N. ZS. 2018.09.06 09:21 Frissítve: 2018.09.06 20:40

FTC: tárgyaltak egy ukránnal, de áramlás nem várható

Szerhij Rebrov vezetőedző eredményorientált szerződése hozhatja el a zöld-fehérek várva várt nemzetközi áttörését – erről is beszélt a Nemzeti Sportnak a szakember menedzsere, Varga Sándor, aki arra is reagált, mennyire várható ukrán játékosok szerződtetése a Ferencvárosnál, mert úgy hírlik, az átigazolási hajrában is volt már egy kiszemeltje a klubnak.

 

Egy győzelem, egy döntetlen, egyelőre így mutat az OTP Bank Ligában a Thomas Dollt váltó Szerhij Rebrov mérlege. A zöld-fehérek ukrán vezetőedzőjének bemutatkozása az eredmények tekintetében nem rossz, habár a klubnál biztosan nem lettek volna elégedetlenek, ha a Mol Vidi FC elleni rangadót is megnyeri együttesével ahelyett,  hogy 2–0-s előnyről 2–2-es döntetlenre végez.

A tabellára nézve azonban így is a Ferencváros nevét olvashatjuk az első helyen, a válogatott mérkőzések miatti szünetet kihasználva pedig a szokottnál is több idő jut arra, hogy az edző és a csapata összecsiszolódjék. A Fradi új mestere több mint két hete állt munkába, ám kicsit még mindig rejtélynek tűnhet, hogy az ukrán futball egyik legnagyobb alakja hogyan került éppen Budapestre. 

„Huszonöt éve egyengetem a pályáját, ez a nyolcadik szerződés, amelyben segítettem neki – kezdte válaszát a felvetéssel kapcsolatban Varga Sándor, nemzetközi hírű futballmenedzser. – Hazájában akkora sztárként tekintenek rá, mint Andrij Sevcsenkóra. Az ukrán média csodálkozott is, hogy miért éppen itt vállalt munkát, hiszen Magyarország nem számít mostanában a labdarúgás központjának. A hullám néhány nap alatt lecsengett, de természetesen továbbra is szem előtt van, folyamatosan figyelik és hírt adnak az eredményeiről."

A szakvezető szerződésével kapcsolatban számos pletyka járta be a sajtót. Ukrán források tudni vélték, hogy évente 1.5 millió eurót keres a Ferencvárosnál, s így nemcsak Magyarországon lenne a legjobban fizetett vezetőedző, de nemzetközi szinten is számos neves kollégáját utasítaná maga mögé. A hírt azonban Varga Sándor kategorikusan cáfolta.

„Távol áll a fizetése attól az összegtől. Számokat nem mondhatok, annyit azonban elárulok, hogy nagyon ösztönző hatású szerződést kötöttünk. A Ferencváros oldaláról szinte semmi rizikó nincs benne, hiszen tekintélyesebb összeget csak akkor kell fizetnie Szerhijnek, ha jelentős nemzetközi sikert ér el a csapattal. Az igazat megvallva: mindig az ilyen megállapodások híve voltam, amikor a Tottenhamben futballozott, akkor is két-háromszoros pénzt tudott megkeresni akkor, ha pályán volt és játszott, mint amikor a padon ült. A szerződést most is ennek az elvnek megfelelően építettük fel, ráadásul ha elmaradna a siker, mindkét fél könnyen ki tud belőle szállni." 

Tekintve, hogy Szerhij Rebrovot mennyire tisztelik a hazájában, adja magát a felvetés, hogy a téli átigazolási időszakban több ukrán futballista is érkezhet a zöld-fehérek keretéhez. Sajtóinformációk  szerint a Ferencváros még a nyári átigazolási szezon lejárta előtt tett is egy próbálkozást. A klub felvette a kapcsolatot Eduard Szobollal, a Sahtar Doneck 23 esztendős balszélsőjével, ám a kétmillió euróra becsült játékos ügyében nem jutottak egyezségre a felek, és néhány napja a cseh élvonalbeli Jablonechez került kölcsönbe. Vajon lehet ezt az esetet példának tekinteni, s elképzelhető, hogy a közeljövőben megerősödik az ukrán vonal? 

„Jelenleg tizenöt ukrán nemzetiségű futballista játszik a magyar élvonalban, így ez a kapcsolat már Szerhij érkezése előtt is létezett. Ez egyrészt jelzi a magyar labdarúgás fejlődését, másrészt mutatja az ukrán futball válságát, hogy egyre kevesebb a pénz. A Kisvárda is főként ezért tudta átigazolni az ötvenszeres válogatott Artem Milevszkijt, aki évekig meghatározó tagja volt a Dinamo Kijevnek. Ami a Ferencvárost illeti: nem hinném, hogy elkezdenének áramolni az ukrán labdarúgók. Szerhij nemzetközi felfogású edző, a játék minősége, a csapat szükséglete dönti majd el, hogy ki érkezik, nem a futballista nemzetisége."  

 

2019.07.23 21:29:34

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Túljutni kell rajta, nem átnézni.

2019.07.22 13:30:38

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

Egy éve megszüntette a szövetség a sok vitát kiváltó díjazási formát, most visszavezeti.

2019.07.20 22:15:05

Labdarúgó NB I BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A szurkolókat napjainkban jobban meg kell becsülni, mint bármikor. Hiszen akárhány náció fiai alkothatják a kezdő tizenegyet, Liverpoolban mindig angolul, Madridban spanyolul, a Groupama Arénában, Újpesten vagy Debrecenben magyarul szól a dal.

2019.07.14 11:47:13

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

„A magyar játékosok szerepeltetésére és az utánpótlásunkra is nagy hangsúlyt fektetünk.”

2019.07.13 22:34:51

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.