volt a derbi színvonala. Remek volt az iram, de mindkét fél technikai hibákat követett el. Továbbá hiányoltam, hogy nem volt minőségi a játék. Nem a szépen felépített, kidolgozott támadások domináltak, hanem a védelmek hibáiból alakultak ki a nagy helyeztek. Valóban megvolt a futballhangulat, a körítés, és aki nem szakmai mélységében nézte a mérkőzést, annak ez egy európai szintű rangadó volt. És ezzel egyet kell értenem, hiszen külföldön sem minden rangadó, derbi színvonalasabb ennél. A Fradi jó szezont fut, a nézőszám bebizonyította, hogy van igény a jó futballra. Szerintem még egy nagyobb stadion is megtelt volna. A magyar futball akkor lenne még jobb, ha erős lenne az Újpest, a Fradi pedig még erősebb. Meglenne ez a körítés a lelátón, ami emelné a színvonalat a pályán. Mert sokkal jobb telt ház előtt futballozni, mint ezer néző előtt, ahol mindenkinek behallatszik a mondandója.”

„A Fradi az ezüstérmet aligha engedi ki a kezéből. Jó szezont fut, ami talán a következő idényre lesz hatással, főként, ha a nyáron még erősítenek is. A potenciális bajnokesélyesek közé tartoznak majd. Az Újpest egyértelműen hétről-hétre játszik, a kupa számára a mentsvár, a címvédés a motiváció. Az idény legfontosabb mérkőzésének most a Videoton elleni elődöntő visszavágó tekinthető. Bár a csapat ugye az eltiltás miatt nem léphet ki nemzetközi kupaporondra, így ez csak erkölcsi siker lehet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik